Az elemzők által várt 1,8 százalék helyett 1,9 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest a termelői árak a márciusi 0,8 százalékos éves csökkenés utánA termelői árak áprilisban már zsinorban a harmadik hónapja csökkentek éves bázison, 2016 júliusa óta a legnagyobb mértékben – írja az MTI a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.

A vártnál nagyobb mértékben csökkentek a termelői árak áprilisban – fotó: Shutterstock

Áprilisban az energiaárak 7,3 százalékkal, az alapanyagárak 2,7 százalékkal csökkentek éves bázison. Az olajtermékek ára 23,3 százalékkal csökkent a márciusi 10,1 százalékos éves csökkenés után. A földgáz ára 13,0 százalékkal csökkent a 2019 áprilisihoz képest.

Éves összehasonlításban ugyanakkor 1,5 százalékkal drágultak a tartós használati cikkek, 2,8 százalékkal a nem tartós használati cikkek és 1,2 százalékkal a beruházási javak. Feltűnő mértékben emelkedett a fertőtlenítőszerek ára áprilisban: az egy évvel korábbihoz képest 10,9 százalékkal, a márciusihoz képest 3,0 százalékkal.

Energiaárak nélkül a termelői árak 0,1 százalékkal csökkentek áprilisban éves bázison, míg márciusban még 0,5 százalékkal emelkedtek. Az előző havihoz képest a termelői árak az energiaárak nélkül 0,3 százalékkal csökkentek. Havi összehasonlításban 0,7 százalékkal csökkentek a termelői árak áprilisban a márciusi 0,6 százalékos havi csökkenés után. A piac 0,6 százalékos havi csökkenést várt áprilisra.