Röviden és tömören: a zöldtrágyázás azt jelenti, hogy valamilyen nagy zöldtömegű növényt tartunk másfél-két hónapig a területen, amit aztán teljesen a föld alá forgatunk. A takarónövények esetében hiányzik a folyamat végéről a leforgatás.
A zöldtrágyázás akkor teljesíti „küldetését", ha a zöldtömeget bedolgozzuk a talajba. Kevesebb növényfajjal, egyszerűbb összetételű magkeverékkel megvalósítható, hiszen kizárólag az a célunk, hogy a talaj szervesanyag-tartalmát növeljük vele.
Eközben a takarónövényektől más célokat is elvárunk: a talaj nedvességtartalmának javítását, annak lazítását, nitrogénmegkötést, az erózióval és a deflációval szembeni védelmet, a talajélet folyamatos táplálását. A megsemmisítés módja nem kizárólag a bedolgozásra korlátozódik, a takarónövények legeltethetők és direktvetésre is alkalmasak.
A takarónövényeket pedig a lekerülő főnövény után, júliustól szeptemberig vethetjük, ezt követően talajmunkát nem igényelnek, így mivel a takarónövény-keverékek általában drágábbak a zöldtrágya-magkeverékeknél, visszahozzák az árukat a gépi költségeken. A növényzet fennmaradhat egész télen, gyökérzete – illetve a takarásában tevékenykedő talajlakó mikrobák, mikroorganizmusok és más élőlények serege – tavaszra kiváló magágyat alakít ki, amibe egy direkt vetőgéppel vethetünk. A takarónövény télen elvileg kifagy, tehát lehet dolgozni a felületen vetőgéppel.
A facélia nemcsak kiváló takarónövény, látványnak sem utolsó és a méhek is szeretik – fotó: pixabay
Kiváló takarónövény például a silócirok, a szudánifű, pohánka, tehénborsó, a facélia, a bükköny, a bíborhere és még sorolhatnánk.
A pillangósok különösen fontos szerepet töltenek be ebben a technológiában nitrogénkötő képességükkel. Ugyanis jó fizikai állapotban, szerkezetileg optimális minőségben, élettel telítetten képesek tartani a talajt, ami az alapja a hosszú távon is fenntartható gazdálkodásnak.
_fill_540x300_0.jpg)
