Elsőként a rackanyájat hajtották át a Kilenclyukú hídon, de felsorakozott az érdeklődők előtt a lovas fogatok mellett a hatos szürkemarha- és a ritkaságszámba menő négyes bivalyfogat is.

Hortobágy

2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetnek a Hortobágyon – fotó: pixabay.com

Szent György-nap: a pásztorok életének kiemelkedő eseménye

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a pásztorok életének mindig egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja: ekkor hajtották ki az állatokat a téli szálláshelyükről. Az ország legnagyobb, a borjakkal együtt mintegy 2800 szürkemarhából álló gulyáját legeltetik a Hortobágy általuk kezelt kilencezer hektáros területén, a teljes puszta területének csaknem tíz százalékán - mondta el az igazgató a helyszínen az MTI-nek.

Hozzátette: a marhákon kívül 1500 racka tapossa a gyepet a pusztán, a nóniuszménesük pedig 260 lóból áll. A csikók születése hamarosan befejeződik, így ők is csatlakozhatnak rövidesen a kint legelő méneshez.

A hortobágyi legelők nagyon erősek tápanyagban

Medgyesi Gergely Árpád jelezte: bár hosszú ideje nem volt eső a pusztán, a hortobágyi legelők nagyon erősek tápanyagban, így megfelelő eledelhez jut minden állat a puszta különböző területein.

Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára azt mondta, a pásztorokat a kitartás, a felelősség és a munka szeretete jellemzi. A tárgyiasult eszközök közül "sok használati tárgy, ruházat valahol itt született a Hortobágy folyó partján" - utalt a máig fellelhető, pusztából származó eszközökre az államtitkár.

szürkemarha

Szent György-napja: ekkor hajtják ki az állatokat a téli szálláshelyükről – fotó: pixabay.com

Az érdeklődőket kirakodóvásár is várta

A szombati Szent György-napi kihajtási ünnepen fellépett a Debreceni Népi Együttes, majd bemutatták a közönségnek a Hortobágy eddigi és új örökös pásztorait, a számadók pedig - akiknek az őszi behajtáskor kell számot adniuk a nyájak szaporulatáról - átvették megbízóleveleiket. A Hortobágy folyó partján lévő vásártéren kirakodóvásár várta az érdeklődőket, akik megkóstolhatták a bográcsokban készült pusztai ételeket is.

Szeretnéd bővíteni a tudásodat az előremutató mezőgazdasági technológiák tapasztalataival?

Ha igen, Neked szól a PREGA Konferencia és Kiállítás!

Találkozz személyesen azon szakemberekkel, akik a precíziós gazdálkodásban már több éves tapasztalatot szereztek!

Időpont: 2022. május 11-12.

Tudj meg többet az év agrárdigitalizációs eseményéről!

www.prega.hu