Az eddigi legnagyobb hazai aszály 159 éve 1863-ban volt, amikor az Alföld jelentős része terméketlenné vált, és nemcsak a haszonállatok pusztultak el, de éhínség tört ki az emberek között is.
„Ki imádkozni nem tud, menjen a tengerre. Ki sírni nem tud, jöjjön az Alföldre." - jelent meg a drámai mondat a Pesti Hírlap 1863. évi 147. számában - írja az agrofil.hu a cikkében.
Majd így folytatódott Túrkevéről az 1863 június 25-én közölt tudósítás:
„A Nagy-Kúnság, e szép haza egyik dús magtára siralmas helyzetbe jutott. Hogy állanak vetéseink? azon helyzetben, hogy a magot, melyet elvetettünk, alig adják meg ott, hol az illető földbirtokos a szükségtől kényszerítve marhájával le nem etette. Nyomasztó állapot! Százankint hagyták már el házaikat, bezárva azoknak ajtait, betapasztva ablakait, elmenének azokhoz, kikkel egykor mint olyanokkal, kik karavánkint által vonulva helységeinken, megosztották falatjokat - munkát, vagy az irgalom száraz kenyerét keresendők. Százankint jövének ismét viszsza, mert reményeik meghiúsultak. Ki hinné, hogy az, ki búzakenyeret ehetett, most két font kukorica-lisztből készítve magának eledelt, négy-öt gyermekével tengeti naponta életét. "
Ínségeledelek kellettek a túléléshez
Az 1863. évi aszályos esztendőben akkora volt az éhinség, és az élelmiszerhiány, hogy ínségeledeleket kellett az embereknek fogyasztaniuk. A Nagykunságban például megőrölték a búza és a rozs konkolyos ocsúját, majd darált fakéreggel és kukoricacsutkával keverve sütötték meg. Minden zöldet, ami ehető volt összeszegyüjtöttek és megfőztek.
Göcsejben a kenyérlisztbe összeőrölt bükkönyt, lenbugát, hajdinapolyvát, galagonyabogyót, szőlőtörkölyt is kevertek. Az Alföldön a kenyér helyett gyakran fogyasztottak sütőtököt.
Aszályos évek, illetve aszályos periódusok régen is voltak – fotó: pixabay.com
Tájidegen látványt nyújtanak az aszályos területek
A jelenlegi aszály mértéke történelmi léptékűnek számít. A kárenyhítési rendszerben bejelentett aszálykárral sújtott szántóföldi területek nagysága a becslések szerint elérheti az 1 millió hektárt. Az Alföld középső és déli részén minden barnára van száradva, a földeket méretes repedések szántják keresztül-kasul, megdöbbentő a látvány annak ellenére is, hogy nem friss jelenségről van szó.
Aszályos évek, illetve aszályos periódusok régen is voltak, amelyekről a legszéleskörűbben talán Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon című hidrológiai tanulmányából tájékozódhatunk.
Milyen típusai vannak az aszálynak?
Megkülönböztetnek légköri aszályt, talajaszályt, hidrológiai aszályt és mezőgazdasági aszályt, amelyek azonban gyakran együtt jelentkeznek.
- légköri aszály: a sokévi átlagnál lényegesen kevesebb csapadék jellemzi, amihez gyakran társul az átlagot meghaladó hőmérséklet és a levegő alacsony relatív nedvessége.
- talajaszály: a talaj nedvességtartalma lecsökken a hasznosítható vízkapacitás töredékére
- hidrológiai aszály: a talajvíz és a tavak és a folyók alacsony vízszintje jellemzi
- mezőgazdasági aszály: a növények fiziológiai állapotán szemmel látható, a termés mennyiségét jelentősen csökkenti
A legaszályosabb évek a huszadik századig
A szerző a tanulmányban megemlíti a legaszályosabb éveket: 1015, 1022, 1142, 1147, 1276-77, 1363, 1473, 1478-79, 1540, 1585, 1638, 1718, 1790, 1794, 1841, 1857, 1863.
Csak néhány ezek közül:
1022-ben „Oly nagy szárazság volt, hogy a háztetők a legkisebb szikrától tüzet fogtak. Gabona nem termett."
1363-ban „A legszárazabb tél és nyár. Példa nélküli aszály és ennek nyomán támadt terméketlenség. Nagy ínség és éhhalál. A föld népe majd mind éhhalálra jutott."
1473-ban „Rendkívül száraz és meleg nyár, egyike a legforróbbaknak. A Duna annyira elapadt, hogy még Magyarországon is átgázolható volt. Az erdélyi folyók mind elapadtak." Heltai: „Igen nagy aszály vala az esztendőbe, és a törökök általjövének a Száván, és beszáguldának Magyarországba..."
1585-ben: „A szárazság miatt rémítő éhínség, kivált Debrecenben és Erdélyben. Januártól júniusig semmi eső nem esett. A káka és sás gyökerét megőrölték és azt ették. A Hanságban a föld kiégett. Az elhullott állatokat megnyúzták és megették."
Az egyik legkatasztrofálisabb hatású az 1863. évi aszály volt
A 19. század legnagyobb, katasztrofális méretű aszálya 1863-ban alakult ki. Így számolt be erről anno Érkövy Adolf, a károk felmérésére kiküldött királyi biztos a jelentésében:
„Már az 1861-ik esztendő is száraz volt, 1862-ben a szárazság még fokozódott, - ősszel a vetések alá a földet kellően megmunkálni nem lehetett, a tél hótalan, az 1863-iki tavasz kezdete csekély nyirkossága, utóbb a tavasz és a nyár felette aszályos volt" - írja a fent idézett tanulmány.
"A Hajdúságban az őszivetések június végén alig voltak araszni magasságúak, a kalászokban itt ott eg eg szorult szem. Zab, árpa még szomorúbb állapotban; kaszálló, legelő kiaszva telyesen. Debreczen nag kiterjedésű határa szintén ily vigasztalan, kiégett kopárság. Bihar megének déli részében 42 helység határa végkép lesülve. A nag Kunságban Karczag 70 ezer holdas határa mint afrikai sivatag, a tenyészetnek semmi nyoma"
"Heves megye nagy részében az őszi vetésből csak a vető mag, sok helyen ennyi sem várható; tavaszi, legelő, kaszálló semmi. Csanád megye legnagyobb részében az ősziből 1-1,5 mag várható, sok helyen épen semmi; tavaszi, takarmánynak levágva, lelegeltetve, semmi; széna sehol. Csanád megye Csongrád szomorú sorsát osztja. Békés megyében a legjobb termés sem haladta meg a két magot, nagyobb részt semmit sem adott... Külső Szolnok megyében telyes terméketlenség. Temes megyében tíz községben már júliusban telyes ínség volt, 166 község nagy szükségnek nézett elébe. Torontálban alig 10 határban van közepes termés, a többiben rendkívüli terméketlenség. Bács megye egy részében szintén nagy a terméketlenség"
