MTZ ELADÓ
ÜZEMANYAGÁRAK
SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS
30 NAPOS IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS
ÁGDARÁLÓ
SZEDD MAGAD
ELADÓ KUTYA
BEGÓNIA
AGRÁRTÁMOGATÁSOK KIFIZETÉSE
Hirdetés
Traktorok 2.758 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
53.000.000 Ft +ÁFA
2025. május 28. 18:14 Fejér, Mór
Eladó a képeken látható megkímélt állapotú Steyr traktor! Új CVT váltó! Gyári fényezés, gyári ülés, légfék rendszer, gyári gumikkal, front hidraulika, homlokrakodó, RTK automata kormányzás, front tlt, rugózott híd és fülke. Az ár leszállítva a vevő...
27.990.000 Ft +ÁFA
Claas Arion 620 CIS - készletről, tolnai telephelyünkön megtekinthető - 2017-es évjárat - 980 üzemóra - 158 lóerős, 6 hengeres John Deere motor - 24 + 24 fokozatú, 6 poweres HexaShift, 40 km/h sebességű váltó - Elektromos irányváltó - Klíma -...
JOHN DEERE 6215R TRAKTOR, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2015 Üzemóra: 5000 Motor típusa: 6,8 literes, 6 hengeres John Deere motor, AdBlue technológiával Hengerűrtartalom: 6800 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 215 LE Adblue: Igen...
3.000.000 Ft
Rába 250 üzemképes. További információk telefonon keresztül. Hengerűrtartalom: 10350 ccm, Hengerek száma: 6, Motor típusa: Rába-MAN, Maximális haladási sebesség: 25 km/h, Önsúly: 12500 kg.
20.500.000 Ft
Új kora óta egy gazdás traktor, eredeti fényezés, eredeti ülés, eredeti gumikkal ahol az első kettő cserés. Rugózott mellső, gyári homlokrakodóval, légfék rendszer, 24/24 PowerQuad váltó, 3 pár hidraulika szelep, klímás, EHR. Bomba piacverő áron!...
2.300.000 Ft
Eladó Mtz 82 felújított motorral, új szervószivattyúval, új vezérléssel, hidraulikaszivattyúval és a régi fajta antiszlipszeleppel szerelve. 1,5 év műszakival, törzskönyvvel.
Case IH Magnum 280 traktor 14db mellső súllyal, hasi húzó+csappal, 1db sárga villogóval, 1 pár keréksúllyal, 3.pont orsóval, PowerShift 19/4 váltóval eladó. Gyártási év: 2009 Teljesítmény (LE): 280 Üzemóra: 7499 Helység: Nádudvar
John Deere 8335R ILS traktor 16/4 Powershift váltóval, AT ready kivitelben, teljes súlyozással, légfékkel eladó. Gyártási év: 2013 Teljesítmény (LE): 335 Üzemóra: 9307 Helység: Nádudvar
6.490.000 Ft +ÁFA
2025. május 28. 17:40 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kótaj
AKCIÓS!! Eladó megkímélt állapotú MTZ 952.5 traktor. Kb 3300 üzemóra, 2015 évjárat. Minden működik rajta. Klíma, pótkocsi vonófej, légrugós ülés.
49.990.000 Ft +ÁFA
Eladó jó állapotú, hibakódmentes, garantált üzemórás John Deere traktor. - 50 km/h ivt váltó - K80 hasi húzó - Pótkocsi vonófej - Rugózott híd - 6 pár hidraulika kör - Légfék - Ikerkerék - Külső és belső keréksúlyok - GPS starfire 3000 antenna 3...
7.500.000 Ft
John deere 8630 traktor, 1977-es évjáratú, 6 hengeres, 280 le-s felújított motorral, quad range váltóval, 4db új ikerkerékkel, azonnal munkára fogható állapotban eladó. Szállítás megoldható.
Leírás Tiszlet jövendőbeli vásárlonk! Eladásra kínáljuk traktorunkat az ön részére! MOTOR.: Caterpillar modell C3.6 Teljesítmény 90 (122) kW (LE) Sebességfokozat, 16/8 Méretek: Teljes hossz, 4630 mm Szélesség, 2030 mm Kabin magasság 2890mm Nyomtáv:...
JOHN DEERE 7230R TRAKTOR, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2012 Üzemóra: 6900 Motor típusa: 9 literes, 6 hengeres John Deere motor Hengerűrtartalom: 9000 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 230 LE Váltó: Váltó típusa: CommandQuad 40 km/h...
2025. május 28. 17:04 Heves, Hort
Tiszlet jövendőbeli vásárlonk! Eladásra kínáljuk traktorunkat az ön részére! MOTOR.: Caterpillar modell C3.6 Teljesítmény 70 (95) kW (LE) Sebességfokozat, 14/12 Méretek: Teljes hossz, 4500 mm Szélesség, 1970 mm Kabin magasság 2850mm Tengelytáv 2450...
JOHN DEERE 7230R TRAKTOR, KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Évjárat: 2011 Üzemóra: 8557 Motor típusa: 9 literes, 6 hengeres John Deere motor Hengerűrtartalom: 9000 Hengerek száma: 6 Teljesítmény: 230 LE Váltó: Váltó típusa: CommandQuad 40 km/h...
69.900 EUR +ÁFA
A Kioti HX sorozatú traktorok legerősebb modellje, a HX 1402 ATC traktor már raktárkészletről is ALAPFELSZERELTSÉG: - 3 pár hidraulika csatlakozó hátul - Gyári homlokrakodó rendszer kiépítése joystickkel (2 pár hidraulika csatlakozóval) - Forgatható,...
Claas Axion 810 traktor automata vonófejjel, 1 db sárgavillogóval, légfékkel, légkondícionálóval, alsó húzóval, TLT1000 felszereltséggel jó állapotban eladó. Gyártási év: 2017 Teljesítmény (LE): 210 Üzemóra: 2519 Helység: Baja
39.900 EUR +ÁFA
Új Basak 5075BB ültetvény traktor, 2025-ös évjárat Motor · 3 hengeres, 2,2 literes Deutz TCD motor - STAGE 5 · Max. teljesítmény: 75 LE · Max. nyomaték: 280 Nm · Kéttárcsás száraz kuplung · 56 literes üzemanyagtartály Váltó és TLT · 16 + 8 sebességes...
25.950.000 Ft +ÁFA
PowerCommand 19/6 full powershift váltó, 40 km/h, rugózott híd+fülke, fronthidraulika + frontkardán, gyári légfékkiépítés, Michelin gumizás Részletes specifikáció: Gyártási év: 2016 Üzemóra: 5755 Motor típusa: FPT (Iveco) Hengerűrtartalom: 6728 ccm...
Case Magnum 340 traktor légfékkel, manuális légkondícionálóval, monitorral, antennával, automata vonófejjel, alsóhúzóval, 3. pont orsóval, 1 db sárgavillogóval, AT Ready, 2 pár keréksúllyal, 18 db mellső súllyal, 2 pár ikerkerékkel BKT gumizással,...
Automatikus fordítás
4.890.000 Ft
2025. május 28. 16:57 Egyéb traktor
Skandináv legendás erdei traktor Kockum modell KL 820. Teljesen működőképes, jó állapotú traktor. 4x4 hajtás + differenciálzár. Hidraulikus penge elöl, hátsó pajzs - fix. Hibátlan gép, minden kizárólag mechanikusan vagy hidraulikusan vezérelhető....
18.950.000 Ft +ÁFA
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL! 8,1 lit. motor, Powershift 16/5 váltó, 40 km/h, 3 pár hidr.kör, légfék, hátsó ikerkerék szett, ÚJ porlasztók! Részletes specifikáció: Gyártási év: 2003 Üzemóra: 13.957 Hengerek száma: 6 Hengerűrtartalom: 8100 ccm...
39.400 EUR +ÁFA
Újdonság a Kioti-tól, az RX 8040 PC-GE modell is elérhető már raktárkészletről. Alapfelszereltség: - Munkalámpa: 4 db - Mezőgazdasági kerekek: 11.2/24, 16.9/30 - 2 pár hidraulika csatlakozás - Állítható vonófej: mechanikus - Joystick: 2 hidraulikus...
25.900 EUR
Valtra Valmet 6850 HiTech - 2003-as évjárat - 15.841 üzemóra - 120 lóerő - 3 sebességes 40 km/h váltó - elektromos irányváltó - fronthidraulika - front TLT - 4 pár hidraulika csatlakozó - TLT 540/1000 - klíma - légfék nélküli ÁR: 25.900 Euró (nettó)...
9.700.000 Ft +ÁFA
YTO NMF 704C traktor Az akció részleteiről érdeklődjön a megadott elérhetőségeinken! - állapot: új - Közös nyomócsöves, 2.392 cm³-es, négyhengeres, turbódízel Euro V Doosan motor - 12F+12R sebességfokozat, mechanikus szinkronváltó - hidraulikus fék -...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.758)
- Case IH (141)
- Claas (129)
- Egyéb traktor (111)
- Farmtrac (196)
- Fendt (78)
- John Deere (449)
- Massey Ferguson (121)
- MTZ / Belarus (548)
- New Holland (135)
- Zetor (126)
- Több

Ezt kell tenned most a karácsonyi kaktusszal, hogy rengeteg virág legyen rajta!
A karácsonyi kaktusz nyáron nyugodtan kikerülhet a kertbe.
Sajtóközlemény