Traktorok 2.897 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
123.599.000 Ft +ÁFA
Fendt 1050 Vario Profi Plus eladó! Gyártási év: 2020 Első forgalomba helyezés: 2021.08 Üzemóra: 2050 Gyári automata kormányzás - RTK VarioGrip Assist Orrsúly: 2500 kg + keréksúly: 2 x 1000 kg Kihelyezett hidraulika körök száma: 6 pár Full LED csomag...
69.900.000 Ft +ÁFA
2025. október 24. 22:09 8345R Kecskemét
John Deere 8345R - 2020 Gyártás éve: 07 / 2020 Üzemóra: 4 070 Ulitmate Edition Váltó: e23 Command Center Premium világítás fűthető, elektromosan állítható tükrök Hűtő Premium Radio Hidraulika szivattyú 321l/min 5 ESCV Active ülés Elős és hátsó...
A Fotrak traktorok és munkaeszközök kizárólagos hazai forgalmazójaként értékesítjük, valamint biztosítjuk az alkatrész- és szervizhátteret. 25–50–75 LE-s traktoraink jellemzője a versenyképes ár, kiváló minőség és az egyedi, esztétikus külső....
39.800.000 Ft
Eladó a képen látható John Deere 6155M traktor: - 2021-es gyártás - 155 LE - 2260 üó - AutoQuad EcoShift 40 km/h váltó - Kuszófokozat - Autotrac gyári előkészítés - Autotrac aktiváció sarokoszlopon, a kijelzőn - Légfék - Alsóhúzó - Pótkocsihúzó -...
A 20% AKCIÓ minden modellre érvényes! Kérem érdeklődjön a konfigurációkkal kapcsolatban! Prospektus letölthető itt: https://mezodepo.hu/wp-content/uploads/2024/01/mizar-70-ferrari-hu.pdf Kabinos- és kabin nélküli változat is. MIZAR 70...
30.950.000 Ft +ÁFA
2025. október 24. 21:34 Somogy, Kaposvár
JOHN DEERE 6135M, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Üzemóradíj:3000 HUF Évjárat: 2019 Üzemóra: 1635 Motor típusa: 4,5 literes, 4 hengeres Hengerűrtartalom: 4500 Hengerek száma: 4 Teljesítmény: 135 LE Adblue: Igen Váltó: Váltó típusa: 24/24...
ALAPGÉP: • 6,8 l PowerTech PVS Commonrail 6 hengeres motor 145 LE (max. 160 LE, 192 LE IPM), AdBlue • DirectDrive 24/24 váltó 50 km/h, ECOshift, 4WD • ComfortView fülke, CommandArm multifunkciós vezérlőkar, két tetőtéri tárolórekesz • 4. generációs...
92.500.000 Ft +ÁFA
Eladó John Deere 6R 250 traktorok: - demo kivitel - első magyarországi forgalomba helyezés - prémium felszereltség - CommandArm - IVT/Direct Drive 40 vagy 50km -es váltóval - Rugózott fülke és híd -Garanciával - rendelésre és készletről
22.500.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható új kora óta egy gazdás John Deere traktor. 2010 gyártás, 155le, 6000 üzemóra, 20/20 Powershift váltóval, front hidraulika + orrsúly hozzá, légfék rendszer, 3 pár hidraulika szelep, rugózott híddal. Vételár leszállítva...
3.800 EUR
2025. október 24. 20:59 Fejér, Székesfehérvár
A részletes műszaki specifikáció miatt kérjük, forduljon hozzánk a megadott elérhetőségeken!
24.000.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú új kora óta egy gazdás Massey Ferguson traktor. 24/24 Dyna-6 váltóval, rugózott híd és fülke, orrsúly készlet, légfék rendszer, 3 pár hidraulika szelep, újszerű gumikkal, gyári fényezés, gyári üléssel. Az ár...
7.490.000 Ft +ÁFA
2025. október 24. 20:29 Komárom-Esztergom, Tarján
TÍPUS: MU 4501 LÓERŐ: 45 LE SÚLY: 2 000 kg MEGHAJTÁS: 4WD SEBESSÉG FOKOZAT: előre 8, hátra 4 HENGEREK SZÁMA: 4 SZERVÓ KORMÁNY: Van KARDÁN SEBESSÉGEK: 2 jobbra IRÁNYVÁLTÓ :Van HÁTSÓ FELFÜGGESZTÉS BILLEGTETÉS :Mechanikus TRAKTOR SZÉLESSÉG: 1900 mm GUMI...
3.950.000 Ft
Eladó Zetor Crystal 162/45 traktor. Rendszeresen karbantartott, korához képest kiváló állapotban, okmányok nélkül. Orbit kormánnyal felszerelve. További információ telefonon kérhető.
117.999.000 Ft +ÁFA
Fendt Vario 936 eladó! Gyártási év: 2022 Üzemóra: 1350 Újszerű állapot! Gyári automata kormányzás. Teljes súlyozás.
10.500.000 Ft +ÁFA
2025. október 24. 19:54 Bács-Kiskun, Kecskemét
Claas Sunspeed 12-75 Évjárat: 2012 Azonosító: R99-206-2200-02
19.900.000 Ft +ÁFA
2025. október 24. 19:44 T151 Kecskemét
Valtra T 152 2011-es 8500 óra TwinTrac - megfordítható ülés, kormányzás 4*5 fokozat + mászó légfék légkondi 5 pár kihelyezett hidraulika front hidraulika rugózott híd és kabin 580/70r38 - 100% 480/70r28 - 60%
22.000.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható új kora óta második gazdás John Deere traktor. 16/16 PowerQuad sebességváltó, front hidraulika, elől 80% hátul 40% (még gyári) gumikkal, légfék rendszerrel, gyári ülés, gyári fényezés. Az ár leszállítva a vevő telephelyére...
16.900.000 Ft +ÁFA
Kabin, Klíma, 1+2 körös légfék, Automata vonófej, Alsó húzó, Rugózott első híd, Rugózott kabin, Hátsó ikerkerék, Gumi Méretek: Alliance 540/65R30 (80%); Firestone 650/65R42 (60%)
2025. október 24. 18:49 Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
9.900.000 Ft +ÁFA
2025. október 24. 18:49 Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó a képeken látható Massey Ferguson 8280 Xtra. Gyártási év: 2006. Felszereltség: - 5 éve felújított Sisu motor - klíma - levegőrendszer - érvényes műszaki - hátul újszerű gumik.
29.500.000 Ft +ÁFA
Case IH Magnum 310, 2009. évjárat, 3540 üzemóra, műszakis, rendszámos, rugózott első híd, rugózott fülke, power shift váltó, 2 körös légfék, ülésfűtés, digitális klíma, megkímélt állapotban, munkára fogható, egy gazdás traktor eladó.
2025. október 24. 18:29 Tolna, Tolna
95 LE, 4 hengeres, 40 km/h Motorteljesítmény: 95 LE Hengerűrtartalom: 3600 cm³ Hengerek száma: 4 Motor típusa: Diesel Maximális sebesség: 40 km/h Önsúly: 4350 kg Üzemanyagtartály mérete: 135 liter Hidraulika szivattyú: Duplex szivattyú, 94 liter/perc...
5.990.000 Ft +ÁFA
- 1987-es gyártás - keskeny kerékkel - ikerkerék-garnitúra - hadrafogható állapot - gumik állapota 90% - fülke belső megkímélt
13.800.000 Ft
Valtra 101 lóerős, 2014-es, 2500 üzemórával. Légfék van. Vadonatúj Alliance Forestry 333 gumikkal. De megvannak az eredeti gumik is. Csak szántépésre használt. Sárvédők megvannak. Tulajdonostól eladó. Nagyobbra váltás miatt.
13.000.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.897)
- Case IH (134)
- Claas (140)
- Egyéb traktor (127)
- Farmtrac (199)
- Fendt (103)
- John Deere (499)
- Massey Ferguson (121)
- MTZ / Belarus (572)
- New Holland (123)
- Zetor (119)
- Több

Vigyázz! Óriási zűrzavart okozhat az óraátállítás!
Óraátállítás októberben: áldás vagy átok a gazdáknak és állataiknak?...
Agritechnica 2025: A jövő agrár start-upjainak fellegvára Hannoverben
Az Agritechnica 2025 nem csupán vásár, hanem innovációs laboratórium, ahol az...