Az idei betakarítási szezon előtt járva, néhány szót kellene ejtenünk arról, hogy a betakarítás időpontja, módja hogyan befolyásolja a termés mennyiségi- és minőségi paramétereit. A hazánkban termesztett búzafajták három érési csoportba sorolhatók: korai-, középérésű- és középkései fajták. Emellett az optimális betakarítási idejük között is vannak különbségek. Az egyik csoportba tartozó fajták esetén rövidebb (3-5 nap) míg a másik csoport esetén hosszabb (10-12 nap) betakarítási időintervallummal számolhatunk, ami a betakarítás szervezésénél illetve a betakarítási sorrend kialakításánál lényeges szempont. A búza betakarításánál alapvető szempont, hogy a legjobb minőségben, a lehető legkisebb szemveszteség mellet történjen. A minőségi mutatókat és a termésmennyiséget egyaránt befolyásolja a növény érettségi állapota ebből kifolyólag az aratás idejének helyes megválasztása. A búzánál alapvetően négy érési stádiumot különböztetünk meg: - tejes érés: a termés zöld, a belseje tejszerűen fehér, a szem már elérte a teljes nagyságot, a tápanyag beáramlás erőteljes, a víztartalom 40-60%, - viaszérés: a szemek jellegzetes színűek, körömmel elvághatók, belsejük viaszszerű, víztartalmuk 18-39%, a csíra teljesen kifejlődött, a virágpelyvák szorosan tartják a szemet, - teljes érés: a tápanya-bevándorlás teljesen megszűnt, a szem eléri a fajtára jellemző alakot és színt, a pelyvák közül könnyen kihull, a víztartalom 14-18% -holtérés akkor következik be, ha a gabonát lábon hagyják ekkor a kalász törékennyé válik, a szem könnyen kipereg, csökken a mennyiség és romlik a minőség. Ilyenkor nagy figyelmet kell fordítani a kombájn beállítására a tört szemek magas arányának elkerülése érdekében. Ha ebben az érési stádiumban megázik a gabona romlik a minősége. Ezzel egyidőben fokozott gyomosodásra lehet számítani a területen, ami betakarítási nehézségeket okoz, valamint a szemek visszanedvesedéséhez vezet. Aszályos időjárás vagy korai megdőlés megzavarja az érés folyamatát és ekkor kényszerérés következik be. Ekkor a szemek megszorulnak és ennek hatására lényegesen csökken az ezerszemtömeg és romlik a minőség. A tápanyagok beépülése a viaszérés végéig tart, az érés további szakaszában a szembe már nem épül be több tápanyag, a szemen belül mennek végbe átalakulások, de ezek már a teljes érés állapotában zajlanak le. Kísérleti tapasztalatok igazolják, hogy viaszérés végén teljes érés elején betakarított gabonának a minőségi tulajdonságai kiválóak, míg teljes érésben csökken a minőség, ám a termésmennyiség nagysága kedvezőbb. A legjobb minőségben legkisebb szemveszteség elérését célzó betakarítást nem csak az optimális érési időpont hanem sok egyéb tényező is befolyásolja. A fontosabbak: - egyenletesen elmunkált talajfelszín, - megfelelő szárszilárdságú fajták kiválasztása, - optimális tápanyagellátás biztosítása, - gyommentes növényállomány, - jól szervezett szemszállító kapacitás és - nem utolsó sorban a terméshozam nagyságához igazítható áteresztőképességű betakarítógépek használata. A betakarítás a legkorábbi fajtával kezdődik, már 16-18% nedvességtartalom mellett, ugyanakkor a tároláshoz maximum 14%-osra kell csökkenteni a szemek nedvességtartalmát. A 18%-os nedvességtartalom esetén már szükséges mesterséges szárítás alkalmazása. A szárítás során rendkívül fontos, hogy az árubúza hőmérséklete 50-70, a vetőmag pedig 40 OC fölé ne emelkedjen, mivel a csírában visszafordíthatatlan változásokat indukál. A frissen aratott és betárolt búza még lélegzik, ezért folyamatosan ellenőrizni szükséges a termény hőmérsékletét, mivel a tartós melegedés és nedvesség hatására minőségi károsodás következik be. Tárolás elején a búza 5-6 hét alatt utóérésen megy keresztül (14-15%-os optimális nedvességtartalom mellett), miközben jelentősen javul az ipari minősége. Jól felszerelt és megfelelő kapacitással rendelkező gazdaságokban a kombájnolással szinte szinkronban történik a melléktermékek betakarítása, biztonságba helyezése is. A különböző növényfajok szalmája eltérő hasznosítási irányú lehet. Takarmányozási célra leggyakrabban a tavaszi árpa és a zab szalmáját használják fel, alomszalmaként minden kalászos szármaradványa hasznosítható. Az egyes fajok „harvest indexe” eltérő, legkedvezőbb a búza eme mutatója, ahol is 1 t szemes termény előállításával egyidejűleg 0,8-0,9 t szalma képződésére kell felkészülni. A szalma betakarításának és hasznosításra való előkészítésének szervezése szintén komoly feladatot jelent, hiszen a tarlóápolási munkák addig nem kezdhetők meg, míg a szalma a talajt fedi, vagy a bálák a tarlón vannak. A leggyakoribb szalmakezelési mód ma a bálázás, majd azt követi azok szérűn való elhelyezése. A bála nélküli kazlazásos technológia már a múlté, egyre kevesebb kézzel rakott kazal látható az országban. A kombájnokra szerelhető aprító-szerkezettel a szalma egyenletes feldarabolása tarlón történő hagyása sok előnnyel járhat a talajok szervesanyagtartalmának növelésében, fenntartásában. Alternatív hasznosítási módként a tervezésnél számításba vehető a szalma energiatermelési célú, vagy a búzaszalma papírgyártásra történő ipari felhasználása. Egy biztos, nemcsak a szemes terménynek van értéke, a szalma a hasznosítás módjának függvényében szintén értéket képvisel.
Balogh Ágnes és Hornok Mária DE ATC MTK Növénytermesztési és Tájökológiai Tanszék