Hirdetés
Traktorok 848 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
13.775.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2025. április 1. 08:20 Pest, Nagykőrös
Eladó Zetor Proxima 120 homlokrakodóval.plusz trágya villa
2.799.000 Ft
3 éve hirdető
2025. április 1. 07:31 Veszprém, Veszprém
Eladó egy megkímélt fűnyírótraktor, azonnal munkára fogható kifejezetten szép,megkimélt állapotban, 220 cm-t vág egyszerre, Kubota motoros. Kiválóan alkalmas nagy területek ,focipályák akár meredek terepek vágására is azonnal munkára fogható
4.200.000 Ft
9 éve hirdető
2025. március 31. 22:51 4630 Békés, Dévaványa
Eladó munkára fogható állapotban lévő 4630 John Deere traktor ikerkerékkel, segéd hajtással, jó TLT hajtással, gépkönyvekkel, szervizelve. Függesztő karok kitámasztóval szerelve. Gumik 95%-os állapotban, Taurus, Voltyre További információ telefonon.
14.950.000 Ft
13 éve hirdető
2025. március 31. 21:52 Győr-Moson-Sopron, Szil
Case IH Puma 195 típusú traktor, 2007-es évjárat, rugózott híd és kabin, 50 km/h váltó, jó gumikkal, 8220 üzemórával, alsóhúzóval, pótkocsi vonófejjel, 1 és 2 körös fékkel, családi gazdaságból eladó.
10 éve hirdető
2025. március 31. 21:06 Hajdú-Bihar, Sáránd
Landini traktor homlokrakodóval, bála tuskával eladó.
670.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 31. 20:21 MTZ-50 Békés, Gyula
Eladó MTZ 50, 80-as motorral, váltó, hajtásrész jó állapotban, új hengerfejjel, 4-es olajnyomás, felújított fék, papírjai nincsenek! Üzemképes, jó állapotban.
2.200.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. március 31. 19:50 Borsod-Abaúj Zemplén, Felsőzsolca
Eladó MTZ 80 traktor jó gumikkal, azonnal munkára fogható állapotban.
12.500.000 Ft
11 éve hirdető
2025. március 31. 17:39 Bács-Kiskun, Bócsa
97-es évjáratú, megbízható jó gép, 9 éve nálam. Motorja felújítva 1 éve. A képek nem most készültek, frissítem. Műszakis.
2 éve hirdető
2025. március 31. 16:18 MTZ-80 Békés, Békéscsaba
Eladó a képeken látható Mtz 80 homlokrakodóval. Papírok rendben, érvényes műszaki 2025. 06.hó. Nagyon jó állapotban van, tető alatt állt mindig. Talajmunkát nem végzett, udvarba volt csak használva évente kb 300 bálát pakolt. Télen-nyáron könnyen...
5.100.000 Ft
10 éve hirdető
2025. március 31. 16:07 4650 Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
John Deere 4650 ikerkerékkel, 90%-os gumikkal azonnal munkára fogható állapotban eladó. A váltó és az első véglehajtások 1000 órával ezelőtt Kite által felújítva. A gép az elmúlt 6 évben egy 50ha-os családi gazdaságban dolgozott. Nincs +áfa.
8.490.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 31. 15:31 820 Veszprém, Balatonhenye
Kis családi gazdaságban használt MTZ 820.2 típusú (egyenes hidas) felújított, friss műszakival (2030.03.24) 90%-os gumikkal rendelkező traktorunk, nagyon jó motorral és váltóval, Black Bull JX 80-as homlokrakodóval szerelten eladó.
22.000.000 Ft +ÁFA
1 hónapja hirdető
2025. március 31. 11:07 Magnum 280 Győr-Moson-Sopron, Agyagosszergény
Eladó egy mezőgazdasági erőgép. Folyton szervizelt rendszeres karbantartásokat időbe megkapta. Üzemóra.: 5530 2008-as évjárat 2027 decemberig műszaki
1.600.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 31. 09:04 Hajdú-Bihar, Csökmő
MTZ 80-as traktor napi használatból, friss műszakival eladó!
5.900.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. március 31. 00:24 T-150K Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szabolcsbáka
Eladó a képeken látható HTZ traktor. 3600 üzemóra, megkímélt, felújított, bármikor munkára fogható. Jó esztétikai és műszaki állapotban. Érdeklődni telefonon.
1.800.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 30. 20:46 L2000 Baranya, Villány
1980-as évjáratú, 1115 cm3-es, 15 KW-os, 3371 üzemórás KUBOTA L2000 kistraktor rotációs kapával, 4 év műszakival eladó. Megtekinthető Villányban. Irányár: 1 800 000 Ft Érdeklődni a 72 / 492 102es telefonon.
8.000.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 30. 19:00 Mercedes Győr-Moson-Sopron, Nagylózs
Eladó a képen látható MB trac 900. Kihasználatlanság miatt, újszerű gumikkal, jó motorral, jó váltóval.
10 éve hirdető
2025. március 30. 14:36 MTZ-80 Hajdú-Bihar, Sáránd
Mtz 952.3 traktor 5100 üzemórával, csak könnyű munkát végzett, 5 év műszakival, jó állapotban eladó. Tel: 0630 232 4303
12.500.000 Ft +ÁFA
15 éve hirdető
2025. március 30. 13:00 Landpower 135 Borsod-Abaúj Zemplén, Hercegkút
Eladó egy 2007-es gyártású 2008.02.13-án üzembehelyezett magyarországi Landini Landpower 135 TDI típusú mezőgazdasági vontató! Motor:6 hengeres,99 kw/135 Le-os turbós,6000 ccm Perkins motoros, Váltó: mechanikus váltó/irányváltó, légrugós ülés (KAAB)!...
3.499.000 Ft
1 hónapja hirdető
2025. március 30. 10:07 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tornyospálca
552-es MTZ eladó magánszemélytől
3.950.000 Ft
1 éve hirdető
2025. március 30. 09:14 MTZ-82 Baranya, Kacsóta
MTZ 82 eladó: új cseh turbó, új orbit szett, új homlokrakó munkahengerek, új első gumik, oldalváltó, működő TLT, felújított motor, új akkumulátor. Műszaki: 2027.02. Érdeklődni telefonon
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (848)
- Case IH (35)
- Claas (20)
- Fendt (18)
- John Deere (115)
- Massey Ferguson (34)
- MTZ / Belarus (283)
- New Holland (63)
- Rába (34)
- Steyr (19)
- Zetor (57)
- Több

Ha ebből többet eszel, már 12 hét alatt javulni fog a memóriád!
A rost nemcsak az emésztést turbózza fel – az agy is hálás érte.