Traktorok 2.950 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
16.025.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 1 éve hirdető
Előrendelhető Kína második legnagyobb traktor gyártójának Lyntrax 130 LE traktorja. 20 lóerőtől egészen 220 lóerőig minden kivitel elérhető. Egyedi bevezető árakért kérje ajánlatunkat a Lyntrax traktorokra!
34.990.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 8 hónapja hirdető
Claas Arion 630 C-Matic Cebis - hamarosan érkezik készletre! - 2018-as évjárat - 860 üzemóra - 165 lóerő - C-Matic fokozatmentes váltó - MultiControlleres kartámasz integrált ElectroPilot Joystickkal, 2 mentett motor programm(tempomat) - Cebis...
4.990.000 Ft
Kiemelt 9 éve hirdető
Újonnan Magyarországon üzembe helyezett, megkímélt állapotú, 1 gazdás UTB U 533 DT traktor eladó. Összkerék hajtás, szervó, 2850 üzemóra, piros rendszám, friss műszaki, jó gumik, egészséges kárpitok, azonnal munkára fogható. 2 db van belőle, az ár 1...
TAFE 7515 GE A TAFE Magna GE sorozatot úgy tervezték, hogy teljesítményével és pontosságával javítsa a mezőgazdasági munkavégzést. Alacsony profilú traktor, amelyet kifejezetten speciális felhasználásra és gyümölcsösökben való munkára terveztek, így...
Kertészeti traktor – TAFE 6065 CAB A TAFE traktorok kompakt haszongépjármű-sorozata zökkenőmentesen ötvözi a robusztus teljesítményt az intelligens tervezéssel. Az 50–65 LE teljesítményű, alacsony fogyasztású motorral felszerelt traktorok kézi,...
3.300.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 9 éve hirdető
AMS 554 traktor eladó kiváló állapotban, 55 lóerős teljesítménnyel, ideális mezőgazdasági munkákhoz. Főbb jellemzők: - Meghajtás: 4x4 - Külső méretek (mm): hossza 3300 x szélessége 1450 x magassága 1600 (borulásgátlóval és napfénytetővel 2300) -...
43.990 EUR
Kiemelt 6 éve hirdető
Ez a megbízható Zetor Major CL 80 traktor gyári Sonarol 300 homlokrakodóval szerelve most a legjobb befektetést jelentheti gazdasága számára. • Gyári homlokrakodó • Erős, takarékos motor • Kényelmes kezelhetőség • Azonnal munkára fogható • Kimagasló...
86.000.000 Ft +ÁFA
Eladó MF 8740 S Dyna-VT Stage 5 prémium traktor teljes felszereltséggel! Gyári cikkszám: MF8740S Nettó tömeg: 14 500 kg MF 8740 S Dyna-VT Stage 5, oldalsó kipufogó SCR-rel (Tier 5), elektromos motorvezérlés, vízleválasztó üzemanyagszűrő, Dyna-VT...
6.900.000 Ft +ÁFA
2025. december 1. 14:44 Bács-Kiskun, Baja
Eladó Deutz Fahr Agroplus S410 kertészeti, keskeny nyomtávú traktor. - Évjárat: 2014 - Üzemóra: 3706 - Teljesítmény: 88 LE - Sebességváltó: nyomatékváltós - Meghajtás: összkerékmeghajtás - Klímaberendezés A Deutz Fahr traktor kiváló választás...
28.950.000 Ft +ÁFA
JOHN DEERE 6130R, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:28950000 huf Évjárat: 2018 Üzemóra: 4660 Motor típusa: 4,5 literes 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 130 LE Váltó: Váltó típusa: 24/24 AutoQuad Plus 50 km/h...
29.900.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, Kétkörös légfék, Automata vonófej, Front hidraulika, Powershift váltó, Gumi Méretek: Michelin 480/65R28 (90%); Michelin 600/65R38 (90%), KIEMELT_AKCIÓ!!! Front hidraulika, CIS+ Akciós! Leértékelve 32 millióról
Kubota M4003 tökéletes traktor vegyes gazdaságokhoz, rendkívüli manőverezhetőséggel, kiváló ergonómiával és nagy teljesítménnyel. KIEMELT JELLEMZŐK A Kubota M4003 tökéletes a mindennapi mezőgazdasági munkák elvégzéséhez. A megbízható és bevált...
John Deere 6930 traktor 1 db sárga villogóval, 1 db automata vonófejjel, 1 db hasi húzó+csappal, manuál klímával, PowerQuad 20/20 sebességváltóval, CommandCenter monitorral normál állapotban eladó. Gyártási év: 2008 Teljesítmény (LE): 196 Üzemóra:...
22.950.000 Ft +ÁFA
PowerCommand 19/6 full powershift váltó, 40 km/h, rugózott híd+fülke, fronthidraulika + frontkardán, gyári légfékkiépítés, Michelin gumizás Részletes specifikáció: Gyártási év: 2016 Üzemóra: 5755 Motor típusa: FPT (Iveco) Hengerűrtartalom: 6728 ccm...
Automata kormányzás Isobus Rugózott első híd Levegőrendszer Power Shift váltó A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható!
John Deere 6175M TLS traktor autoquad 20/20, 40km/h sebességváltóval, légfékkel, súlyokkal, jó állapotban eladó. Gyártási év: 2016 Teljesítmény (LE): 175 Üzemóra: 2998 Helység: Sárbogárd
6.400.000 Ft +ÁFA
Új Hanwo HWB-EC 504E traktor, 2025 évjárat Motor · Yunnei 4 hengeres, 2,0 literes, turbós dízelmotor - STAGE 5 · Max. teljesítmény: 50 LE / 36,8 kW · Max. nyomaték: 190 Nm · Kéttárcsás, száraz kuplung · 40 literes üzemanyagtartály Váltó és TLT · 8 +...
3.970.000 Ft +ÁFA
Motor: 3 hengeres Mitsubishi Stage-V motorjának köszönhetően nagyon alacsony az üzemanyag-fogyasztása, teljesítménye 25 lóerő. Maximális sebessége 21 km/h, tankkapacitása 23 liter. Váltó: Hidrosztatikus váltó, 3 sebesség előre/hátra; alacsony,...
A ERŐS PROFI TRAKTOR A Kubota M7003 új etalont állít fel a professzionális mezőgazdasági traktorok számára. Az első osztályú műszaki technológiának és kimagasló kényelemnek, valamint az intelligens Precíziós Gazdálkodás megoldásoknak köszönhetően...
15.950.000 Ft +ÁFA
Auto Command váltó, 50 km/h, rugózott híd+fülke, Teli front súlyozás, hátsó külső keréksúly, gyári légfékkiépítés (1+2 körös) Részletes specifikáció: Gyártási év: 2013 Üzemóra: 10.853 Motor típusa: FPT (Iveco) Hengerűrtartalom: 6728 ccm Hengerek...
69.900 EUR +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Most készletről! A Kubota M6001 Utility okos mindenes a professzionális traktorok között. A modern, erőteljes motortechnológiájával, nagyszerű kormányozhatóságával és emelési képességével az M6001 Utility nemcsak hatékony, de gazdaságos is. 5 év vagy...
2025. december 1. 14:04 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
261.750 EUR +ÁFA
JOHN DEERE 7R 290 TRAKTOR ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:261750 euro Évjárat: 2023 Motor típusa: 9,0 literes, 6-Hengeres, hengerenként 4 szelepes John Deere Motor, AdBlue technológiával Hengerűrtartalom: 9000 Hengerek száma: 6...
12.950.000 Ft +ÁFA
Magyar gazdától, Caterpillar motor, 40 km/h CVT, fülke rugózás, légfék, orrsúly, 540/1000 kardán, orrsúly, Grammer légrugós ülés Részletes specifikáció: Évjárat: 2008 Üzembe helyezés: 2009 március Üzemóra: 9850 Motor típusa: Caterpillar Hengerek...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.950)
- Case IH (129)
- Claas (156)
- Egyéb traktor (132)
- Farmtrac (201)
- Fendt (109)
- John Deere (525)
- Massey Ferguson (117)
- MTZ / Belarus (546)
- New Holland (132)
- Zetor (124)
- Több

Tovább nő az ökológiai területek aránya
A kereslet nő, de a hazai öko vetőmag kínálat még szűkös. A fajtatesztek és az..._fill_540x300_0.jpg)