Az Agroinform.hu portál csapata egy hétig tesztelhetett egy Suzuki Vitara 1.4 GLX 2WD Hybrid (6 sebességes manuális váltós, 1.4-es turbós változat 129 lóerő és 235 Nm nyomaték) autót a Suzuki Interat kereskedés jóvoltából. A történet érdekessége, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb crossoverét nem egy szokásos forgatási hétre kaptuk meg, hanem a hannoveri Agritechnica mezőgazdasági világkiállításra, amely célpont a kiindulási állomásunktól 1200 kilométerre, Nyugat-Németországban fekszik.

Operatőrünk, Simon Péter (Simi) vehette át a tesztautót Bicskén az Interattól és rögtön 150 kilométer előtt álltak az új útitárssal. De nem kellett 5 kilométer sem ahhoz, hogy meglegyen az összhang – a kisvárosból kihajtva következtek a dimbes-dombos autóutak, majd az autópálya – és újra a szerpentinek, míg elérték a Kalocsa-környéki kistelepülések vidékét. A külföldi utazás előtt még "becsúszott" egy szántóföldi videóforgatás, így Simi kipróbálhatta a Vitarát terepen is – sőt, még a szántóföld szélére is bemerészkedtek, hogy lencsevégre kaphassák a legjobb pillanatokat. A napszélsárga metál fényezés talán még vagányabb lett egy kicsit piszkosabb árnyalatban...

Másnap hajnalban már én is alig vártam, hogy beülhessek a Vitarába, ugyanis mást sem hallottam az első nap tapasztalatai után Simitől, mint hogy:

"Nagyon jól néz ki és tök jó vezetni. Jól működik a táblafelismerő – gyorsan

megszoktam az adaptív tempomatot is"

Amikor a kollégám felvett a házunk előtt, az első kihívás a csomagok elrendezése volt, ugyanis Simi elképesztő mennyiségű kamerát-, kameraállványt-, drónt-,  és egyéb kiegészítőket pakolt be a csomagtartóba a bőröndökön kívül, így az én csomagjaimnak már csak a hátsó ülésen maradt hely. A csomagtér egyébként 375 literes kapacitásával nem nevezhető kicsinek, az üléstámlákat lehajtva pedig 710 liter teret nyerhetünk.

Úgy állapodtunk meg, hogy először Simi vezet, mert sietnünk kellett és szerettünk volna még világosban kiérni Németországba, ezért az első benyomásokat utasként szereztem az anyósülésen.

A kép csak illusztráció

Az első pozitív meglepetés akkor ért, amikor behuppantam az ülésbe: a félbőr (alcantara) szövet nagyon jó tapintású- és kifejezetten kényelmes volt. Órák múlva sem kellett fészkelődnöm, nem kerített hatalmába kiszállási-, vagy mozgási kényszer és ezt szerintem a comb-, a derék- és a lapockatájék támasztása biztosította, amit kevés autóban tapasztaltam eddig. Győrben álltunk meg először, ahol szinte ki sem akartam szállni – és megnyugtató volt a tudat, hogy nem a fizikai fáradságtól leszünk elcsigázva az út végén.

A navigáció beállítása során a computer azonnal felismerte az iOS és az Android telefonokat és a nagy méretű fedélzeti érintőképernyőn én is könnyen eligazodtam. A rádiócsatornákat gyakran kellett keresgélni az országok közötti határ-zónákban, de rövidesen átváltottunk YouTube zenehallgatásra és persze ezt is tudtuk kezelni a középső képernyőről.

Szlovákián csak "átszaladtunk", de Csehországban már letértünk az autópályáról és bementünk Prága külvárosába ebédelni. Az autópályás út során is-, de a városban még többet figyeltük a kerek analóg dizájnos műszerfalat, amely középen jól láthatóan tájékoztatott: a fogyasztást és a hibrid rendszer működését is nyomon tudtuk követni pillanatnyi- és átlagos viszonylatban. A fogyasztásunk a magyar-, szlovák- és cseh autópályákon 130 km/h maximális sebesség mellett 6,8 liter körül alakult, de a városban tartani tudtuk a maximum 6,5 liter fogyasztást. Az elektromos rendszer az autó újraindítását, fogyasztók működését és a plusz nyomaték segítségével a gyorsításokat segíti, és ezzel valós fogyasztáscsökkenést lehet elérni.

A német autópályán próbára tettük a Vitarát 160 km/h feletti sebességnél is, és stabilan viselkedett az autó, bár a fogyasztása jócskán megugrott és a szélzaj is zavaróvá vált. Kiegyeztünk végül a kényelmes 146-150 km/h közötti sebességgel és a 8 liter körüli fogyasztással.

A torlódásokat idén sem úsztuk meg Németországban, de szerencsére időben levitt minket a navigáció az autópályáról. Csodaszép utakon haladtunk, amelyet nagyon élveztünk a Hybrid Vitarával, különösen a dombos, kanyargós szakaszokat. A lámpák- és kereszteződések utáni lendületes kilövések mellett a domboldalakon is élmény volt megtapasztalni az elektromos rásegítés tolóerejét.

Visszatérve az autópályára, az utolsó 200 kilométeren szakadó esőben és már sötétben autóztunk. Egész napos utazás és közel 1000 kilométer után még ez a körülmény sem volt megterhelő 110-120 km/h sebesség mellett sem. A LED fényszórók kiválóan teljesítettek, az ablaktörlő is úgy dolgozott, ahogy kellett. Megkérdeztem Simit, hogy átvegyem-e a volánt, de a válasz meglepett:

"Nem fogod elhinni, de nem fáradtam el. Jóformán semmit nem kell csinálnom, az autó vezet helyettem."

Bármennyire nagy segítség volt a sávtartó, a ráfutás-figyelmeztetés és a táblafelismerő, nagyon jó volt végre megérkezni a szálláshelyünkre, egy Hannover melletti kisvárosba. Még egy kis esti bonyodalomként a parkolókat elfoglalták a napközben ott dolgozó munkagépek, de a fáradt szemünknek segített a tolatókamera és gyorsan sikerült bepréselni magunkat karcmentesen egy kotrógép és egy konténer közé.

Simi elégedett mosollyal az arcán közölte: "Én ezt az autót vissza sem adom."

Másnap reggel kipihenten indultunk el az utolsó 12 kilométerre a hannoveri kiállításig. Végre én vezettem – és azonnal imádtam! Sajnos sokat kellett araszolni az autópályán, de a lehajtó előtt én is megérezhettem az elektromos rásegítés-adta élményt, amikor szinte álló helyzetből "kipattanunk" a sorból és már süvítettünk is a lehajtón át a kiállítói parkolóba. Végül az úticélunk teljesítése után, következett talán a legnagyobb élmény, amikor a parkolóban a sajtó képviselői irigy arckifejezéssel köszöntöttek minket. Egyikük meg is jegyezte:

"Mit kellett csinálni ahhoz, hogy ilyen autót kapjatok?"

Erre őszintén válaszoltunk:

"Mi csak tesszük a dolgunkat... ja, és mi vagyunk Magyarország mezőgazdasági portálja" – és abban a pillanatban nagyon büszkék voltunk – a Hybrid Vitaránkra is!

Jogosan érezheti úgy az olvasó, hogy maradt még benne kérdés egy olyan autó-teszt olvasása után, amely a hely szűke- és az operatőri- valamint újságírói észjárás miatt bizony hagy kívánni valót maga után. Ezért inkább a mi tesztelésünket egy nagy élménynek tekintjük és megosztunk néhány további fontos információt a Suzuki Interat-tól.

Hogy lehet a három tíz? – Suzuki Hybrid Pro garanciával!

A Hybrid Pro garancia egy rendhagyó műveletet jelent azoknak, akik most vásárolnak Suzuki Hybrid autót. Hogy lehet a három tíz? Levezetjük. Ha hivatalos partnerünktől vásároltad járművedet, akkor a gyári 3 év vagy 100.000 km garancia lejártától további 7 évig biztosítunk garanciafedezetet a motorra, a turbóra, a váltóra, és a hybrid rendszerre. Kiterjesztett garanciával minden Suzukis biztonságban érezheti magát.

Ingyenes segélyszolgálat – 24 órás ügyelettel!

A Suzuki Mester+ a Magyar Suzuki Zrt. a jótállási és szavatossági kötelezettségek körén kívül eső ingyenes segélyszolgálata, melyet az új Suzuki gépkocsit vásárlók részére nyújt napi 24 órában Magyarországon, valamint a földrajzi Európa területén! A szolgáltatás a gépjármű forgalomba helyezésétől számított 3 éves időtartamra szól.

Észrevétlen, élő kapcsolat

Suzuki Connect szolgáltatással új szintre lép a vezető, a gépjármű és a világ kapcsolata. A modul élő kapcsolatot tart a márkakereskedéssel, a szervizzel és más, az autón kívüli rendszerekkel. Ez számtalan lehetőséget biztosít az autótulajdonos számára a távolból végezhető diagnosztikán át az állapotértesítésekig, meghatározza többek közt a parkoló autó helyzetét, követhetőek a vezetési előzmények, és időszakos karbantartási értesítéseket küld. A Suzuki Connect szolgáltatás jelenleg a 2021 októberétől gyártott, új Suzuki S-Cross modellek esetében aktiválható, érhető el. A későbbiekben további Suzuki modellek esetében is elérhetővé válik majd a szolgáltatás.

Suzuki Interat: értékesítés és teljeskörű szerviz

A Suzuki Interat két fő profillal rendelkezik: a mezőgazdasági gépek és alkatrészek kereskedelme mellett Suzuki autók és motorkerékpárok értékesítésével és teljeskörű szervizelésével foglalkozik. A cégalapítás 1992-ben történt a mezőgazdasági divízió megnyitásával amelyet, 2006 nyarán követett a Suzuki motorkerékpár szalon megnyitója. A szalon már akkor azzal a céllal került átadásra, hogy autó és motor kereskedésnek is helyet adjon. A lehetőség 2017 tavaszán érkezett el, amikor a Magyar Suzuki Zrt. bizalmat szavazott az Interat vállalatnak, látva a több mint 10 éves elhivatott munkát a motorkerékpárok piacon, ahol számos díjat is sikerült elnyernie az Interat csapatnak.

Most érdemes Suzukit vásárolni!

A SUZUKI WINTER+ FINANSZÍROZÁSI AJÁNLATA zárt és nyílt végű konstrukcióban is elérhető,

A Suzuki Winter+ segítségével, akár 0% THM-es lízingfinanszírozással vásárolhatnak most  új Suzuki személygépjárművet! Finanszírozási ajánlatunk magán- és jogi személyek számára is elérhető, mert a Suzuki széles személygépjármű-palettájában mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő modellt. Éljen ezzel az egyedülálló ajánlattal, és vegyen fel maximum 3 millió forintot 12 hónapra, vagy maximum 1 millió forintot legfeljebb 36 hónapra, mert mindkét esetben 0%-os THM-mel számolhat! Mindkét lízingkonstrukció esetén a havi lízingdíj fix, a futamidő végéig nem változik.

A SUZUKI FLOTTA WINTER+ testre szabott, egyedi finanszírozással, akár 0% THM-el kedvezményes flottaárak érhetők el, már egy személygépjármű vásárlásnál is, S-CROSS, Vitara, Swift és Ignis modellek esetén!

Egyéni vállalkozó, egy fős cégautó flottára, vagy nagyobb autóparkra van szüksége? A Suzuki Flotta Winter+ lízingkonstrukció a nehéz gazdasági körülményekre optimalizált alacsony havidíjas megoldást kínál Önnek. 40% önerő megfizetését követően, a megfelelő futamidő kiválasztásával bőven a százezres költség szint alatt tudja tartani a cégautó költségét. Kényelmes, biztonságos, gazdaságos megoldás minden feladatra, kellemetlen meglepetések nélkül.

A Suzuki Winter+ akció kedvezményes árakat biztosít mindenki számára. A Suzuki Interat a megjelent cikkre hivatkozva ezen felül egyedi árat biztosít az Agroinform olvasóinak 2023.12.31-ig.