"A családommal Miskolc mellett 950 hektáron gazdálkodunk, és emellett még további 500 hektáron  végzünk szolgáltatásokat. Alapvetően szántóföldi növényekkel foglalkozunk: kukorica, napraforgó, árpa, búza, repce, ezeken kívül némi vetőmagborsó" – mondta Gergely Dávid, aki a PREGA-ra azért érkezett, hogy találkozhasson azokkal az emberekkel, akiktől nap mint nap szakmai segítséget kaphat a munkájában.

Mert egyedül azért nehéz csodát tenni

Dávid elmondta, hogy Magyaroszágon kialakulóban van egy olyan közösség, amelyben kérdezni lehet márkától, gyártótól függetlenül. "Ha nincs rögtön válasz, akkor pedig kapok egy másik telefonszámot, előbb-utóbb eljutok ahhoz az emberhez, aki találkozott már olyan problémával, ami nálam jelentkezett.  Legyen szó hardveres, szoftveres, eredményértékelési problémáról, a kijuttatással, adatfeldolgozással kapcsolatos kérdésekről" – sorolta Dávid. Merthogy ilyen kérdések bőven akadnak ott, ahol komolyan veszik a precíziós átállást.

Nem bízza a véletlenre, hogy eljut-e hozzá minden fontos információ: Dávid egyrészt elvégezte a precíziós szakmérnöki képzést Gödöllőn, másrészt pedig folyamatosan tájékozódik, követi a trendeket, felteszi a szükséges kérdéseket, a PREGA-n pedig akivel csak lehet, kapcsolatot épít.

"Kapargatjuk a felszínt"

Dávid ezt arra értette, hogy a precíziós gazdálkodás egyes elemei már a mindennapokban is alapvetően jelen vannak a gazdaságukban, más területeken viszont még inkább a tanulási fázisban vannak. Differenciáltan juttatják ki a műtrágyát, az őszi alaptrágyát. A tavaszi fejtrágyázás differenciált kijuttatására is voltak már kísérleteik, de még nem a teljes területen vezették be. Használnak hozamtérképezést, elemzik az adatokat, a változó tőszám alkalmazása is folyamatban van, gyűjtik a tapasztalatokat.

Precíziós pályázat

A precíziós pályázat is nagy lökést ad majd reményeik szerint, egy új permetezőgépet, vetőgépet és kettő traktort terveztek be, az elbírálás folyamatban van. Alapvetően Case IH gépekkel dolgoznak a gazdaságban, illetve van egy Hagie márjákú önjáró gépük.

case traktor

A precíziós pályázat nagy lökést adhat a technológiában való előrelépéshez – Fotó: Shutterstock

Következő lépés: öntözésfejlesztés

"Remélhetőleg hamarosan öntözni is tudunk majd, folyamatban van a pályázat előkészítése, amit néhány hónapon belül fogunk benyútani. Létrehozunk egy 3 gazdaságból álló öntözési közösséget, 200 hektárt szeretnénk öntözni a közelben folyó Hernádból" – számolt be a terveikről a gazdálkodó.

Az öntözési közösség létrehozása kifejezetten előnyös egyébként a pályázat elnyerése és megvalósítása szempontjából, mivel így magasabb támogatási intenzitást lehet igénybe venni. (A kollektív módon végrehajtott projektek 20 százalékkal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak, a pályázati felhívás ITT érhető el.)


Nagyrészt maradni fognak a hagymányos növényeknél, de ha az öntözési bruházás megvalósul, akkor felkerül a csemegekukorica és a zöldborsó is a palettára. "A mostani terményárak miatt a hagymánynos kultúrákkal el lehet érni közel akkora bevételt, mint néhány évvel ezelőtt az öntözött, intenzív zödlborsóval vagy csemegekukoricával. Többek között ezért is csökken a csemegekukorica területe. De nyilván ez a helyzet változni fog, és az árak igazodni fognak a piaci körülményekhez ebben a szektorban is, erre most szeretnénk felkészülni" – mondta Gergely Dávid.

Jövőre te se maradj le a PREGA-ról, jelentkezz már most!

Gyere, és építs kapcsolatokat, szerezz meg nélkülözhetetlen információkat!