A témával és az aktuális trendekkel kapcsolatban Harald Kramer, az Észak-Rajna-Vesztfália Agrárkamara (Növényvédelmi Szolgálat) munkatársa osztotta meg gondolatait a közelgő kiállítás apropóján az Agritechnica honlapján.


A szakember szerint nem kétséges, hogy a világ népességének növekedésével és a mezőgazdasági területek folyamatos csökkenésével az egyetlen logikus következtetés valójában az, hogy a megmaradt földet még intenzívebben kell megművelni az élelmiszerbiztonság biztosítása érdekében. De hogyan lehet növelni a hozamokat oly módon, hogy közben a környezetvédelem és a fenntarthatóság szempontjai se sérülnek?

E tekintetben a politika jelentős kihívások elé állítja a gazdákat olyan stratégiai szabályozókkal, mint a Green Deal, vagy a Farm to Fork. Ugyanis ezek értelmében csökkenteni kell a növényvédő szerek használatát, s azzal párhuzamosan fenntartani a biológiai egyensúlyt és a magas hozamot. Ennek kapcsán hatalmas jelentőséggel bírnak olyan területek, mint a mechanikus gyomirtás, gépi permetezés, vagy a mesterséges intelligencia. A mezőgazdasági gyakorlat legfontosabb feladata immár az, hogy a már így is nagyon precíz növényvédelmet még pontosabbá tegye.

Különösen az agrárgépgyártásnak lesz e tekintetben fontos szerepe, mely már most is sok új vagy továbbfejlesztett ötletet kínál a már magas alkalmazási pontosság további javításához. A soronkénti mechanikai gyomirtás és a gépi permetezés kombinációja hatalmas potenciált rejt a permetezőszer-takarékosság kapcsán. A fejlesztett előrejelző modellek, a javított érzékelőket használó alkalmazástechnológiával szorosan összekapcsolt alkalmazási térképek, a mesterséges intelligencia és a fúvókatechnológiák is képesek egyre jobban és fenntarthatóbban pozícionálni a mezőgazdaságot a jövőben.

Az Agritechnica 2023 kiváló hely arra, hogy minderről áttekintést kapjanak a termelők.


Teljesítmény optimalizálása

A sikeres növényvédelemhez szükséges tényezők nagyon összetettek és itt a kis változásoknak is nagy hatásuk van. Csak egy példa: a gazdák örömmel fogadják a traktorfülkék klímaberendezéseit és a 4. kategóriás teljeskörű védelmet a növényvédőszer kijuttatása során. De ilyen komfortos viszonyok között a gépkezelő fontos körülmények változását, például a szél erősödését nem észleli. Már egy ideje az iparág megoldásokat kínál erre, amelyek megjelenítik az aktuális időjárást a fülkében és szükség esetén dokumentálják is azt. Ez azért fontos, mert a túl erős szél növeli a permet elsodródását, s ez a hatékonyság romlásához vezet, mivel nem tudjuk, hová kerül a növényvédőszer, esetleg épp a környezetet szennyezi. Ezért ezek a rendszerek segítenek ellenőrizni, hogy minden követelménynek eleget tettünk-e és nem okoztunk-e kárt a természetes környezetben.

A növényvédő szerek használatának csökkentése

Különösen azok a politikai törekvések, melyek szerint csökkenteni kell a növényvédő szerek használatát, sok változást eredményezett az iparág kutatási prioritásaiban. Mert e téma nélkül biztosan nem irányulna annyi kutatás a növényvédelem, vagy a mechanikus gyomirtás eszközeinek modernizálására, újabbak kifejlesztésére. Az ilyen rendszerek jelentős potenciált kínálnak a növényvédő szerek használatának csökkentésére az olyan hagyományos növényeknél, mint a cukorrépa, a kukorica és a burgonya. A gépi permetezés is felhasználóbarátabbá vált az üzemeltető számára az új típusú fúvókáknak és a szántóföldi permetezőrendszereknek köszönhetően.

agritechnica

Nagy jövő előtt áll a soronkénti, precíziós permetezés – forrás: pixabay

Külön kiemelendő ezek közül a lokális, precíziós permetezés, amikor csak azokat a területeket kezeljük, amelyek feltétlenül növényvédő szereket igényelnek. Ezek, az úgynevezett okos permetezők is jól mutatják, hogy milyen lehetőségek rejlenek ma már a mezőgazdasági gépek területén.

Mind nagyobb figyelmet kapnak azon rendszerek is, amelyek például lézertechnológiát alkalmaznak a gyomnövények ellen.

Intelligens növényvédelmi technológia

Egy trend egyértelműen kirajzolódik minden permetezési rendszer esetében: a permetező kihasználtságát növelni kell, és növelni is lehet. Ebben az elektronikus segédeszközök vitathatatlanul kulcsfontosságúak. Mindez már a diagnosztikai és előrejelző modellekkel kezdődik. A legnagyobb előny abból ered, hogy ilyen rendszerekkel pontosan kiszámítható a kezelendő terület és a feltétlenül szükséges permetlé-mennyiség.

Az elektronikus támogatás és az egyedi modulok számának növekedésével a gyakorlatban egyre nagyobb igény mutatkozik a felhasználóbarát és átfogó megoldásokra.

Autonóm rendszerek

Az autonóm rendszerek, vagy robotok esetében jelentős kutatás-fejlesztés indult az elmúlt években. A gyomirtás területén már több rendszer is piacra került, permetező robotokból még kevesebb van, sok a jogi akadály.

Az Agroinform az Agritechnica kiállítás hivatalos online médiapartnere.