Boldog új évet magyar agrárium! Az Agroinform.hu portál teljes erőbedobással veti bele magát a munkába, hiszen máris annyi esemény áll előttünk!

A január határidőkkel indul

– A 2018-as naptári évre vonatkozóan 2019. január 1-től már teljesíthető a nitrát-adatszolgáltatás.

– 2019. január 1. és január 31. között beadniuk az érintetteknek webGN-t. Ennek elmulasztása az előző évi támogatási összeg 15 százalékának elvesztését eredményezi.

– A Tanyafejlesztési Program pályázatainak benyújtásához az internetes felület a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján 2019. január 28-án reggel 8 órakor nyílik meg szerkesztésre és kitöltésre. A pályázatok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2019. február 4-e, 8 óra 00 perctől lesz lehetősége a pályázóknak 2019. február 11-e 24 óra 00 percig, vagy forráskimerülésig.

– 2018. november 1-től valamennyi EU-s tagállamban, így Magyarországon is alkalmazni kell a hatályos állattenyésztési rendeletet. A jogharmonizáció keretében itthon is készül már az új állattenyésztési törvény.

állattartás

Készül az új állattenyésztési törvény – fotó: Agroinform.hu

– Kamat- és költségmentes hitelt kaphatnak a sertéstartók és a gyümölcstermelők. A fás szárú növénykultúrák (alma, kajszibarack, meggy, őszibarack, borszőlő, csemegeszőlő stb.) termesztésével foglalkozó gazdálkodók, illetve a sertéstenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók részesülnek, a 2019. január 1. és 2019. december 31. között hatályba lépett Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódóan kiemelt támogatásban.

– Idén is indul baromfi állatjóléti támogatás program. Az új program nem január 1-től indul, hanem a hivatalos jóváhagyást követően, kellő időt hagyva a támogatási kérelmek beadására is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a támogatási kérelmek beadási időszaka is áttevődik 2019 elejére.

További fejlemények az új évben

– Kevesebbet fizethetünk a tartós tejért. Január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik az ESL (hosszabban eltartható) és az UHT (ultrapasztőrözött) tejek forgalmi adója. Az Agrárminisztérium közleménye szerint az áruházláncok, a törvényi előírásokkal összhangban, az áfa-csökkentést teljes mértékben átadják a vásárlóknak, akik így január 2-tól alacsonyabb áron juthatnak majd a termékekhez.

– A 2019-es év madara a gólyatöcs, ezért a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelten foglalkozik idén a faj, és az élőhelyének védelmét szolgáló információk átadásával. 

Rendezvények, kiállítások 2019-ben

Az Agroinform.hu portál idén is folyamatosan frissíti Program rovatát, amelyben a hazai- és külföldi agrár-vonatkozású eseményeket időrendben rögzíti. Érdemes naponta kattintani, hogy mindig időben értesüljünk a legérdekesebb programokról.

Ezek közül a rendezvények közül tallózunk most – a teljesség igénye nélkül.

– Ahogyan megszokhattuk, az angolok az elsők a nagy mezőgazdasági kiállítások sorában. Aki megteheti, látogasson el a LAMMA Show-ra, Birmingham-be.

– Készülünk az év legnagyobb magyar kiállítására, az AGROmashEXPO és Agrárgépshow-ra, amely január 23-ától 26-áig várja a látogatókat a Hungexpo vásárvárosban.

Február 5-én, Gödöllőn minden a szarvasmarhatartásról szól majd! Szeretnél többet tudni a húsmarhatartásról? Itt az alkalom. Már évtizedek óta ezzel foglalkozol, nincs aki újat mondjon? Gyere el, hallgasd meg az előadásokat és mondd el a véleményedet!

2019 február 19-20-án rendezzük meg ötödik alkalommal a PREGA Konferencia és Kiállítást, ahol vezető vállalatoktól, hazai és külföldi szakértő előadóktól kapnak precíziós gazdálkodási gyakorlati információkat a résztvevők – és megismerhetik a legfrissebb nemzetközi és hazai trendeket.

Az előző évekhez hasonlóan, a nagy érdeklődésre való tekintettel, a PREGA Konferencia és Kiállítás első napján megrendezzük a PREGA Science Tudományos konferenciát. A Precíziós Gazdálkodás témakörében tudományos kutatásokat végző előadók angol nyelven mutatják be legfrissebb eredményeiket.

Február 24-től 28-áig várja a látogatókat a SIMA nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás és vásár Párizsban. A SIMA rangos díja "Az év gépe" elismerés, amelyet több kategóriában, a kiállítás díjkiosztó gáláján adnak át.

A legutóbbi "Machine of the Year 2017" díjesőről az Agroinform.hu portál cikksorozat formájában is beszámolt.

A 2019-es esztendő második felében is rengeteg program vár ránk ezekről is folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat Program rovatunkban.

– Amit már biztosan tudunk – ám még dátum nem tartozik a hírhez – hogy 2019-ben is lesz Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás, azaz OMÉK! Az agrárminiszter tájékoztatása szerint a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) szervezésére 1,2 milliárd forint jut majd.

Az Agrovirtus Egyetemi Precíziós Agrárversenynek is lesz folytatása – és hamarosan erről is bővebb információkkal jövünk!

– Novemberben pedig újra több tízezer gazdálkodó utazik majd Hannoverbe, hogy részt vegyenek az AGRITECHNICA mezőgazdasági világkiállításon!

Mi vár ránk a munkarend tekintetében?

A 2019. évi  munkarend a következőképpen alakul a PM friss rendelete és a már tavaly közzétett rendelet alapján:

Ünnepnapok, illetve pihenőnapok, a hozzájuk tartozó áthelyezett munkanapokkal:

  • január 1. kedd, Új Év, pihenőnap  (4 napos hétvége)
  • március 15.,péntek, Nemzeti ünnep, pihenőnap  (3 napos hétvége)
  • április 19. péntek, Nagypéntek, pihenőnap
  • április 22. hétfő Húsvét, pihenőnap (4 napos hétvége)
  • május 1. szerda, Munka Ünnepe, pihenőnap
  • június 10. hétfő, Pünkösd hétfő, pihenőnap (3 napos hétvége)
  • augusztus 10. szombat, munkanap
  • augusztus 19. hétfő, pihenőnap
  • augusztus 20. kedd, Államalapítás ünnepe, pihenőnap (4 napos hétvége)
  • október 23. szerda, 56-os Forradalom Ünnepe, pihenőnap
  • november 1. péntek, Mindenszentek, pihenőnap (3 napos hétvége)
  • december 7. szombat, munkanap
  • december 14. szombat, munkanap
  • december 24. kedd, Szenteste, pihenőnap
  • december 25-26. szerda, csütörtök, Karácsony
  • december 27. péntek, pihenőnap  (6 napos "hétvége")

Három-három négynapos és háromnapos hétvégét és az extra pihenőnapokkal egy 6 napos  karácsonyi hosszú pihenőt hoz majd 2019, cserébe az előre ledolgozandó 3 szombati munkanapért.