Az új támogatási időszak pályázataira még ugyan várni kell, de Feldman Zsolt államtitkár korábban azt nyilatkozta az Agroinformnak, hogy van néhány olyan pályázattípus, amit fontos lenne majd az időszak elején kiírni. Ilyennek nevezte például a gazdaságátadáshoz kapcsolódó konstrukciókat. Hogy pontosan mi lesz az ütemezés, egyelőre kérdés, viszont tény, hogy a kisebb gazdálkodók számára elérhető szabad felhasználású támogatások, mint amilyen a fiatal gazda és a kisüzemes pályázat, nem igényelnek előfinanszírozást és (sok) önerőt, ezért van rá esély, hogy ezekkel nem kell majd megvárni a kamatkörnyezet javulását. Ideje tehát tervezni, hívta fel a figyelmet Miklovicz Péter, a Gordius Solutions Tender Kft. ügyvezetője.

fiatal gazdálkodó

Mi éri meg és mi nem? Milyen lehetőségeim vannak? Mit kíván a piac? Most van itt a tervezés ideje – Fotó: Shutterstock

Milyen lesz az új kisüzemes pályázat?

A kisebb gazdálkodók is szeretnék saját termelésükből eltartani családjukat, azonban sokáig kivitelezhetetlennek tűnt, hogy pályázati segítséget vegyenek ehhez igénybe. Sokan tartanak a kötelező vállalásoktól és a pályázati pénzhez tartozó önerő előteremtése sem könnyen megoldható. Erre a helyzetre nyújtott megoldást a kisüzemes pályázat, ahol csak egy szűk kör igényelhetett közel 5 millió forint vissza nem térítendő, szabadon felhasználható támogatást.

A 2023 elején elindult új időszakban is lesz kisüzemeket támogató pályázat, melynek részleteiről egyelőre a KAP Stratégiai Terv alapján azt lehet tudni, hogy az üzleti terv elbírálásakor fontos lesz az a szempont, hogy a piaci igényeknek való megfelelést, a korszerűsítést, a környezettudatosságot, a magasabb hozzáadott értékű termék előállítását tartja-e szem előtt a gazdálkodó. Jogosultsági kritérium lesz, hogy az üzemméretnek 5 000 és 10 000 euró STÉ között kell lennie, a korábbi kisüzemes pályázatban ez 3 000 és 6 000 euró közötti érték volt.

A támogatás 60 000 eurónak megfelelő forintösszeg, azaz több mint 20 millió forint, ami a projekt teljes elszámolható költségének legfeljebb 85%-a lehet. Ez a támogatási összeg mintegy négyszerese az előző időszak kisüzemes pályázatának. Bár nem teljesen önerőmentes ez a lehetőség, mint ahogyan a korábbi volt, de mégis jóval kedvezőbbek a feltételek egy kisebb gazdálkodó számára, mint a nagy beruházási pályázatokban, ahol körülbelül a projekt összegének felét kell előteremteni saját forrásból.

birka és fiatal gazda

Újra lesz kisebb mezőgazdasági termelők számára elérhető pályázat – Fotó: Shutterstock

Fiatal gazda pályázat

Az új fiatal gazda pályázatban várhatóan 40 ezer eurós támogatást nyerhetnek el azok a 18 és 40 év közötti fiatal mezőgazdasági termelők, akik legfeljebb 5 évvel a pályázat beadása előtt kezdték a tevékenységüket, életképes ötlettel rendelkeznek, illetve a mezőgazdasági üzemméretük megfelel a pályázat beadásakor aktuális követelményeknek.

Hirdetés

A mezőgazdasági pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatban érdemes naprakész tudásra szert tenni, segítünk! Legyen szó pályázatokkal kapcsolatos kérdésekről, közvetlen támogatásokról vagy beruházási pályázatokról, kifizetődik a tájékozottság, csekkoljon be hozzánk, és ne maradjon le semmiről!


https://www.agroinform.hu/aszf

https://www.agroinform.hu/adatvedelmi_szabalyzat

https://palyaz.hu/adatvedelem/

Fiatal gazda vagy kisüzemes pályázat?

Felmerül a kérdés, hogy melyikre érdemes inkább pályázni. A fiatal gazda pályázat esetében kisebb pályázható összegről van szó, és szűkebb kör igényelheti, viszont nincs hozzá szükség önerőre. A támogatási döntéstől számított 9 hónapon belül kell megkezdeni az üzleti terv végrehajtását, a vállaltakat  legkésőbb a 4. gazdálkodási év végére kell teljesíteni.

Az új kisüzemes pályázatban előre láthatólag viszont szükség lesz némi önerőre a támogatás mellett, és vállalni kell az üzemméret 50 százalékos növekedését.

A pályázati felhívások pontos részletei egyelőre nem ismertek, így azt célszerű eldönteni a következő hónapokban, hogy milyen célok mentén szeretne fejleszteni a leendő pályázó. Egy pályázatot nem elég megnyerni, hanem el is kell számolni, és a szabadon felhasználható keret nem azt jelenti, hogy nem kell bemutatni, mire használtuk fel az összeget. Most szabadon lehet tervezgetni, számításokat végezni arról, hogy valami megéri vagy nem. Ebben érdemes tapasztalt szakemberek segítségére is támaszkodni.

Kifejezetten új elem lesz a generációs megújulást ösztönző pályázat a gazdaságátvevő támogatásával

Új irány a támogatási rendszerben a generációs megújulás előtérbe helyezése. A KAP Stratégiai Tervben az szerepel az gazdaságátvevőt támogató konstrukció kapcsán, hogy a gazdaságátvevő a gazdaságátadónál legalább tíz évvel fiatalabb, az 50. életévét el nem érő mezőgazdasági őstermelő vagy mező-, erdőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozó lehet. Az átadandó mezőgazdasági üzem minimum 10 000 euró STÉ üzemmérettel, vagy 10 000 euró mezőgazdasági árbevétellel kell, hogy rendelkezzen. A gazdaság átvevője esetében elvárás a szakirányú végzettség. A vissza nem térítendő átalánytámogatás mértéke az üzemméret nagyságával arányosan 40 ezer euró és 100 ezer euró között várható.

A beruházási támogatásoknál is előnybe kerülnek a fiatalok

A kezdéshez jó kiindulópontként szolgálhatnak a fenti lehetőségek, viszont utána bővülnek a lehetőségek, hiszen a fiatal gazdák számára és gazdaságátadás esetén az új beruházási pályázatokban magasabb támogatási százalék érhető majd el. Sőt, lesz olyan konstrukció is, amely kifejezetten a fiatal gazdák beruházásait támogatja majd, előre láthatólag jóval magasabb támogatási intenzitással más beruházási felhívásokhoz képest.

Ezt azt jelenti, hogy az előttünk álló hónapokat érdemes rövid- és hosszútávú tervek, költségkalkulációk készítésével, piackutatással, a lehetőségek és a korlátozó tényezők számba vételével tölteni, hogy amikor megjelennek a kiírások, akkor már csak a felhívásra kelljen szabni a tervet.