Termékfejlesztési díjat nyert a Marton Genetics cégcsoporthoz tartozó Martonvásári Bázismag Vetőmagszaporító, Termeltető és Forgalmazó Kft. az AGROmashEXPO termékdíjversenyén input-szolgáltatás kategóriában.

Balla Zoltán, a Marton Genetics kormányzati és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője az Agroinform kérdésére elmondta, hogy mivel pályáztak pontosan, és mit jelent a gyakorlatban ez az innováció (pályázatuk címe: Szántóföldi növénytermesztés eredményességének megalapozása és növelése ökológiai innovációval a vetőmagok biológiailag aktív anyagokkal való kezelésével).

Talajbaktériumos csávázással ellátott vadonatúj martonvásári búza

"Egyetlen magyar cégként a zsűri nekünk ítélte ezt a különdíjat az input/szolgáltatás kategóriában. Maga a technológia annyiban más, mint az agrárinnovációs díjat nyert technológiánk (rácsávázás biológiai stimulátorral), hogy itt már konkrét terméket jelöltünk meg, az MV Seusot, mint a jövő búzájának aposztrofált martonvásári búzát, amely teljesen új fajta. Ez a vetőmag már tudja azt a technológiát, ami az agrárökológiai programban is pontot ér a termelőknek (az agroökológiai program pontozásáról ITT írtunk legutóbb – szerk.) – mondta kérdésünkre Balla Zoltán.

MV Seuso

MV Seuso: talajbaktériumos csávázással ellátott vadonatúj martonvásári búza – Fotó: Marton Genetics

Ebben a termékversenyben tehát az MV Seuso fajtát, mint új nemesítést és ehhez kapcsolódóan ezt az új technológiát emelték ki, ezzel nyertek különdíjat. Egyébként a többi martonvásári búzavetőmag is talajbaktériumos rácsávázással érhető már el, ami az agroökológiai programban pontot ér, tehát nem kell külön megvásárolni a talajbaktériumot. Ez nagy előny lehet, és a magyar vetőmag mellett jó érvként szolgálhat az új támogatási időszakban.


Milyen hatást fejtenek ki a talajbaktériumok?

Maga a talajbaktérium jótékony hatással van a talajra, a talajéletre, de mivel magán a vetőmagon  található, így a közvetlen környezetében egy olyan stimuláns közeg létrehozásában is szerepet játszik, amely jó hatással van a növény csírázására, fejlődésére. A végeredmény pedig egy stabil, erős növény, aminek alapja a most nemesített fajta genetikai jellege is.

Gazdálkodói tapasztalatok

A rácsávázásos technológiával előállított vetőmag már két éve jelen van a piacon, és a gazdálkodók visszajelzései azt mutatják, hogy a talajbaktériummal kezelt vetőmag igenis "elrugaszkodik" keléskor, ezáltal helyzeti előnybe hozza a növényt, tehát a termelők elégedettek. "Úgy látjuk, azt is értékelik a gazdálkodók, hogy nem kell külön pénzt adniuk valamiért, amihez a mi vetőmagjainkkal együtt hozzájuthatnak" – fejtette ki Balla Zoltán.

Marton Genetics a 41. AGROmashEXPO-n

Balla Zoltán azt is elárulta, hogy a kiállításon az MG-stand tematikája továbbra is arra épül majd, hogy közelebb szeretnék hozni a gazdálkodókat az agráriumhoz kapcsolódó űrtechnológiához és az űrnemesítéshez. "Egy 300 négyzetméteres űrsiklót fogunk felépíteni, ami gyakorlatilag egy NASA-űrsiklónak a másolata lesz, 18 méter géphosszal és 7 méter magassággal. A géptest lesz maga a kiállítói tér, ahol olyan technológiákat és újításokat fogunk megjeleníteni mind a vetőmag-nemesítés, mind pedig az agrárium űrtechnológiáiból, amelyek az elmúlt egy évben születtek. Gondolok itt az új martonvásári búzafajtákra, az új kukoricákra, illetve magának a technológiák HUNOR-programban való megjelenítésére. A HUNOR-program a magyar űrprogram, és ebben a Debreceni Egyetemnek olyan fejlesztései és eszközei vannak, amelyeket mi ott kiállíthatunk és velük együttműködve be tudunk mutatni a közönségnek" – zárta gondolatait a Marton Genetics kormányzati és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője