Eseményekkel teli fordulókat tudhatnak maguk mögött a Legyél Te is agrárgépész! Országos és Junior Bajnokság résztvevői. 2023 őszén a MEGFOSZ saját szervezésében hatodik alkalommal került meghirdetésre a verseny, amelyre idén kiemelkedően sok csapat jelentkezett.

A két kategóriában összesen 36 csapat játszott. A Junior Bajnokságban 15, míg az Országos Bajnokságban 21 csapat versenyzett a dobogós helyezésekért, illetve a döntőbe jutásért.

Mivel a Junior Bajnokság elsődleges célja, hogy jobban megismertesse a diákokkal az agrárgépész hivatás szépségét, így ebben a versenyben a csapatok közül az online fordulók során szerzett pontjaik alapján kerülnek ki a győztesek.

A Junior Bajnokság dobogójára végül négy csapat állhatott fel, mivel a harmadik helyen holtverseny alakult ki két csapat között:

1.helyezett – a Traktoros Banda (Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Piliscsaba) A csapat tagjai: Almási Kende, Erdei Hunor, Légrádi Bálint, Merész Pál, Muraru András és felkészítő tanáruk: Turán Tamás

Traktoros Banda

Traktoros Banda – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • Sz-Agro 2007. Kft által külön felajánlott: HE-VA kabát

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

2. helyezett – a Gépmesterek (Északi ASzc Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Mátészalka). A csapat tagjai: Garda Botond, Murguly Martin, Pelyvás Bence Sándor, Sipos Csaba, Varga Levente Hunor és felkészítő tanáruk: Lengyelné Kedves Szilvi.

Gépmesterek

Gépmesterek – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

3. helyezett – Bereczki GépÉszek (Déli ASzC Bereczki Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola, Baja) Csapattagok: Bánó Regina Napsugár, Dorotity Igor Dominik, Györe Dominik, Pálfi Bence, Zeller Zoltán, felkészítő tanáruk: Nagy Péter.

Bereczki GépÉszek

Bereczki GépÉszek – fotó: MEGFOSZ

3. helyezett – Vépész – Gépész (Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Vép) Csapattagok: Bertalan Zsombor, Boncz Domán Ámon, Kiss István, Molnár Márton, Putz Benjámin és felkészítő tanáruk Husz Annamária.

Vépész – Gépész

Vépész – Gépész – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

Az Országos Bajnokság idén egy új elemmel bővült: a csapatoknak három fordulóban is élő bejelentkezés során kellett megmutatniuk tudásukat az előre megadott témakörökben feltett kérdések megválaszolásával. De nem csak az élő bejelentkezések tették izgalmassá az egész bajnokságot: számos olyan csapat is jelentkezett az Országos megmérettetésre, akik az előző években a Junior Bajnokságban értek el sikereket, és rögtön az első évben a döntőig meneteltek, és ahol nagyon szép eredményt értek el. További izgalmat jelentett, hogy az online fordulók során szerzett pontok alapján a döntőbe jutásért három csapatnak külön meg kellett küzdenie, mivel pontegyenlőség alakult ki a 6. helyen, a döntőbe pedig csak 6 csapat juthatott be.

Az eseménynek idén is a Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetem Tudástranszfer Központja és a Mezőgazdasági Eszköz – és Gépfejlődéstörténeti Múzeum adott otthon


2024. március 8.-án Dr. Szabó István – a MATE oktatási – és nemzetközi rektorhelyettese – köszöntötte a résztvevőket és megnyitotta az eseményt, melynek első momentuma a szakmai zsűri bemutatása volt. A zsűritagok idén is örömmel fogadták a felkérést és vettek részt a verseny bírálatában:

  • Bagdán Boglárka – Agrárszakképzési miniszteri biztos – Agrárminisztérium
  • Dr. Szabó István – oktatási és nemzetközi rektorhelyettes – MATE
  • Pintér István – elnökségi tag, MEGFOSZ és az Agroker Holding Zrt. vezérigazgatója
  • Dr. Medina Viktor – igazgató – MEGFOSZ
  • Lakatos Gabriella – Mezőgazdasági divízió főosztályvezető-helyettes – Euroleasing Zrt.
  • Lovas József – vevőszolgálati igazgatóhelyettes – KITE Zrt.
  • Pap Lajos – ügyvezető – Pap- Agro Kft.

A játék hat fordulóból állt, amelyek során különböző szakmai és játékos feladatokat kellett a versenyzőknek megoldaniuk.

A döntő egy folyamatos feladattal indult: minden csapatból egy játékos egy fém építőjáték szerelését kezdte el. A feladatra maximálisan 60 perc állt rendelkezésükre, de azok a csapatok, akik előbb végeztek, jelezniük kellett az időmérőknek. A rendelkezésre álló idő alatt a csapattagok válthatták is egymást.

A második forduló két részletben zajlott és egy – egy vetőkocsin kellett vetőtárcsát cserélniük a játékosoknak, illetve a vetőgép működési elvét is be kellett mutatniuk.

A harmadik feladat során egy az Euroleasing Zrt. által készített keresztrejtvényt kellett megoldaniuk a diákoknak.

A fém építőjáték elkészülésének ellenőrzése után még két kifejezetten szakmai feladat következett: egy önindítón és egy porlasztón kellett szerelési feladatokat elvégezniük a csapatoknak. A feladatok során fontos volt az időtényező is a precizitás mellett.

A verseny egy Kahoot kvízzel zárult, majd a csapatoknak volt lehetőségük egy kis feltöltődére, és a múzeum megtekintésére, míg a zsűri összesítette a pontokat és megszületett a végeredmény.

A 2023/2024 – es Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság helyezettjei:

1. TraktorÁszok (Szentannai Sámuel Református Gimnázium Technikum és Kollégium, Karcag) Csapattagok: Berényi Bence, Kis János, Kormos Bence, Pócsi Sándor, Szekér Bence, felkészítő tanáruk: Simon Gyula.

 TraktorÁszok

TraktorÁszok – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • MEGFOSZ fődíj: 4 napos belföldi szakmai tanulmányút

  • A nyertes csapat összes tagjának az iskola elvégzése és sikeres szakvizsga letétele után az Axiál Kft. minden csapattagnak ösztöndíjat, valamint álláslehetőséget ajánl fel, melynek részleteit az Axiál Kft. képviselőjével előre egyeztetnek.

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • KITE Zrt. által felajánlott szerszámkészlet

  • Auditker Kft. által felajánlott tolómérő

  • Agrotec Magyarország által felajánlott Soft-shell kabát a szaktanár részére

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

2. SZAKI ÁSZAI (Déli ASZC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma) Csapattagok: Dósa Csaba Miksa, Hunka Máté Tibor, Kamasz János, Tóth Ákos, felkészítő tanáruk: Juhász Zoltán Pongrác.

szaki áaszai

SZAKI ÁSZAI – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • Amazonen-Werke Kft. által külön felajánlott: munkaruházat

  • Axiál Kft. által külön felajánlott: szerszámosláda

  • Agrotec Magyarország által felajánlott mellény a szaktanár részére

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

3. Gépész betyárok (Déli ASZC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma) Csapattagok: Farkas Péter, Lehotai Tibor, Locskai Gergő, Mészáros István, Varga Dániel, felkészítő tanáruk: Csernák Roland.

Gépész betyárok

Gépész betyárok – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • Amazonen-Werke Kft. által külön felajánlott: pólók

  • Axiál Kft. által külön felajánlott: szerszámosláda

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

4. Öreghegyi nyugdíjasok (Déli ASZC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma) Csapattagok: Barna Balázs, Dobó Dominik, Király Balázs, Torma István Zsolt, Várkonyi Bálint, felkészítő tanáruk: Kasziba Gábor.

Öreghegyi nyugdíjasok

Öreghegyi nyugdíjasok – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

5. GépÉszbontók (Déli ASzC Bereczki Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola, Baja) Csapattagok: Kántor Tamás, Kovács Krisztián, Sümegi Gergő, Szöllősi Dominik, Sztarovics Dániel, felkészítő tanáruk: Stigmon László.

GépÉszbontók

GépÉszbontók – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

6. Csikók (Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Mezőhegyes) Csapattagok: Berki Rebeka Nóra, Czikora Dániel, Micsik Benedek, Szilbereisz Ádám Kristóf, Tóth Bence Ferenc, felkészítő tanáruk: Magyar Tibor.

Csikók

Csikók – fotó: MEGFOSZ

Nyereményeik:

  • 1 napos szakmai cég- és telephelylátogatás

  • MEGFOSZ tagok által felajánlott tárgynyeremények

  • Euroleasing által felajánlott nyeremények

A Junior és Országos Bajnokság díjazottjai

A Junior és Országos Bajnokság díjazottjai

A Junior és Országos Bajnokság díjazottjai – fotó: MEGFOSZ

A Bajnokság elmúlt éveiben rengeteg minden történt: az AgrárgépShow-n több évben is felrobbantották a szurkolók a döntő helyszínét, majd néhány csendesebb – a pandémia árnyékában online körülmények között zajló – verseny következett. Tavaly és idén pedig végre ismét személyesen buzdíthatták kedvenc csapataikat a jelenlévő szurkolók.

Biztosan elmondható, hogy egy ilyen szakmai versenynek helye van a diákok életében. Tapasztalatok és visszajelzések alapján pedig szükség is van ilyen megmérettetésre is, hiszen nem csak a meglévő tudásukat bizonyíthatják a résztvevők, hanem új ismeretanyaggal is gazdagodhatnak a feladatok megoldásai során!

A döntős csapatok nem csak élménnyel és szakmai tapasztalattal lettek gazdagabbak a verseny végére, hanem értékes nyereményekkel is, melyek biztosítását ezúton szeretne a Szövetség valamennyi támogató partnerének megköszönni:

Agrárminisztériumnak; Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézetének; Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumnak; MEGFOSZ elnökségének és tagságának; Euroleasing Zrt-nek; Axiál Kft-nek; KITE Zrt-nek; Pap-Agro Kft-nek; Fliegl-Abda Kft-nek; Amazonen-Werke Kft-nek; Sz-Agro 2007 Kft-nek; Procompax Kft-nek, Agroázis-MON Kft-nek, Auditker Kft-nek, Agrotec Magyarország Kft-nek, a MATE és a Múzeum dolgozóinak; a verseny zsűrijének; és valamennyi segítő kollégának.

Köszönjük valamennyi résztvevő csapatnak és felkészítő szaktanárnak, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy részt vettek a játékban és a fordulók során lelkesen és kitartóan oldották meg a feladatokat!

Bízunk benne, hogy mindenki élménnyekkel gazdagabban tért haza a verseny után! – olvasható a MEGFOSZ közleményében.