A gabonafélék a szántóföldi vetésforgók meghatározó növényei: a hazai adatok szerint országosan a szántók 32,2%-án, az öko szántók 36,7%-án termesztettek kalászos gabonákat, elsősorban őszibúzát. Eredményes és profitábilis termesztésüket ugyanakkor rendkívül sok dolog határozza meg és befolyásolja nagymértékben. Ezek egyike a termesztett fajta, amely a benne genetikailag rögzült tulajdonságok révén nagy hatással van szinte minden gabonaféle termesztésének eredményességére. Mindenképpen érdemes megfontolni, milyen fajtát válasszunk biotermesztésre – írja az ÖMKi.
Limitált az elérhető nitrogén mennyisége
Ökológiai termesztésben jóval kevesebb inputanyagot használunk fel, a vetésforgót a talajtermékenység fenntartását szem előtt tartva tervezzük, azt mélyen gyökerező, nitrogénmegkötő, a talaj szervesanyagtartalmát növelő, nagy gyökér- és lomb-biomasszát előállító növények termesztésével biztosítjuk. Nitrogén a kijutatott szerves trágyák (pelletált állati trágyák) a talajban található szervesanyagok (elsősorban növényi maradványok) bomlásából, illetve a növényi maradványok bontását végző szervezetek anyagcseretermékeiből, és ezen szervezetek maradványainak bomlásából származnak, éppen ezért limitált egy adott szezonban elérhető nitrogén mennyisége.
A különböző kórokozók, esetleg kártevők ellen ökotermesztésben kivételes esetekben használunk kémiai növényvédelmet, sokkal nagyobb mértékben kell támaszkodni az agrotechnikai védekezésre és a genetikai védelemre, amelyet a kiválasztott fajta tulajdonságai testesítenek meg. Ennek eredménye az, hogy az ökotermelők esetében 3,5-4,5 t/ha öko őszibúza még mindig jövedelmezőbb lehet, mint 6 t/ha konvencionális őszibúza, ahol az önköltség az idén körülbelül ugyanilyen szintű.
Az agrotechnikai védekezés egyik eleme a vetésváltás, amely mind a búzafajok, mind pedig az árpa esetében hatékonyan hátráltatja a nekrotróf életvitelű kórokozók korai térnyerését az állományokban. Ha végignézzük a kórokozók listáját, akkor láthatjuk, hogy szép hosszú sora van azon kórokozóknak, amelyek az előző évi növényi maradványokon áttelelve monokultúrás termesztés esetén már igen korán képesek lehetnek megfertőzni a gabonavetéseinket.
Kórokozók hosszú sora
A Triticum fajok (beleértve a kenyérbúza mellett a durumbúzát, az alakort, tönkét és tönkölybúzát is) esetében a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) szinte minden évben megjelenő, gyakori kórokozó. Kedvezőtlen kitettségben, fogékony fajta esetén okozhat számottevő lombveszteséget is. Nála sokkal nagyobb pusztító erővel bír a búza fahéjbarna levélfoltossága (Drechslera tritici-repentis), amely szerencsére - életmódjából és szaporodási tulajdonságaiból adódóan – nagyon kötődik a monokultúrához. Szerencsétlen esetben azonban akár már virágzás idejére is képes lehet totális levélveszteség okozására is.
Az őszi- és tavasziárpa a búzaféléknél sokkalta „betegesebb növény", főleg, ha a nekrotróf életmódú kórokozók hosszú sorát nézzük. A barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) szinte közönséges kórokozónak számít az árpában, de nedves évjáratokban akár önmagában is okozhat jelentős levélveszteséget – olvasható az ÖMKi cikkében.
A hálózatos levélfoltosság teljes lombvesztést is előidézhet – fotó: ÖMKi
A sokkal nagyobb pusztító erővel megáldott közeli rokona, a hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) valamivel ritkább ugyan, cserében viszont igen gyakran okoz hazánk árpaállományaiban akár totális levélpusztulást is. Bár rendszertanilag a búza fahéjbarna levélfoltosságához áll legközelebb, de életmódja kissé eltér attól, és ez nem igazán előnyös a gazdálkodókra nézve. A fahéjbarna levélfoltosság ősszel sohasem fertőzi a vetéseket, míg a hálózatos levélfoltosság esetén ez a jellemző.
Az árpát ezeken felül még a szintén erősen monokultúrakedvelő ramuláriás levélfoltosság (Ramularia collo cygni) és a szélsőségesen nedvességkedvelő rinchospóriumos levélfoltosság (Rhynchosporium secalis) is meg szokta fertőzni. Mindezen kórokozók ellen a helyes vetésváltási gyakorlat jó védelmet nyújthat a vegetációs időszak első felében.
A termesztett fajtának ugyanakkor nem csak ezen kórokozókkal szemben kell kielégítően teljesítenie, hanem egy sor biotróf életmódú kórokozóval (lisztharmat, rozsdagombák) szemben is. Ezen felül a genetikai alapú védekezésnek nem szabad csak a tenyészidőszak egy részére szorítkoznia. Ráadásul vannak olyan kórokozók is, amelyek ellen biotermesztésben szinte kizárólagosan a termesztett fajta rezisztenciájára tudunk csak támaszkodni. A búza és árpa porüszögjei (Ustilago nuda tritici és Ustilago hordei), a kőüszög (Tilletia spp.), illetve a kalászfuzáriózis (Fusarium spp.) ellen jelen körülmények között a védekezés döntően a termesztett fajták rezisztenciáján alapul – írja az ÖMKi.
Rezisztenciális tulajdonságok
A felsorolt, meglehetősen nagyszámú kórokozó ellen a kalászosok termesztése során a legolcsóbb és az ökológiai termesztés esetén sokszor az egyetlen védekezési lehetőség a rezisztens fajták alkalmazása.
Az ökológiai termesztésben tiltott a hagyományos csávázószerek alkalmazása, így a virág- és csírafertőző üszöggombák ellen megfelelő ellenállóképességgel rendelkező gabonafajták használata (lenne) a legegyszerűbb, ugyanakkor hatékony védekezési módszer. Sajnos azért csak lenne, mert még meglehetősen alacsony pl. a kőüszög ellen kellően rezisztens fajták száma és ezek más szempontból nem számítanak „tökéletesnek". Hasonló a helyzet a kalászfuzáriózissal is, amely ellen még a konvencionális termesztési feltételek mellett is problematikus és sokszor nem eléggé hatékony a fungicides védekezés.
A fuzáriózis tünete kalászon – fotó: ÖMKi
Szerencsére a fuzáriózis ellen jó néhány (döntően német és osztrák nemesítésű) fajta már olyan mértékű rezisztenciával rendelkezik, amelyre már bizalommal alapozhatnak a biogabona-termesztők. A 2019. évben, amikor a virágzás idején beköszöntött szélsőségesen hosszú nedves, csapadékos időjárási periódus miatt országos szinten rendkívül erős fuzárium fertőzések alakultak ki, mutatták meg ezek a fajták, mire képesek. Az ÖMKI onfarm hálózatában végzett kísérletekben több fajta (Edelmann, Ehogold, Tobias) is olyan alacsony fertőzöttségi mutatókat ért el ebben az évjáratban, amelyet nem kimondottan fogékony egyéb fajtákkal konvencionális termesztési környezetben, két, célzottan a fuzáriózis ellen végrehajtott, jól kivitelezett (ráadásul rendkívül költséges!) kezelés mellett sem lehetett megközelíteni.
A kórokozók elleni rezisztencia ugyanakkor nem csodaszer! Önmagában csak erre alapozni kizárólag olyan kórokozók ellen szabad, amelyek esetében a biotermesztés során más védekezési lehetőségünk nincs. Igencsak eredményes lehet, ha a genetikai védelmet, ahol csak tudjuk, megtámogatjuk agrotechnikai védekezési eljárásokkal. Ilyen pl. a kukorica elővetemény kerülése a kalászosok előtt, mivel több Fusarium faj ivaros alakja (Gibberella fajok) a kukorica szártövén és tarlómaradványain telel át.
Minden ellen (is) rezisztens fajta nincs, és ilyesmit nagyon ne is várjunk el a nemesítőktől. Igen sok esetben az egyes kórokozók elleni rezisztenciák egymással rendkívül erős negatív korrelációban állnak egymással, így ezeket összehozni egy fajtába szinte lehetetlen. Jó példa erre a Tilliko fajta, amely rezisztens a búzafélék kőüszögjét előidéző Tilletia fajok fertőzésével szemben. Ugyanakkor a kalászfuzáriózis iránt szélsőséges mértékű fogékonyságot mutat.
A fuzáriózis ellen kiváló rezisztenciát mutató fajták nagy hányada ugyanakkor a kőüszög iránt az átlagnál jóval fogékonyabb. Ez az ellentét egyes levélbetegségek esetében is fennáll. Az ÖMKi kísérleteiben is szereplő Cristoph fajta pl. nagyon jó fuzáriózis elleni rezisztenciával rendelkezik, ugyanakkor a szeptóriás levélfoltosság iránt olyan nagymértékű fogékonysággal bír, hogy az osztrák állami fajtaminősítő hatóság a szeptóriás levélfoltosság tekintetében indikátor fajtának használja – hívja fel a figyelmet az ÖMKi-
A kőüszög ökológiai termesztésben alig leküzdhető betegség – fotó: ÖMKi
Nehezíti a rezisztenciális tulajdonságok használatát az is, hogy – mint minden más élőlény – a kórokozók is élni akarnak, így időről időre felbukkannak köztük olyan rasszok, amelyek ellen az egyes fajták már nem rezisztensek.
Az új rasszok megjelenése egyes kórokozóknál, mint pl. a lisztharmat, folyamatos, de lassú folyamat, míg pl. a rozsdagombák esetében ez villámgyorsan, akár fél év alatt lezajlik. Az új rasszok megjelenése és dominánssá válása teljességgel átírhatja a termesztett fajták rezisztenciális pedigréjét, és döntő hatással lehet egyes fajták további sorsára.
A lisztharmat ellen megoldható a védekezés – fotó: ÖMKi
A rozsdagombák, így a sárgarozsda gyakori rassz váltásai meglepetéseket okozhatnak – fotó: ÖMKi
A különböző növényfajták rezisztenciális tulajdonságairól a termesztők alapvetően a fajtaleírásból tájékozódhatnak. Sajnos sok nemesítő cég fajtaleírásában a negatív reklám elkerülése céljából vagy homályos, semmitmondó információ, vagy eleve fals, hamis információ lelhető fel. Ezért célszerű független forrásból (ÖMKi, NÉBIH) származó információkkal alátámasztani azt a tudást, amelyet egy adott fajtáról birtokolunk.
Egyéb szempontok
A kalászos gabonák fajtaválasztása során a biotermesztésben kiemelkedő fontosságú kórtani rezisztenciális tulajdonságok mellett más szempontokat is figyelembe kell venni, különben a termesztés rendkívül kockázatossá válhat.
Ha csak a biológiai jellegű szempontokat vizsgáljuk, akkor kijelenthető, hogy egyáltalán nem árt, ha a vetésre tervezett fajta nem kimondottan fogékony a fontosabb állati károsítók iránt. E tekintetben leginkább a vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.) iránti fogékonyság lehet döntő. A szőrözöttebb levelű fajták sokkal kevésbé fogékonyak, mint az egyéb fajták. Néhány fajta, mint pl. a Capo hírhedten kedvelt e rovarok körében. Bár ezek ellen a kártevők ellen van lehetőség biotermesztésben is a vegyszeres védekezésre, de annak költségei is vannak, amelyek egy kevésbé fogékony fajta termesztésével kiküszöbölhetők.
A biotermesztésre szánt gabonafajták igencsak célszerű, ha szálkás kalásszal rendelkeznek, mivel azokat a vadak jóval kisebb mértékben károsítják. Ahol a vadak egyedszáma magas, ott közismert, hogy a tar kalászú búzákban aratás előtt hatalmas lehet a vadak okozta kár. Ez szálkás kalászú búzák termesztésével számottevően mérsékelhető.
Sarkalatos pontja a biotermesztésnek a gyomok elleni védekezés. Azon kívül, hogy megakadályozzuk a talaj gyommagkészletének és az évelő gyomok szaporítóképleteinek felszaporodását, marad a mechanikai gyomszabályozás (gyomfésű használata). A gyomfésű a nagyon későn kelő, illetve a fűféle gyomok ellen messze nem nyújt kielégítő hatást.
A másik lehetőség a gabona természetes gyomelnyomó képeségére való támaszkodás. Éppen ezért biotermesztésre nem igazán javasolható alacsony, gyengén bokrosodó, korai, kis növekedési erélyű fajta. A minél jobb természetes gyomelfojtó képesség miatt biotermesztésre e szempontból leginkább a robusztus, magas, jól bokrosodó és már igen fiatalon is gyorsan növekvő fajták alkalmasak.
A biotermesztés a kalászos gabonák esetében hazánkban leginkább extenzív körülmények között zajlik, a hazai biogabonák nagy többsége alultáplált. Biotermesztésre éppen ezért ne válasszunk olyan búza- vagy árpafajtákat, amelyeket a nemesítőjük már eleve intenzív körülmények közé tervezett.
Végezetül a termesztett fajta termésének eladhatónak is kell lennie. Sajnos elég sok, a biotermesztés céljaira nemesített fajta a termés minőségi mutatói tekintetében messze elmarad a konvencionális termesztésben szereplő fajták eredményeitől.
Ennek egyik oka az, hogy amíg a konvencionális termesztésben a bevitt rengeteg tápelem (főképp nitrogén) miatt „felfújt", több sikért tartalmazó szemek képződnek, addig a biobúzák esetében a sikér- és fehérjetartalom a gyengébb nitrogénellátottság miatt is kisebb. Ez pedig a minősítésben is megnyilvánul.
A másik, kisebb súlyú ok a gyengébb minőségi mutatókra az, hogy egy biotermesztés céljaira nemesített fajta előállítása során a rezisztenciális szempontok, a stressztűrés prioritása érvényesül a minőségi mutatókéval szemben. Van ugyan előrehaladás e tekintetben is, de ez meglehetősen lassú, így még évek hosszú sorát kellhet kivárni ahhoz, hogy az új nemesítésű, a biotermesztés kritériumainak szinte mindenben megfelelő, de akár javító minőségre képes búzafajták megjelenjenek a termesztésben.
A fajtakiválasztás során mindenképpen sok szempontot kell mérlegelni. Igyekezzünk minél több információt beszerezni a kiszemelt fajtákról, lehetőleg olyan független forrásokat is felhasználva, amelyek nem érdekeltek egyetlen fajta favorizálásában sem. Amit mindenképpen el kell kerülni, az mindenképpen az ismeretlen eredetű és kísérő információkkal nem kellően ellátott, vagy csak egyoldalú információs forrással támogatott fajta termesztése. Ezek a „csodafajták" lehet, hogy egy- egy tulajdonság tekintetében tényleg kiemelkedőek még biotermesztésben is, de termesztésükkel hatalmas kockázatot vállalunk. Egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen fajtával egyáltalán termést is tudunk majd betakarítani! – írja az ÖMKi.
