Fenntartható

Pintér Zoltán

2014. október 15., csütörtök 11:43

Könnyebb hozzáférés a környezeti és területrendezési adatokhoz 2011. március 31. 10:59 Április elsejétől használható az az új online informatikai rendszer, mely a környezeti és a területrendezési adatokat együtt, egy térképen jeleníti meg. A két, eddig egymástól függetlenül működő, térkép alapú alkalmazás összekapcsolásával átláthatóbbá és gyorsabbá válik az ügyintézés és a döntéselőkészítés a környezeti és területrendezési területen. Közlemény. A fejlesztés az elektronikus információszabadság és a nemzetközi Aarhusi Egyezmény elveinek megfelelően a közérdekű adatokhoz való hozzáférést biztosítja. Az új rendszer segítségével bárki számára elérhető, lekérdezhető a környezet állapotára, környezetszennyező üzemekre, települési rendezési tervekre vonatkozó információ. Egyszerűbbé válik az önkormányzatok, cégek, magánszemélyek és társadalmi szervezetek munkája, illetve a hatósági eljárásokban a döntéselőkészítés. Az interaktív felületen az OKIR (Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer) és a TEIR (Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer) Közép-magyarországi régióra vonatkozó adatait összekapcsolták, és kiegészítették a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervének adataival. Az április elsején induló alkalmazást a Vidékfejlesztési Minisztérium Informatikai Főosztálya és a VÁTI (Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.) fejlesztette. A kialakított rendszer nagymértékben támogatja a társadalmi igényeket és a fenntartható fejlődést, mert közös felületen biztosítja a környezeti állapot vizsgálatához és elemzéséhez szükséges társadalmi, gazdasági és környezeti adatokat. Ezek demográfiai, környezeti (hulladékgazdálkodási, vízminőségi, valamint a levegőre, talajra vonatkozó) és területfejlesztési információkat jelentenek mind szöveges, mind pedig térképi formában. Az uniós irányelveknek megfelelően a magyar kormány is megfogalmazta azt a célt, hogy a környezeti információkat a nyilvánosság számára egyre bővülő mértékben hozzáférhetővé teszi. http://okirteir.vm.gov.hu/ (Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája) Moderálta: (575) 2011-03-31 11:35:04

Valodi

2014. október 15., csütörtök 11:43

Dr. Ángyán József írása: SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) – élt 24 évet. „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek gúnnyal, szabadon,…” (Ady Endre, 1912) Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, „hosszan tartó, súlyos” támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek” egyik szülötte volt. Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra” kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására. Ehhez a korábbi – kizárólag technológiai és természettudományos területekre koncentráló, „csőlátó” – képzésünket meg kellett haladnunk, a technológus szakemberképzésről továbblépő – a mezőgazdálkodást a természeti rendszerekkel és a vidéki közösségekkel valamint a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúránkkal, az agrikultúrával ismét egyesítő – új szakértelmiségi képzési irányra volt szükség. Ennek – a fenntartható mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, a környezet- és tájgazdálkodás programjának – megvalósítását és az ehhez nélkülözhetetlen kutatási, oktatási, nevelési szellemi infrastruktúra fejlesztését tekintette küldetésének az a szakmai műhely és egyben emberi közösség, amelyet 2014. szeptember 30-áig, erőszakos megszüntetéséig, lerombolásáig Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetnek, vagy önálló fogalommá válva egyszerűen csak KTI-nek neveztek. A történések és a végső kudarc okainak részletes elemzését egyszer bizonyára majd érdemes lesz elvégezni. Ám nekünk, akik annak idején, az 1980-as évek végén különböző szakterületekről érkező, zömében harmincas, negyvenes éveikben lévő egyetemi oktatók voltunk, és ezt az irányt, az agrár-felsőoktatás megújítását közel negyedszázada - a rendszerváltás később illúzióvá vált őszinte hitével - kezdeményeztük majd elindítottuk, programját kidolgoztuk és tartalmilag sikerre vittük, nekünk magunknak is számot kell vetni a történtekkel. Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét, az események egyfajta értékelését, amely önmagában is számos tanulsággal szolgálhat, sokat elmondhat viszonyainkról. A krónikás szerepét a szak- és intézetalapítók egyikeként, a létrehozásban és működtetésben alapító igazgató-helyettesként majd 15 éven keresztül igazgatóként közreműködő, most nyugállományba készülő „csapattagként” mások helyett is magamra kell vállalnom, meghagyva persze a részletes elemzés és ítéletalkotás jogát és lehetőségét az utókor számára. Ami a kezdetet illeti, nehéz azt egy időponthoz kötni. A változások ugyanis általában nem egy csapásra, hanem hosszú érési folyamat, lassú eszmélés eredményeképpen következnek be. Mégis ez a közös történetünk talán az 1988. november 12-i, mintegy 600 résztvevővel megszervezett kiskunmajsai agrárfórummal kezdődött, amelyre Dobos Károllyal, Szakál Ferenccel és Gábriel Andrással, kedves korábbi professzoraimmal, tanáraimmal majd kollégáimmal együtt magam is elutaztam. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk: agrár- és vidékügyekben ez lesz az első olyan komoly, országos ellenzéki összejövetel, amelyről a hivatalos média is tudósit, és amelynek résztvevői komoly retorziókra is számíthatnak. (Ezen a tanácskozáson, nyilvános fórumon – a televíziós felvételeken is látható módon - magam is felszólaltam, aminek következtében pl. az Egyetem személyzeti vonaláról „jó szándékú” figyelmeztetést kaptam: jobb lesz, ha más munkahelyet keresek magamnak, itt ugyanis „nem jósolnak nekem hosszú karriert”.) De ennél lényegesen fontosabbá vált a későbbiekben, hogy itt találkoztam több olyan korombeli kollégával – pl. Ónodi Gábor építésszel, Podmaniczky László agrárközgazdásszal és másokkal -, akik ugyancsak úgy gondolták, hogy az agrár-felsőoktatásban is jelentős tartalmi és intézményi változtatásokra van szükség. Olyan kollégákkal, akik szinte egyszerre érezték meg, hogy a környezethez, a tájak eltérő adottságaihoz alkalmazkodó, környezeti, gazdasági és társadalmi dimenziókban egyaránt elfogadható eredményeket adó, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására és elterjesztésére van szükség. Ez azonban nem csak más típusú, hanem szélesebb körű ismereteket is igényel, mint az „egy-ügyű”, kizárólag a termelés és a befektetői tőkemegtérülés hatékonyságának növelésére törekvő, iparszerű mezőgazdaság, vagy inkább biológiai ipar technológiai folyamatainak puszta irányítása. Az ezt követő szélesedő – Bakonyi Gáborral, Kiss Józseffel, Mézes Miklóssal és másokkal bővülő - „kemény mag” egymásra találása, az érlelődő közös gondolkodás és belső viták után a változtatási szándék első, komoly meghökkenést okozó közös akciója 1990 legelején történt. Ekkor generációnk több tagjával – a vezetés számára is némiképp váratlanul - szórólapokon és plakátokon követeltük, hogy a pártállam kiszemelt következő rektora helyett az egyetem kollektívája maga választhassa meg vezetőjét. A kezdeményezéshez óvatosan bár, de egyre többen csatlakoztak, és az akció számunkra is váratlanul komoly sikert hozott: az évek óta Rómában, a FAO központban dolgozó, így a helyi érdekköröktől és -összefonódásoktól távol került, széles látókörű, az agráriumot és a vidéket érintő európai és világfolyamatokra rálátó volt professzorunk, Kocsis Károly lett az Egyetem rektora. Vele, aki a nemzetközi trendek ismeretében maga is komoly változtatásokat látott szükségesnek a felsőoktatásban, és az általunk körvonalazott iránnyal maga is szimpatizált, gyorsan megértettük egymást. Nagy lelkesedéssel és hittel vetettük tehát bele magunkat az általa elindított, tartalmi, intézményi és szervezeti átalakítást célzó egyetemi kerekasztal-tárgyalásokba. 1990 nyara a változtatás reményével, előkészületeivel, felfokozott várakozásokkal és lázas egyeztetésekkel zajlott, és eleinte úgy tűnt, hogy sikerülhet az egész egyetemet ezen új irányba fordítani. Őszre azonban kiderült, hogy a fordulathoz, az intézmény egészének megmozdításához nincs meg a kritikus tömeg, és az ortodox iparos, technológus, nagyüzemi képzési irány csak igen nehezen lesz változtatható. Ekkor született az a döntés, hogy karközi kezdeményezésként, kisebb léptékben, új szak kidolgozásával kezdjük el a változtatást. Erre akkor két út kínálkozott. • Az egyik lehetőség az új, környezetgazdálkodási agrármérnöki szak alapításával egyidejűleg karalapítási folyamat indítását jelentette volna. Akkortájt több egyetem is ezt a megoldást választotta, melynek következtében akkor az országban több új kar jött létre néhány tanszékkel és tanszékenként akár 3-4 oktatóval. • Egy másik út – amelyet végül is rektorunk, Kocsis Károly professzor javaslatát elfogadva választottunk – az építkezést a tartalom felől kezdte meg, és a szerves fejlődésben tartalmilag megerősödő szak számára irányozta elő az intézményesülést, a szakgondozó intézetté majd karrá válást. Mai tudásunk birtokában és a végkifejlet ismeretében persze az első megoldás valószínűleg jobb lett volna, elkerülhetővé tette volna a program valamint az azt összeállító közösség hányattatásait, szinte folyamatos támadását, erodálását majd mai tönkretételét. Az összeállított korszerű - a maga idejében valóban a világ élvonalába tartozó - program, Kocsis Károly professzor, a Rektori Konferencia akkori elnöke menedzselésével bizonyára sikeres karalapítást eredményezhetett volna. De más döntés született, és 1990 decemberében karközi környezet- és tájgazdálkodási szak alapítását és indítását kezdeményező felhívással, nyílt levéllel fordultunk oktató kollégáinkhoz. Azóta ettől az időponttól számítjuk a szak és az azt gondozó Intézet alapításának kezdetét. Ebben – azon túl, hogy a kiinduló helyzetértékelést és a legfontosabb alapelveket rögzítettük – kértük a kollégákat, hogy egyetértésük esetén, tudományterületük specialitásainak ismeretében tegyenek javaslatot az új szak tartalmára és működésére. Felhívásunkhoz a különböző gödöllői karok és tanszékek munkatársai közül azonnal közel 30 oktató csatlakozott. Számuk hamarosan meghaladta az 50-et, és 1991 tavaszára összeállt egy olyan szerkezet és képzési program valamint oktatói közösség, amely lehetővé tette szakalapítási és indítási kérelem benyújtását az engedélyező szervekhez. A kérelmet az Egyetemi Tanács, az Agrár-felsőoktatási Intézmények Rektori Kollégiuma, az MKM, a KTM továbbá az MTA illetékes osztálya is megtárgyalta, és a szak alapítását valamint indítását egyaránt támogatta, az FM pedig 1992 augusztusában engedélyezte. Az újonnan alapított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szakon a képzés Gödöllőn, az országban elsőként, de Európában is a legelsők között, 1992 szeptemberében, felmenő rendszerben, nappali tagozaton 35 hallgatóval megkezdődött. Gondozására 1994-ben, kari jogállású, „funkcionális kari” szervezeti egységként jött létre a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, a KTI. E viszonylag gyors kezdeti sikerekben fontos szerepet játszott, az építkezés egyik fontos mérföldkövének bizonyult, hogy az általunk nagyra becsült professzoraink közül Stefanovist Pál akadémikus úr, a Talajtan professzora, a környezetvédelmi szakmérnöki képzés korábbi gödöllői elindítója, az MTA Agrártudományok osztályának hajdani elnöke - Kocsis Károly rektor úr közvetítésével, megkeresésünkre és kérésünkre - elvállalta az új irány kidolgozását kezdeményező akkori „csikócsapat” majd a szak és az azt gondozó intézet vezetését. De ugyancsak fontos fejleménynek bizonyult, hogy Menyhért Zoltán, Szakál Ferenc majd mások mellett Cselőtei László, Horváth László és Kovács Margit, tudományterületeik méltán elismert professzorai is közösséget és személyes közreműködést is vállaltak a kezdeményezésben, vagy pl. Győri-Nagy Sándor, Kelemen Janka és Lábadi Károly a szakhoz kapcsolódó humán képzési terület kialakításában. Az emberi közösség- és műhelyformálásnak fontos fejleménye volt továbbá Keszthelyi Kamillóné, Matild csatlakozása az induló közösséghez, aki egy olyan hallgató- és oktatóbarát, emberi Hivatalt alakított ki a szak körül, amit az elembertelenedő, személytelenné váló, gépies felsőoktatás közegében azóta is méltán emlegetnek mindazok, akik azt és annak lelkét, közülünk sajnos korán távozott kedves kollégánkat, Matildot megismerhették. A halálával keletkezett űrt Szabó Péterné, Magdika hasonló lelkülettel és odaadással igyekezett betölteni, szintén nagyszerű munkatársunkká vált. A kifelé tudatosan nyitó műhelyben azután, az idő előrehaladtával olyan kiváló külső kollégák is oktatói szerepet vállaltak, mint például Andrásfalvy Bertalan, Balázs Géza, Bardócz Zsuzsa, Darvas Béla, Elek Sándor, Holnapi Dénes Márton, Gyulai Iván, Horváth Lajos, Illés Zoltán, Kerekes Sándor, Kerényi Attila, Kiss Károly, Krassay László, Kresz Albert, Lóczy Dénes, Murányi Attila, Pusztai Árpád, Roszík Péter, Székács András, Tardy János vagy például Vajnáné Madarassy Anikó. Köszönettel tartozunk nekik, hiszen ez akkor – az agrárium és a képzés ökoszociális irányváltását, megújítását alapvetően elutasító, de legalábbis lekicsinylő, mosolyogva fogadó, ortodox iparos agrárközegben és annak egyetemén – egyáltalán nem volt személyes kockázat nélküli lépés. Nem volt ugyanis egyszerű a kizárólag technológiai, termelési kérdésekre koncentráló szakképzés – e többfunkciós mezőgazdasági, fenntartható környezet- és tájgazdálkodási modellnek megfelelő – átalakítása, és e folyamat igazán még ma sem fejeződött be, sőt visszafordulni látszik. A fenntarthatósági elvek a szakképzési hierarchiában „felülről lefelé” terjedtek. Először a postgraduális (1974: okl. környezetvédelmi szakmérnök képzés, Gödöllő), majd a graduális egyetemi képzésben jelentek meg (1992: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak alapítása és indítása, Gödöllő; 1997: okl. környezetgazdálkodási agrármérnök képzési szak indítása, Debrecen). Ezt követően terjedtek át a graduális főiskolai (1992: víz- és környezetgazdálkodási képzés, Szarvas; 1997: környezetgazdálkodási agrármérnök képzés, Gyöngyös; 1997: tájgazdálkodási mérnökképzés, Mezőtúr) majd a középfokú képzésre. A fenntarthatóság, a környezet és a vidéki térségek társadalmi problémái oktatásához való viszony megváltozásának időben egymást követő lépcsőfokait a felsőfokú szakképzésben olyan megfogalmazások, vélemények jellemezték, mint pl. az alábbiak: • „Nincs rá szükség! Ez a zöldek és a szociálpolitika dolga! Nekünk termelnünk kell!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdéseket a tárgyak építsék be saját tananyagukba!” • „A fenntarthatósági és környezeti kérdések jelenjenek meg önálló tárgyak formájában!” • „Legyenek önálló szakok - önmagában a környezetügy területén (pl. környezeti mérnök) - más szakmákhoz kötötten (pl. környezetgazdálkodási agrármérnök)!” Közösségünk ez utóbbi álláspontot képviselte. Az általunk alapított és indított okleveles környezetgazdálkodási agrármérnök szak a fenntartható (értékőrző) mezőgazdálkodás és vidékfejlesztés területeire olyan „generalista típusú”, „nemcsak a fát, hanem az erdőt is látó” agrármérnökök képzését tűzte ki célul, akik • ismerik a környezet- és tájgazdálkodás főbb területeinek (mezőgazdasági célú környezethasználat/agrártermelés, környezet- és természetvédelem, környezetelemzés, -tervezés, -alakítás) alapjait, belső összefüggéseit és e területek kölcsönhatásait; • rendelkeznek azokkal a legfontosabb ökológiai-, mezőgazdálkodási-, műszaki-, jogi-, közgazdasági-, társadalmi ismeretekkel és az agráriumhoz kapcsolódó humán műveltséggel, amelyek képessé teszik őket a természeti és az ember formálta tájnak valamint az örökölt szellemi környezetnek megfelelő területfejlesztési, vidékfejlesztési, környezetgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, fenntartható mezőgazdasági, környezet- és tájgazdálkodási rendszerek kidolgozására, továbbfejlesztésére és gyakorlati megvalósítására. Az e programot kidolgozó, az azonos értékrend és világlátás alapján természetesen kiválogatódott oktatói, emberi, értelmiségi közösség tehát a fenntartható környezet- és tájgazdálkodás kutatási, fejlesztési, felsőfokú képzési és tanácsadási feladatainak magas szintű ellátását tekintette hivatásának, küldetésének és életprogramjának. Ez a közösség munkájával, törekvéseivel hozzá kívánt járulni a magyar agrárium megújításához, fenntartható fejlődési pályára állításához, természeti értékeink, tájaink és ezzel egy élhető környezet fenntartásához, továbbá a magyar gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék megerősítéséhez. A KTI-nek az új irány megfogalmazásában, képzési programja kidolgozásában és indításában játszott meghatározó szerepét, úttörő tevékenységének országos elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy a környezetgazdálkodási agrármérnöki szak egyetemi és főiskolai szintű képzési követelményei „Az agrár-felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről” szóló, 146/1998. (IX.9.) számú Korm. Rendeletben, az Intézet oktatási programja alapján kerültek rögzítésre. Ami az intézményi kereteket és a szak vezetését illeti, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) 1994-es létrehozását követően annak igazgatója Stefanovits Pál akadémikus úr lett, a helyettesi teendők ellátására pedig én kaptam megbízást. 1996 és 2010 között – Stefanovits professzor úr visszavonulásától, államtitkári kinevezésemig - az Intézet vezetését én láttam el. Munkámat két helyettesem, Ónodi Gábor és Podmaniczky László, majd a feladatok szaporodásával hozzájuk csatlakozva Kriszt Balázs segítette. A szak iránt jelentősen növekvő érdeklődés hatására 1998 februárjában az Egyetemi Vezetői Kollégium egyetértésével, Székely Csaba akkori rektorunk támogató felkérésére az Intézet vezetése tézisszerű, belső vitaanyagként vázolta a KTI önálló egyetemi karrá válásának koncepcióját, a folyamat elindításának és ütemezésének tervét. Azt a vezetői értekezlet fő vonásaiban elfogadta, majd egy – a meglévő karok kapacitásait kisebb mértékben érintő – részletes intézményfejlesztési terv kidolgozását kérte, 9-10 új – az intézeti profilokhoz kapcsolódó, komplex tudományterületeket gondozó – tanszék létrehozásával. Ez alapján, a fejlesztés első lépéseként 1999 januárjában az Egyetemi Tanács döntése alapján a KTI-ben előbb 5, majd ugyanezen év novemberében újabb 5, új tudományterületeket gondozó, az Egyetemen addig nem volt tanszék, korszerű tanszéki struktúra jött létre az alábbiak szerint: • Alkalmazott Etológiai Tanszék • Földhasználati és Tájgazdálkodási Tanszék • Környezetgazdaságtani Tanszék • Kultúrökológiai és Környezeti Kommunikációs Tanszék • Környezeti Elemek Védelme Tanszék • Ökológiai Mezőgazdasági Tanszék • Tájökológiai Tanszék • Természetvédelmi Tanszék • Területi Tervezési Tanszék • Térinformatikai Tanszék Időközben az Egyetemi Tanács határozata alapján a KTI szervezetébe került át az Egyetem - Gödöllői Tájvédelmi Körzethez tartozó - 270 ha-os babatvölgyi területe és az azon található lovarda valamint lúdtenyésztési kutató állomás is, melyek együtteseként létrejött a Babatvölgyi Ökológiai Modellközpont, mint az Intézet tangazdaságága. A KTI kollektívája elkészítette annak fejlesztési tervét, amelyet az Egyetem és a kormányzat közös környezet- és természetvédelmi modellközponttá kívánt fejleszteni, és mint közös fejlesztési projekt a magyar-holland kormányközi együttműködési programba is bekerült. Az Intézet tehát a 2000. január 1-én megalapított Szent István Egyetembe, mint annak a Gödöllői Területi Irodához tartozó, 10 tanszékből, 1 modellközpontból és tangazdaságból, valamint Intézeti Hivatalból álló, önálló kari jogállású egysége került. Ezt követően a SZIE új Egyetemi Tanácsa 2000 áprilisában – az Intézet valamint partnerei: a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, illetve a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet előterjesztése alapján és együttműködésében – létrehozta a SZIE-KTI Kihelyezett Génmegőrzési és Nemesítési Tanszékét. A fenti fejlesztési folyamat eredményeként létrejött egy olyan – összesen 91 teljes és 28 részmunkaidős munkatársat foglalkoztató, közel 400 környezetgazdálkodási agrármérnök hallgató tanulmányait irányító és saját tantárgyaival az egyetem több szakjának oktatási programjában is aktívan közreműködő intézeti struktúra, amely minden tekintetben megfelelt az egyetemi karokkal szemben támasztott követelményeknek. Az Intézet karalapítási kérelmét a rektorral, Szendrő Péter professzorral egyetértésben, 2000 májusában terjesztette az Egyetemi Tanács elé, amit az egyhangúlag támogatott. Egyidejűleg felhatalmazta a rektort, hogy 2001. január 1-el a KTI bázisán, annak továbbfejlesztésével kezdeményezze a SZIE-n egyetemi szintű Környezetgazdálkodási Kar alapítását. A rektor által 2010 júliusában - a MAB (gödöllői belső „közreműködéssel és ráhatásra” kialakított) elutasító valamint az FTT támogató véleményével az 1. Orbán kormány oktatási miniszteréhez, Pokorni Zoltánhoz - beterjesztett karalapítási kérelem azonban nem hozta meg a várt eredményt, azt az OM elutasította. Ebben különböző, külső és egyetemen belüli akadályozó háttérerők is jelentős szerepet játszottak, amelyek közül egy zavarkeltő kezdeményezést talán külön is érdemes megemlíteni. A Mezőgazdaságtudományi Kar ugyanis Heltai György professzor - korábbi rektor-helyettes, majd 1999-ig a kar dékánja - vezetésével egyidejűleg, a karalapítási kérelemmel párhuzamosan környezetmérnöki szak indítása iránti kérelmet nyújtott be ugyanazon engedélyező szervekhez. Ez erősen gyengítette, majd – mint utólag kiderült – meg is akasztotta a Környezetgazdálkodási Kar megalapítására vonatkozó kezdeményezést, és helyette a Mezőgazdaságtudományi Kar kapott engedélyt a környezetmérnöki szak indítására. A korábbi önálló, sikeresen működő és egyre több hallgatót vonzó kari jogállású szakgondozó intézet, a KTI így nemcsak, hogy nem vált karrá, hanem 2001-től - addigi önállóságát is elveszítve - a Mezőgazdaságtudományi Karba került. A Kar pedig ezzel egyidejűleg - a KTI által hozott profilokra és szervezetre építve - nevét Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karra változtatta. Az, hogy a KTI mindezek ellenére viszonylag nyugodt körülmények között folytathatta egészen 2012-ig szakmai munkáját, az nagymértékben Dimény Judit és Csányi Sándor dékánoknak volt köszönhető, akik a KTI kollektíváját, szervezettségét, magas színvonalú oktatási, kutatási, tudományos és jelentős hallgatói létszámot vonzó valamint kimagasló forrásteremtő, a Kar finanszírozási helyzetét is jelentősen javító tevékenységét elismerték és nagyra értékelték. Ezt a megbecsülést az is jelezte, hogy egy-egy időszakban három kollégánk – Barczi Attila, Kriszt Balázs és Ónodi Gábor – is dékán-helyettesi feladatokat látott el mellettük a Karon. Sőt az egyetemi vezetésben is erősödő – mindenekelőtt Hornok László rektor-helyettes által képviselt – KTI-ellenességet is képesek voltak némiképp ellensúlyozni. Így vált lehetővé, hogy – bár a belső szervezeti átalakítások révén az Intézet tanszékeinek száma az időközben csatlakozott (a KTI-be „menekült”) Halgazdálkodási Tanszékkel együtt előbb (2007 áprilisában) 8-ra, majd (2008 júniusában) 6-ra olvadt, ám ennek ellenére szervezetileg és tartalmilag is továbbfejlődött. E fejlődés jegyében a KTI az Állattudományi Alapok Intézettel közösen, Darvas Béla professzor vezetésével Kihelyezett Ökotoxikológiai Tanszéket alapított, a környezetgazdálkodási agrármérnöki szakon főiskolai végzettséggel rendelkezők számára egyetemi szintű kiegészítő képzést indított, és a természetvédelmi mérnök egyetemi szak indítási engedélyét is megszerezte. Ezen túl 6 tanszékével és két kihelyezett tanszékével, közel 100 munkatársával és több mint 500 – az általa gondozott szakokhoz kapcsolódó – hallgatójával nemcsak elindította a fenti képzési rendszer-átalakító és kutató-fejlesztő tevékenységet, hanem a „bolognai folyamat” keretében kidolgozta és 2006-ban illetve 2009-ben elindította a környezetgazdálkodási agrármérnök (KGA) és a természetvédelmi mérnök (TV) alap- (B.Sc.) és mester- (M.Sc.) szakokat is. Az Intézet a két általa gondozott szakon eddig immár több mint 2.000 diplomát adott ki. Emellett Menyhért Zoltán professzorunk vezetésével, a KTI bázisán a Környezettudományi Doktori Iskolát (KTDI-t) is megalapította, létrehozva ezzel a környezet- és tájgazdálkodás teljes felsőfokú képzési vertikumát, melyhez a SZIE-MKK időközben (a KTI indulása után mintegy 12! évvel) létrejött Környezettudományi Intézete (KöTI) is csatlakozott. A KTI erejét és ütőképességét egyebek mellett olyan nagy hazai valamint EU-csatlakozási illetve EU-s projektekben játszott meghatározó szerepe is jelezte, mint például Magyarország földhasználati zónarendszerének kidolgozása vagy pl. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) közreműködő kidolgozása, fejlesztése és koordinációja. De mindenképpen ide sorolhatók az NVT, AVOP, ÚMVP, VTT programok és tervek alapozó elemzései, az ÉTT rendszer bevezetése, a „Zöld belépő: EU csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata” című MTA kutatási program agrár-tématerületi koordinációja éppen úgy, mint a DART, a NATUROPA, a CEESA (FP-5), a MEA-SCOPE (FP-6), a SENSOR (FP-6), RUBICODE (FP-6), az AE FOOTPRINT (FP-6), a CONVERGE (FP-7), a BIOBIO (FP-7) vagy a BIOCORE (FP-7), nagy nemzetközi projektekben való aktív, meghatározó részvétele is. Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel. Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok („koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek” létrehozása, meghatározatlan „átfedések megszüntetése”, a KTI „átalakításának” elkerülhetetlensége, mint a „kari szerkezet átalakításának első lépése”, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen „előterjesztés” alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér. Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - „tartótiszt” számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája. A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az „önsorsrontó” Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának. Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát. Gödöllő, 2014. szeptember 25.

.grün

2014. október 15., csütörtök 11:43

Lehetőségek a trágyázás hatékonyságának növelésére környezetbarát módon a főbb szántóföldi kultúráknál A mezőgazdasági termékek minőségével szemben támasztott követelmények szigorodása és az egyre nyíló agrárolló felhívja a termelők figyelmét erőforrásaik hatékonyabb felhasználásának fontosságára. Okszerű tápanyagellátással azon túl, hogy nagyobb mennyiségű és jobb minőségű terméket állíthatunk elő, biztosíthatjuk talajaink termőképességének megőrzését is. A korszerű kísérleti eredményeken alapuló tápanyagellátás növénytermesztési szerepe mellett egyben a környezet védelmét is szolgálja, így megteremti a hosszú távon fenntartható fejlődés alapjait. A szakmailag megalapozott, hatékony és környezetkímélő tápanyagellátáshoz azonban számos ismeret és összefüggés egyidejű kezelésére van szükségünk. A növény tápanyagigénye mellett a talaj tápanyag szolgáltató képességét is figyelembe kell vennünk a tápanyagellátás tervezése során. Ki kell választanunk a kultúra számára legideálisabb hatóanyag-formát és a kijuttatás időzítésével biztosítanunk kell a növény különböző fejlődési etapjainak megfelelő tápanyagellátást. Jelen összeállításban áttekintést kívánunk adni a tápanyagellátás tervezéséhez szükséges legfontosabb információkról, valamint azok gyakorlati jelentőségéről. A főbb növényi tápelemektől (N,P,K,S) haladva megvitatjuk a kijuttatandó mennyiség-, és forma megválasztásának szempontjait, valamint a kijuttatás idejét és módját befolyásoló legfontosabb tényezőket. Az elméleti ismeretek áttekintése után összefoglaljuk fontosabb szántóföldi növényeink tápanyagellátásának sajátosságait. A növény számára szükséges makroelemek közül legnagyobb jelentősége a nitrogénnek van. Tapasztalatok és kísérletek egyaránt bizonyítják, hogy a termések mennyiségi és minőségi mutatói a nitrogénnel drámaian alakíthatók. A N fehérjealkotó, így a fejlődéshez nélkülözhetetlen elem. A növények különösen a hajtásnövekedés, a vegetatív fejlődés szakaszában igénylik a jelenlétét. A megfelelő mennyiségben adagolt nitrogén növeli a hajtástömeget, valamint kedvezően befolyásolja a termést. Hiányát a növény satnya növekedése, fakó-világoszöld színe jelzi, (1. ábra) többlete gabonáink megdőlésében, a betegségek iránti fogékonyság növekedésében, a rosszabb tárolhatóságban, valamint a cukor- és keményítőtartalom csökkenésében jelentkezik. 1. ábra: Nitrogénhiány tünetek a bokrosodó őszi búzán (Patócs, 1989) A nitrogént a növények nitrát- és ammóniumion formában veszik fel a talajból. A két forma felvétele között jelentős különbség nincsen. Az egyes formák kimosódási ütemét vizsgálva azonban megállapítható, hogy a nitrátion kilúgzási veszteségei az ammóniumion-formánál általában nagyobbak. Amennyiben a nitrogént a vegetatív fejlődés elemének tekintettük, úgy a foszfor a generatív fejlődés makroeleme. A növényi anyagcsere folyamatokban és az energiaháztartásban betöltött szerepénél fogva a foszfor a termésképzés szempontjából alapvető. A hiánya esetén fellépő általános anyagcserezavar következtében lassul a fehérje- és cukorképzés, gyengül a keményítőszintézis. A foszforhiány hatására romlik a növény vízháztartása és az alsó, idősebb levelektől induló vöröses elszíneződés, sárgulás, majd végül elhalás figyelhető meg az állományon (2. ábra). Az elégtelen foszforellátás következtében késleltetetté válik a virágzás és az érés is. Nem csak a foszfor hiánya, hanem annak többlete is káros következményekkel jár. A foszfor túladagolása jelentős tápelem aránytalanságokhoz vezethet. A P – Zn antagonizmusból adódóan foszfortöbblet esetén állományaink relatív Zn, hiányával kell számolnunk, aminek jelentős termésveszteség és minőségromlás lehet a következménye. 2. ábra: Foszforhiányos kukoricanövény Termesztett növényeink közül különösen a kétszikűek érzékenyek a megfelelő kálium ellátásra. A kálium jótékony hatású a fotoszintézisre, fokozza a növények aktív vízfelvételét, valamint csökkenti a párologtatást. A kiegyensúlyozott káliumellátás védi a növényt a szárazságstressztől. Hiánya sokszor nem azonnal jelentkezik az állományon, de jelentős terméscsökkenést eredményezhet. A növények elégtelen kálium ellátottsága következtében csökken az ellenálló képességük, valamint aránytalanul megemelkedik a párologtatásuk, ami levélcsúcsaik, levélszéleik hervadását, elhalását eredményezi (3. ábra). 3. ábra: Káliumhiányos kukoricanövény A negyedik esszenciális makroelemről, a kénről eddig jobbára csak mint az egyik legfontosabb környezetszennyező elemről volt információnk. Az ipari, valamint a közlekedésből származó kénemisszó csökkenésének hatására, valamint a kísérősó-mentes műtrágyák használatának következtében azonban napjainkra már számos területen hiányával kell számolnunk. A kénhiány következtében csökken a növények ellenálló képessége, romlanak a termés minőségi, valamint mennyiségi mutatói. A kén hiányára legerőteljesebben a keresztesek reagálnak (4. ábra). A kénhiány következtében csökken a növények ellenálló képessége és gombás fertőzések jelennek meg az állományban. A repce virágai „kifehérednek”, a megporzás hatékonysága romlik. Az egyértelmű terméscsökkenés mellett jelentős minőségromlással is számolnunk kell. 4. ábra: A kénhiányos repce „virágfehéredése” A kalászosok (őszi búza) kénhiánya eleinte csak nitrogénhiányra utaló foltok formájában jelentkezik a tábla lazább talajú területein (5. ábra). A hiány következtében aszálykárra utaló tünetek jelennek meg a növényeken, majd gombás fertőzések gyengítik tovább az állományt. Az elégtelen kéntáplálás hatására tágul az őszi búza N:S aránya, ami a belőle készült liszt sütőipari tulajdonságainak jelentős romlásához vezet. 5. ábra: Nitrogénhiányra utaló foltok a kénhiányos őszi búza állományban A kijuttatandó műtrágyamennyiség meghatározásánál két alapvető összefüggést kell szem előtt tartanunk. Ezek közül az egyik Liebig „minimum törvénye” (6. ábra), a másik pedig a csökkenő határhozam elve. 6. ábra: Liebig „minimum-hordója” A kijuttatandó tápanyagmennyiség kiszámításához a növény adott terméssel kivont tápelem-szükségletének ismerete mellett elengedhetetlen a talaj tápanyag szolgáltató képességének meghatározása is. A terméssel a talajból kivont tápanyagmennyiséget annak ellenére, hogy a különböző tápelemek koncentrációját a növény genetikailag meghatározott tulajdonságain túl a környezeti tényezők is igen jelentős mértékben befolyásolják, a növények fajlagos hatóanyag igényével írhatjuk le (1. táblázat). A fajlagos hatóanyag igényt a várható termés mennyiségével (t ha-1) beszorozva az állomány 1 hektárra vonatkoztatott tápelem-igényét kapjuk. 1. táblázat: Termesztett növényeink fajlagos hatóanyag igénye (kg t-1) (Sarkadi, 1975) Növény Igény kg t-1 Nitrogén Foszfor Kálium Őszi búza 25 10 18 Őszi árpa 27 10 26 Tavaszi árpa 24 10 22 Kukorica 22 9 20 Napraforgó 50 30 150 Repce 50 25 40 Cukorrépa 4 1,5 6 Silókukorica 2,5 1 3,5 Mák 50 50 40 Tarlórépa 2 2,5 4 A tápanyagellátás tervezése során ezt a növény által a talajból kivont tápanyagmennyiséget vetjük össze a talaj kémiai vizsgálatokkal meghatározott tápanyag szolgáltató képességével. A talajok tápanyag szolgáltató képességét számos tényező befolyásolja. A genetikai talajtípus a talaj szerkezetén keresztül alapjaiban meghatározza a talaj víz – levegő – és hő gazdálkodását, illetve ezeken keresztül annak mikrobiológiai aktivitását. A talajok mikrobiológiai tevékenysége pedig a tápanyag feltáródási folyamatok szabályozása által tölt be jelentős szerepet a talaj tápanyag gazdálkodásában. A genetikai talajtípusokat a MÉM-NAK (1979) a talajtermékenységet kialakító, a növénytermesztést és a tápanyag érvényesülését befolyásoló tényezők figyelembe vételével 6 szántóföldi termőhelyi kategóriába soroljuk. Az egyes szántóföldi termőhelyeket és fontosabb jellemzőiket a 2. táblázat mutatja be. 2. táblázat: Szántóföldi termőhelyek (MÉM-NAK, 1979) Szántóföldi termőhely Jellemző tulajdonságai I. Csernozjom talajok Mély termőréteg, jó hő-, víz- és levegőgazdálkodás II. Barna erdőtalajok Jó tápanyag-, víz-, levegő- és hő gazdálkodás III. Kötött réti és glejes erdőtalajok Jó tápanyagkészlet, gyenge tápanyag-szolgáltató képesség. Nagy víztartó képesség, kevés CaCO3 IV. Homok- és laza talajok Könnyű mechanikai összetétel, kevés kolloid, kedvezőtlen vízgazdálkodás, kis víztartó képesség V. Szikes talajok Szántóföldi művelés alatt állnak, kedvezőtlen fizikai és kémiai tulajdonságok, rossz tápanyag-hasznosító képesség, rossz vízgazdálkodás VI. Sekély termőrétegű, vagy erősen erodált lejtős talajok 50 cm-nél vékonyabb termőrétegű talajok. Tárolt víztartalmunk csekély Mivel a különböző szántóföldi termőhelyekhez tartozó tápanyag ellátottsági kategóriák sok esetben jelentős különbséget mutatnak, a szántóföldi termőhely ismerete a talaj tápanyag szolgáltató képességének meghatározásánál elengedhetetlen. Általánosságban szántóföldi termőhelytől függetlenül talajaink tápanyag szolgáltató képességét a következő oldható hatóanyag tartalmaktól tekinthetjük kedvezőnek (3. táblázat): 3. táblázat: Iránymutató talajaink tápanyag ellátottságának megítélésére Tápelem Megfelelő ellátottság CaCO3 2,5-15 % Humusz 2,5 % - tól AL-P2O5 120 mg kg-1 AL-K2O 180 mg kg-1 nKCl-Mg 90-120 mg kg-1 EDTA-Zn 2,5 mg kg-1- tól EDTA-Cu 2,5 mg kg-1- tól EDTA-Mn 30 mg kg-1- tól A talaj tápanyag szolgáltató képességének, valamint a termesztett növény tápanyagigényének ismerete alapján nyílik módunk a kijuttatandó műtrágya hatóanyag mennyiség meghatározására. A gyakorlatban számos módszer és modell áll rendelkezésünkre a konkrét adagok minél pontosabban történő meghatározására. Ezek közül az 1980-as években használt MÉM-NAK, valamint az 1990-es évek végén elkészült MTA-TAKI – MTA-GKI tápanyag ellátási szaktanácsadási rendszer az amely kísérleti eredményekkel a leginkább alátámasztott. A két rendszer közötti különbség lényegében az, hogy míg a MÉM-NAK a növények tápanyagigényének kielégítse mellett a talaj tápanyagtőkéjének gyors emelését célozza meg, addig az MTA-TAKI – MTA-GKI rendszer az elmúlt időszak kutatási eredményei alapján többnyire kisebb műtrágyaadagok kijuttatásával biztosítja a gazdaságos termésszintek elérését. A két rendszer közötti különbséget a 4. táblázat mutatja be. 4. táblázat: Az intenzív tápanyagellátást biztosító, illetve a hosszú távon fenntartható tápanyag ellátási szaktanácsadási rendszerek filozófiájának összehasonlítása (Csathó – Árendás – Németh, 1998) Intenzív tápanyagellátás (MÉM-NAK Kék füzet) Hosszú távon fenntartható, környezetkímélő trágyázási rendszer irányelvei (MTA TAKI – MTA-MGKI) Maximális termésszintre való törekvés Gazdaságos termésszintre való törekvés A talaj trágyázása a cél A növény trágyázása a cél Jó-igen jó talaj P,K ellátottság elérése, majd fenntartása a cél Közepes talaj P,K ellátottság elérése, majd fenntartása a cél Gyors talaj P,K feltöltés Lassú talaj P,K feltöltés Minden évben P,K trágyázás A vetésforgó P,K trágyázása (periodikus P,K trágyázás, GATE KI Kompolt) P,K trágyázás minden talaj P,K ellátottsági szinten P,K trágyázás csak közepes és annál gyengébb talaj P,K ellátottsági szinteken Nagyobb talaj tápelem ellátottsági határértékek Kisebb talaj tápelem ellátottsági határértékek Egységes talaj tápelem ellátottsági határértékek Növénycsoporttól függő talaj tápelem ellátottsági határértékek Nagyobb fajlagos tápelem tartalmak Kisebb fajlagos tápelem tartalmak A tervezett termésszinttől független fajlagos tápelem tartalmak A tervezett termésszinttől függő fajlagos tápelem tartalmak A két rendszer különbségei alapján hazai körülmények között a gazdálkodók többségének anyagi helyzetét is figyelembe véve a talaj tápelem készletének feltöltése helyett a növények tápelem-igényének kielégítésére kell törekednünk. Erre az MTA-TAKI – MTA-GKI rendszer kiválóan alkalmas. A rendszer célja a növény N-igényének minél pontosabban történő kielégítése mellett a talajok foszfor és kálium szolgáltató képességének a megőrzése. A kijuttatandó tápanyag mennyiségek nem a maximális termést, hanem a legnagyobb nettó jövedelmet elérő termésszint elérését célozzák meg. A fenti eljárásokkal meghatározott műtrágya hatóanyag igényt azonban bizonyos esetekben korrigálnunk szükséges. A leggyakoribb korrekciós tényezőket az 5. táblázat tartalmazza. 5. táblázat: Korrekciós tényezők a tápanyagellátás tervezése során Nitrogén (kg ha-1) Foszfor (kg ha-1) Kálium (kg ha-1) 10 t közepes minőségű almos istállótrágya 1. évben 20 20 40 10 t közepes minőségű almos istállótrágya 2. évben 15 15 20 Egyéves pillangós 30 - - Évelő pillangós 1. évben 50 - - Lucerna után a 2. évben további 30 - - Kukoricaszár (t szemtermésre) - - 5-10 Gabonaszalma (t szemtermésre) - - 5-10 Napraforgó (t kaszattermésre) - - 20-30 A kijuttatandó műtrágya mennyiségének meghatározásánál tartsuk szem előtt, hogy az új tudományos eredmények alapján nem törvényszerű a három makro tápelem (N ,P, K) azonos évben történő kijuttatása az állomány alá! A kijuttatandó hatóanyag mennyiségének meghatározása mellett a megfelelő műtrágyaforma megválasztása is alapvető jelentőséggel bír a tápanyagellátás tervezése során. Környezetvédelmi szempontból is jelentős annak az ismerete, hogy a különböző hatóanyag-formák hatásmechanizmusa, kimosódási veszteségei nagy eltérést mutatnak. A műtrágyák oldékonysága, savanyító hatása, kísérőelemei így alapjaiban meghatározzák azok alkalmazásának feltételeit az egyes kultúrák különböző fenológiai szakaszaiban. A műtrágya-forma megválasztásánál a hatóanyag tartalom, valamint az ár viszonya mellett a szórásegyenletesség szempontjából fontos kiszerelésre, valamint a különböző műtrágyák keverhetőségére is figyeljünk oda! Az összetett műtrágyák helyett használjunk inkább egy hatóanyagú műtrágyákat, mivel segítségükkel könnyebben biztosíthatjuk termesztett növényeink arányos tápanyagellátását. Harmonikus növénytáplálást csak az adott területre jellemző talaj- és növényvizsgálati eredményekre alapozott átgondolt műtrágyázással érhetünk el. A műtrágyaforma megválasztásánál a következő fontosabb ismereteket tartsuk szem előtt: - Alaptrágyának inkább NH4+-iont tartalmazó műtrágyákat használjunk - Savanyú talajokon a lúgosan ható műtrágyák alkalmazását helyezzük előtérbe - Meszes, bázikus területeken a savanyúan ható műtrágyaféleségek használata lehet a célravezető (a különböző kémhatású talajokra javasolt műtrágyaformákat a 6. táblázat mutatja be) 6 táblázat: Különböző kémhatású talajokra javasolt műtrágyaformák (Pusztai – Molnár, 1984) Műtrágya megnevezése Hatóanyag-tartalom (%) Elsősorban javasolt területek pH KCl tartománya N P2O5 K2O CaO MgO Ammóniumszulfát 20,5 - - - - 7,6 felett Mészammon-salétrom 25-28 - - 17-20 2 * Dolomitammon-salétrom 25-28 - - 10 - * Ammónium-nitrát 34 - - - - 6,5 felett Karbamid 45-46 - - - - 5,0-8,0 Nitrosol-28 28 - - - - 5,6 felett Hidronit-80 30 - - - - 5,6 felett Szuperfoszfát (gran) - 18 - 25-30 - 5,0 felett Szuperfoszfát (por) - 18 - 25-30 - 6,0 felett Magnézium-szuperfoszfát - 18 - 25-30 2,5 5,0 felett Triplefoszfát - 46 - 10 - * Hiperfoszfát - 29 - 48 1 5,5 alatt Lágy nyersfoszfát - 29-32 - 42-50 - 5,5 alatt Kálium-klorid - - 40 - 2 5,0 felett Kálium-klorid - - 50 - 1 5,0 felett Kálium-klorid - - 60 - - 5,0 felett Káli-kamex - - 40 - 4 6,0 alatt Kálium-szulfát - - 50 - 1 5,0 felett *=bármilyen kémhatású talajon - A nitrogéntrágyát megosztva juttassuk ki a növényállomány alá - A foszfor, valamint a kálium trágyákat ősszel, alaptrágyázáskor dolgozzuk a talajba - A nitrogéntrágyát kijuttatás után lehetőleg azonnal, sekélyen dolgozzuk be a talajba - Fejtrágyának NE használjunk karbamidot! - Répa alá kálisó; szőlő, burgonya alá kálium-szulfát formájában pótoljuk a káliumot - A foszfor-, valamint a kálium pótlására a vegetációs időben jól oldódó, komplex műtrágyákat alkalmazzunk - Mikroelem hiány esetén használjunk mikroelem tartalmú műtrágyákat - A vegetációs időben, különösen aszály esetén lombtrágyázzuk állományainkat, hiszen a megfelelő időben elvégzett lombtrágyázás kiemelkedő hatást eredményezhet! A kijuttatandó műtrágyamennyiség, valamint a műtrágyaforma meghatározása mellett a kijuttatás idejének megválasztása is alapvető tényezője a sikeres tápanyagellátásnak. A trágyázás idejének meghatározásakor a növény tápanyag felvételi dinamikájának és a trágyaanyagok talajban történő átalakulási, kimosódási, megkötődési folyamatainak ismeretében arra törekedjünk, hogy a kijuttatott tápanyag minél nagyobb hányada hasznosuljon a növény fejlődése során. A környezetvédelmi előírásokat is szem előtt tartva a kijuttatás idejének megválasztásakor az alábbi szempontokat vegyük figyelembe: - Igyekezzünk a kimosódási veszteségeket a minimálisra csökkenteni - Csökkentsük a nem harmonikus táplálásból adódó veszteségeket - A számított foszfor, valamint a kálium hatóanyag teljes mennyiségét ősszel juttassuk ki a területre - A nitrogén kimosódási veszteségeinek csökkentése érdekében a számított nitrogén hatóanyag igénynek csupán 30-40 %-át juttassuk ki ősszel, a többit tavasszal (1-3 menetben) - Fagyott területre trágyát kijuttatni tilos! - Hóval borított területre trágyát kijuttatni tilos! - Belvizes területre trágyát kijuttatni tilos! - A foszfor, valamint a kálium műtrágyákat igyekezzünk egyből a gyökérzóna mélységébe juttatni - A nitrogén műtrágyákat ne dolgozzuk be a talajba túl mélyen - A jobb feltáródás érdekében korán lekerülő elővetemények után célszerű lehet a tarlóhántással egy időben történő foszfor-, valamint kálium műtrágyázás is - Megkésett alaptrágyázás esetén tavasszal könnyen oldódó komplex műtrágyákat juttassunk ki a területre - Mikroelem hiány esetén termesztett növényeink kiegyensúlyozott tápanyagellátásának biztosítása érdekében a talaj- és a lombtrágyázás együttes alkalmazása javasolt - A fejtrágyázást igyekezzünk közvetlen eső előtt elvégezni - Tartsuk szem előtt, hogy jobb lesz a fejtrágyázás hatékonysága, ha a kijuttatott műtrágyát sekélyen a talajba dolgozzuk. Hazánk legnagyobb volumenben termesztett növényének, az őszi búzának a tápanyagellátását a 7. ábra segítségével foglaljuk össze. A talajvizsgálati eredmények alapján meghatározott foszfor, valamint a kálium műtrágya teljes mennyiségét ősszel, alaptrágyázás formájában juttassuk ki a területre. Laza talajon a kimosódás veszteségeinek csökkentése érdekében a kálium 70 : 30%-os megosztott kijuttatása is indokolt lehet az őszi : tavaszi időszakban. A foszfor és a kálium teljes mennyiségének az őszi alapműveléssel egy időben történő kijuttatásától csak intenzív termesztés esetén térjünk el! Ebben az esetben ugyanis – amennyiben azt a rendelkezésre álló géppark lehetővé teszi - szóba jöhet a foszfor, valamint a kálium egy részének tavaszi, könnyen oldódó komplex formában történő kijuttatása is. 7. ábra: Az őszi búza tápanyagellátásának sémája Az őszi nitrogén kijuttatásával bánjunk óvatosan! Általános irányelv, hogy a talajok fizikai féleségétől, minőségétől függően a nitrogén mintegy 30-60%-a, de maximum 50 kg juttatható ki ősszel, alaptrágyaként. A fennmaradó nitrogén mennyiséget tavasszal, fejtrágya formájában célszerű kiadni az állomány alá. Környezetvédelmi és növénytermesztési megfontolásból jó humusz ellátottságú talajokon tekintsünk el az őszi nitrogéntrágyázástól és a szükséges mennyiséget tavasszal, több menetben végzett fejtrágyázással pótoljuk! A fejtrágyázási megoldások sokfélék lehetnek (szilárd, folyékony, szuszpenziós). Közös céljuk azonban a búza dinamikus tápanyagigényének a kielégítése a növény gyökérzetén keresztül. Fejtrágyázásra leginkább a gyors hatású (NH4+, valamint NO3-) iont tartalmazó műtrágyák alkalmasak. Ezek közül is a gyors hatás eléréséhez a nitrát-forma használata javasolható (ammónium-nitrát, kalcium-nitrát). Az ammónium-szulfát nitrogéntartalma lassabban válik a talajban a növények számára felvehetővé. Folyamatos feltáródása révén inkább az alaptrágyázás műtrágyája. Könnyen felvehető kéntartalmánál fogva azonban a növények kénigényének fedezésére kitűnően alkalmas ez a trágyaféleség. A fejtrágyázásnál kerüljük a karbamid alkalmazását! A talaj felszínére juttatott és nem bedolgozott karbamid ugyanis a levegő páratartalmával, valamint a csapadékkal reagálva bomlik és N-tartalmának jelentős része ammónia formájában a légkörbe illanva hasznosítatlanul elvész. A fejtrágyázás idejével, számával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Általános érvényű megállapításként azonban fogadjuk el, hogy az első fejtrágyázás ideje az őszi búzánál a bokrosodás időpontjában aktuális. Ez az időszak tél végére, kora tavaszra esik. A kijuttatásnál vegyük figyelembe, hogy hóra, fagyott területre ne juttassunk ki műtrágyát, valamint a talajtaposást igyekezzünk a minimálisra csökkenteni! A második fejtrágyázás ideje a búza szárba indulásának időpontjára tehető, a harmadik fejtrágyázás elvégzése a virágzás kezdetén indokolt. A két-három részletben (20-40 kg ha-1 kezelésenként) adott nitrogénnel nagyon jól lehet igazodni a búza tápanyagigényéhez, mely a termés növekedése mellett annak sütőipari paramétereiben is szignifikáns pozitív változásokat eredményez. A többszöri kijuttatás azonban többletköltséget jelent a gazdálkodó számára, melyet a várható árbevétel nem minden esetben képes kompenzálni. Számos esetben a harmadik fejtrágyázás nem hozza a várt eredményt, mivel szárazságra hajló éghajlatunkon (kellő bemosó csapadék hiányában) a fejtrágya érvényesülése bizonytalan. Fenti megfontolások alapján a három részletben megosztott fejtrágyázás elsősorban a következő terülteteken javasolható: - laza talajú területeken, - nitrogénnel gyengén ellátott területeken, - csapadékos időjárás (klíma) esetén, - intenzív fajtákkal történő, nagy műtrágyaadagokkal végzett intenzív termesztésnél. Minden más esetben a költségek minimalizálása érdekében célszerű lehet harmadik fejtrágyázás elhagyása, illetve az egyéb aktuális növényvédelmi munkákkal való összekapcsolása. A második és a harmadik fejtrágyázás mikroelemekkel gazdagított UAN oldatos levéltrágyázással váltható ki az aktuális növényvédelmi munkákkal kapcsoltan. A levéltrágyázás hatékonysága, különösen aszályos évjáratokban messze meghaladja a talajon keresztül végzett tápanyagellátás sikerét, hiszen a levélen keresztül adott tápanyagokat a növények még nagy szárazság esetén is könnyen felvehetik. Jegyezzük meg azonban, hogy a lombtrágyázás csak a technológiai utasítások betartása esetén lehet valóban eredményes! A nem megfelelő módon és időben végzett beavatkozásnak az állomány jelentős mértékű károsodása lehet a következménye! Az egyes kezelések pontos adagjainak meghatározásában a műtrágyázási terv keretszámai csak tájékozató jellegűek. Intenzív gazdálkodás esetén mindenképpen javasolható a szóban forgó fenológiai szakaszokban kiegészítő talaj-, valamint növényvizsgálatok elvégzése is. Gyakorlati oldalról a jó alkalmazkodóképességű, maximum 5 t ha-1 körüli teljesítményre képes fajta esetén, jó N-szolgáltató, magas humusztartalmú talajokon elégedjünk meg a bokrosodáskor elvégzett fejtrágyázással! Ennek során az általánosan alkalmazott pétisó formájában kijuttatott nitrogén NH4+-ionjainak az agyagkolloidok felületén történő megkötődése egyúttal tartós nitrogénforrást is jelent a búza későbbi fenológiai szakaszai számára. A szántóföldön termesztett növények közül a kukorica tápanyagszükséglete a legnagyobb. Tápanyagellátását a 8. ábra mutatja be. A kukorica nagy tápanyagigénye nem teszi lehetővé az alaptrágyázás elhagyását. Az őszi alaptrágyázás alkalmával juttatjuk ki a számított foszfor, valamint kálium igényének teljes mennyiségét. Figyelembe véve, hogy a foszfor a talajban ott marad, ahová azt kijuttattuk, célszerű azt mélyműtrágyázással közvetlenül a gyökérzónába juttatni. A foszfor adagok meghatározásakor ne feledjük, hogy a talaj kedvezőtlen kémhatása esetén (pH 5,5 alatt, illetve 7,0 felett) a foszfátok oldékonysága korlátozott! Az őszi alaptrágyázás során a kimosódási veszteségek csökkentése érdekében kerüljük a nitrogén kijuttatását! 8. ábra: A kukorica tápanyagellátásának sémája A kukorica nitrogén trágyázását legkorábban tavasszal, közvetlenül a vetés előtt kezdjük csak el! A tavaszi kijuttatás egyfelől csökkenti a kimosódásból származó veszteségeket, másfelől javítja a növényzet nitrogénhasznosítását. A kukorica nitrogén táplálása során vegyük figyelembe, hogy a növény nitrogén felvétele későn kezdődik meg. A kukorica teljes nitrogén igényének csak mintegy 15%-át veszi fel júniusig, a növény 8 leveles állapotáig. Ez az időszak egyben a talajok mineralizációs tevékenységének maximumával esik egybe, és így különösen jó humusz ellátottságú területeken a talajok természetes N-szolgáltató képessége sokszor teljes egészében képes fedezni a fiatal növény igényét. Amennyiben lehetőségeink engedik, a jó humusz ellátottságú, kedvező tulajdonságú talajokon vetés előtt, illetve startertrágyaként csak annyi nitrogént juttassunk ki a területre, amennyi a fiatal növény fejlődéséhez éppen szükséges. Ez a mennyiség gyakorlatilag 40-50 kg ha-1 hatóanyagnak felel meg. A kukorica késői magas nitrogénigénye a számított nitrogén mennyiség megosztását kívánja. A fennmaradó nitrogénmennyiségek kijuttatása így fejtrágyázással javasolható. A fejtrágyázás során vegyük figyelembe, hogy az egyszerre kijuttatott nitrogén mennyiség ne haladja meg a 80 kg ha-1 értéket. Amennyiben aszályos évjárat várható, és a fejtrágyaként kijuttatott nitrogén műtrágya hatékonysága korlátozott, a tavaszi, egy menetben történő alaptrágyázás célravezető lehet. Ennek során a talaj becsült nitrogén szolgáltató képességét is figyelembe véve helyezzük előtérbe a lassan ható műtrágyaformák felhasználását. A kukorica harmonikus tápelem ellátását a fenti megoldások mellett különösen mikroelem hiány esetén levéltrágyázással célszerű biztosítanunk. A levéltrágya szerek kijuttatása a növénytermesztési technológiától függően összeköthető a kukorica növényvédelmi, valamint egyéb kezeléseivel. A növényeket először 6-8 leveles állapotban, majd 2-3 hét elteltével 1-2 alkalommal célszerű permetezni. Jegyezzük meg, hogy erőteljes tápelem hiány esetén a levéltrágyázás önmagában nem elegendő a probléma megszűntetésére! A kukorica kelésének, valamint kezdeti fejlődésének elősegítésére startertrágyázás javasolható. A startertrágyázás elsősorban a kedvezőtlenebb vízgazdálkodású, lassan felmelegedő és alacsony tápelem tartalmú talajokon ajánlható. Alkalmazásával biztosítható a gyenge, felszíni gyökerekkel rendelkező növényke N, P, K tápelemekkel való harmonikus ellátása. A startertrágyázás tervezése során a talajvizsgálati eredményeket is figyelembe véve, könnyen oldódó, komplex műtrágyák használata javasolt. A startertrágyázás során a a műtrágyát külön adagoló szerkezettel és csoroszlyával juttatjuk ki a sorba. A gépet úgy állítsuk be, hogy a csírakárosodás elkerülése érdekében a műtrágya a kivetett kukoricaszemek alá és mellé 5-5 cm-re kerüljön! A cukorrépa sok és könnyen felvehető tápanyagot igényel a fejlődése során. Nitrogénigénye különösen a kezdeti fejlődés fázisaiban magas. A legnagyobb nitrogénfelvétel a növény tenyészidejének 60-80. napja körül várható. Ezt követően a növény relatív nitrogénfelvétele csökken és a tenyészidő végéig alacsony marad. A cukorrépa foszfor és kálium felvétele a nitrogénnél egyenletesebben alakul. A cukorrépa egy tonna terméssel kivont tápelem tartalma N: 3,5 kg; P2O5 : 1,5 kg, K2O : 5,5 kg, MgO : 1,5 kg. Tápanyagellátásának sémáját a 9. ábra mutatja be. A megbízható cukorrépa termések elérésének alapfeltétele megfelelő talajszerkezeten alapuló talajélet fenntartása. Ez az elővetemény szakszerűen elvégzett istállótrágyázásával (30-50 t ha-1) biztosítható a legjobban. 9. ábra: A cukorrépa tápanyagellátásának sémája A cukorrépa nitrogéntrágyázásának alapja az ősszel, valamint tavasszal elvégzett talajvizsgálatokon alapul (Nmin). A kijuttatás tervezésénél azonban tartsuk szem előtt, hogy a répa számított nitrogénigényének csak maximum 30-40%-át juttassuk ki az őszi alaptrágyázással, a fennmaradó nitrogén mennyiségeket tavaszi starterkért, valamint fejtrágya formájában adjuk ki az állomány alá. Kis nitrogénigény esetén az őszi nitrogéntrágyázástól el is tekinthetünk. Ügyeljünk rá, hogy a túlzott nitrogéntáplálás jelentősen rontja a cukorrépa minőségi mutatóinak alakulását! A cukorrépánál különösen igaz a mondás: „ Jóból is megárt a sok”. A cukorrépa foszfor, valamint kálium igényének fedezésére a számított hatóanyag mennyiség őszi alaptrágyaként való kijuttatása javasolható. Laza talajokon, a kálium kimosódási veszteségeinek minimalizálására indokolt lehet a kálium őszi : tavaszi 70 : 30 arányú megosztott alkalmazása. Kerüljük a kálium nagy mennyiségben történő tavaszi kijuttatását, mivel a KCl (kálisó) műtrágyák jelentős klórtartalma csírakárosító hatású! A cukorrépa tápanyagellátásánál a három legfontosabb makroelemen kívül ne feledkezzünk meg a Ca, Mg, S, valamint a B, Zn, és a Cu esetleges pótlásáról sem! A lombtrágyázás tervezése során tartsuk szem előtt, hogy a növény késői vegetációs periódusaiban (augusztus) a levélen keresztül történő tápanyagpótlás hatékonysága jelentősen romlik. A repce tápanyagellátását a 10. ábra szemlélteti. A megfelelő mennyiségű és minőségű termés alapfeltétele az okszerűen végzett őszi alaptrágyázás. Ősszel juttassuk ki a repce alá a talajvizsgálati eredmények alapján meghatározott foszfor, valamint kálium hatóanyag teljes mennyiségét, illetve a repce számított nitrogén igényének 30-40%-át, de maximum 30-40 kg-ot! A nitrogén túladagolását kerüljük, hiszen az az állomány „túlnövéséhez”, a tőlevélrózsa stádium elhagyásához vezethet, aminek jelentős téli kiritkulás lehet a következménye. A három ismert makroelemmel végzett trágyázáson túl ne feledjük, hogy a repce kénigényes növény! A repce által 1 hektárról évente kivont kénmennyiség mintegy 40-70 kg, melynek pótlása már hazai körülmények között is indokolt lehet. 10 . ábra: A repce tápanyagellátásának sémája A repce tápanyagellátása során keressük a műtrágyagyárak által a keresztesek alá már széles körben ajánlott kéntartalmú műtrágyákat! A repce fejtrágyázását megosztva célszerű elvégezni. A számított hatóanyag mennyiség (N) 50-60%-át március elején, a fennmaradó részt pedig a repce zöldbimbós állapotánál juttassuk ki a területre. Alacsony tervezett termés, vagy hiányos állomány esetén a második fejtrágyázástól környezetvédelmi, illetve gazdaságossági okokból tekintsünk el! Aszályos évjáratban különösen megnő a lombtrágyázás jelentősége. A növényvédelmi munkákkal egy időben elvégzett (N, P, K, S, Mg, B, Zn, Cu,) lombtrágyázás igen hatékony és olcsó eszköze szárazságra hajló éghajlatunknak, ezért használjuk ki az általa adott lehetőségeket!

Bakonyi85

2014. október 15., csütörtök 11:28

Indulnak a kifizetések az AKG, KAT és Natura 2000 gyepterületek támogatására 2013. december 12. - 08:55 Nyomtatóbarát változat A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal december közepén indítja el az EMVA- agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatások kifizetését. A 4. gazdálkodási évre 12 902 ügyfél nyújtotta be a kifizetési kérelmét több mint 55 milliárd forint összegre. Az EMVA-AKG előírásai a mezőgazdaság által érintett fizikai és természeti környezet állapotának megőrzésére és javítására szolgálnak, ezzel is elősegítve a minőségi termékek előállítását, a fenntartható mezőgazdasági gyakorlat kialakítását. Az AKG mellett elindulnak a kifizetések a kedvezőtlen adottságú területek támogatására, valamint a Natura 2000 gyepterületek támogatására is. Kedvezőtlen adottságú területekre 2013-ban 8678 ügyfél igényelt támogatást 3,7 milliárd forint értékben, míg Natura 2000 gyepterületek támogatása jogcímben 7738 ügyfél 2,9 milliárd forintra nyújtott be kérelmet. A kedvezőtlen adottságú területek támogatása a gazdálkodás eredményességének növelésére szolgál. A Natura 2000 területek olyan európai uniós szinten védett helyek, melyekre szigorú gazdálkodási előírások vonatkoznak, s ezek betartását segíti elő a támogatás. Az utalások mindhárom jogcím esetében folyamatosan, a keresztellenőrzések lezárultát követő 30 napon belül történnek. (MVH/Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája) Š Magyar Juh és Kecsketenyésztő Szövetség - Minden jog fenntartva! Aktualitások Hírek Események Apróhirdetés Álláshirdetések Vicc - humor Gyakran ismételt kérdések Hivatkozások Galéria Belépés E-mail Jelszó Regisztráció Elfelejtett jelszó Naptár Ť 2013. december ť h k s c p s v 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség Cím: 1134 Budapest, Lőportár utca 16. Levelezési cím: 1242 Budapest Pf. 365. Telefon: (+36-1) 412-50-30 Fax: (+36-1) 412-50-31 E-mail: mjksz@mjksz.hu

szanberg

2014. október 15., csütörtök 11:22

Nembiztos, hogy mindenkitől mindent elkell hinni. Tettem egy próbát szabolcsi ismerősnél, legroszabb ár 4000egypárkétszáz Ft nettó. Nincs még ezzel baj, lejjebb ne essen és akkor még az 5-6tonnások is kijönnek valahogyan. Előző hozzászólásomat kiegészítve még, nem éppen nullára vagy pár Ft haszonra kellene spkulálni, mert abból nemlesz semmi. Momentán idén felénk a búza az nullás -és örülünk neki- az a kis szója jól sikerűlt -ennek mégjobban-, de minden más, komoly ráfordítást igénylő kultúrák repce napraforgó kb bukta lett így ha nemlesz egy normális kukorica termés normális árral akkor nemlesz ami húzó ágazat lenne!!! Mert az hogy többmindenre jó az idő és jól terem hasznot terem igazából, az ritka! pedig oda van adva az anyag, talajok felvanak töltve tápanyaggal, minden alá rakjuk ki a különböző komplexeket, jó a vetésforgó, pillangósokkal repcével olajretekkel...nomeg van egykét jó eszköz amivel az agrotechnika is kivan bekkelve. Ettől sokkal jobbat kihozni egyenlőre nem lehet, sok dő kell és ráfordítás amire fejlődne a dolog, mert fődet nehéz rendbeszeni ami aljától tetejeig ellett cseszve a sok évtized alatt. No erre kevés a 3000-es kukorica ár, hosszútávon viszont a fenntartható fejlődéshez kell még plusz mit a tejbe aprítani