A termőtalajok egyik legnagyobb ellensége az erózió, amint arra az utóbbi időben a talajtani szakértők számos cikkben rámutattak. A fent említett tanulmány szerint, az elvékonyodás következtében a globális talajkészlet 16 százalékának használható élettartama, már legfeljebb csak mintegy 100 évre tehető – írja az eurekalert.org.

Mivel egyelőre az élelmiszerek termelésének legfontosabb eszközét és forrását a termőtalaj képezi, sürgős intézkedésekre van szükség ennek a kedvezőtlen folyamatnak a megfordítása, illetve hathatós fékezése érdekében.

termőtalaj erózió

A legújabb talajerő pótló és erózióvédő eljárások hatékony megoldást jelenthetnek – fotó: Shutterstock

A tanulmány szerkesztésének irányítója, Dr. Dan Evans szerint azonban a legújabb talajerő pótló és erózióvédő eljárások sikeres fékezést ígérnek, és a talajok mintegy 50 százalékának termékenysége akár 5.000 évig is megőrizhető.

A szántóföldek erdőterületté való átalakítása az egyik legjobb módszer lehet a talajok élettartamának  meghosszabbításához. Erre azonban más módok is vannak, többek között a kontúrok mentén történő szántás és a lejtők teraszos művelése, valamint a talajtakaró növények rendszeres vetése.