Traktorok 2.965 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
149.000 EUR
2025. november 26. 14:42 Szlovákia
Eladó egy kiváló állapotban lévő CASE Quadtrac 620 traktor, 2019-es évjárat, mindössze 5596 üzemórával. A mezőgazdasági munkagépek között kiemelkedő, megkímélt állapotban kínált Case IH traktor megbízható és hatékony választás nagy teljesítményű...
3.000.000 Ft
2025. november 26. 14:39 Hajdú-Bihar, Nyírmártonfalva
Eladó Massey Ferguson 595 felújított motor illetve váltó új hidraulikus részek 4 új gumi jó villamosság, új generátor illetve önindító új hűtő rács friss műszaki vizsga.
85.090.000 Ft
New Holland T7.300 használt traktor Kategória: Eladó Traktorok
1.650.000 Ft
Eladó! Fortschritt Zt303 4x4 120 lóerős, Összkerékhajtás, Piros rendszámos lejárt műszakival, 8 éve üzemképesen leállítva, azóta nem használt. Munka előtt átnézést igényelhet. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú...
10 Ft +ÁFA
3 literes VM detroit motor 16/8 átkapcsolhatóan 8/8 fokozatú 40km/h váltó, 0,6-40 km/h 3 pár hidraulikacsatlakozó, Nincs AdBlue, Nincs részecskeszűrő, nincs commonrail motor. mindössze 8 óra van a gépben, már forgalomba van...
5.500.000 Ft
2025. november 26. 12:32 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó Zetor 9540 traktor családi gazdaságból. Megbízható Zetor traktor jó állapotban, kiváló választás mezőgazdasági munkákhoz.
2.500.000 Ft
Eladó kihasználatlanság miatt egy MTZ homlokrakodó, kanállal, villával, műtrágya konzollal. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
6.700.000 Ft
2025. november 26. 11:22 Pest, Nagykőrös
Eladó Massey Ferguson 1004T típusú traktor megkímélt állapotban, garázsban tartva. A tavaly készült homlokrakodó még sosem volt használva. A traktor hibátlan műszaki állapotban van, megbízható választás mezőgazdasági munkákhoz.
7.950.000 Ft
Eladó! Mtz 820 2017-es évjáratú, Keveset használt, 164 üzemórával, Újszerű állapotban. Piros rendszámos, 2 év műszaki. + bagodi tolólap 399ezer Ft Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További...
6.600.000 Ft
Eladó! Rába Steiger 250 +tolólap Kifogástalan Jó motorral és váltóval, Klímás, 1985-ös Évjáratú, gömbölyű hidas, Felújított derékkal, Új hátsó gumikkal, 90% os első gumikkal. Tolólap + 380ezer Ft Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény...
11.500.000 Ft
Gazdaság felszámolása miatt eladó egy első tulajdonostól származó, kevés üzemórás Hattat A90 traktor. Megbízható, karbantartott mezőgazdasági gép kiváló állapotban. Ideális választás gazdaságok számára, akik megbízható traktorral szeretnék növelni...
39.900.000 Ft +ÁFA
Kategóriaváltás miatt eladó a megkímélt állapotban lévő, 2016-os Fendt 927 Vario traktor. A traktor újszerű gumiabroncsokkal, felsúlyozva, valamint kiépített TopCon GPS rendszerrel van felszerelve. Jelenleg napi használatban van, így az üzemóra...
4.800.000 Ft
Eladó egy minden főegységében felújított T-150K traktor V6-os orosz motorral. Nagy fülkével, klímával. Okmányok nélkül. További információ üzenetben kérhető.
22.000.000 Ft
Claas Arion 620 Cebis 2013 Eladó egy megkímélt állapotú, magas felszereltségű Claas Arion 620 Cmatic Cebis traktor, 2013-as évjárat, rendszeresen karbantartott, 7100 üzemórával. A traktor kategóriájában kiemelkedő felszereltséget nyújt: - Front TLT -...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A Solis 50 RX traktor azoknak a gazdáknak készült, akik a napi munkavégzése közben változatosabbnál változatosabb feladatokkal találkoznak. Kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a munkavégzés közben elérhető hatékonysága mindenki figyelmét...

Akciós
- 3 %
- 3 %
22.800.000 Ft +ÁFA
2013 évjárat, 220LE, 7400cm3-es SISU motor, rugózott híd, rugózott fülke, DYNA-6 sebességváltó automata funkciókkal, jó gumik, ikerkerék gyorskapcsolós hátul, kevés elektronika, egyszerű kezelhetőség.
10.500.000 Ft +ÁFA
3 literes VM detroit motor 16/8 átkapcsolhatóan 8/8 fokozatú 40km/h váltó, 1,2-40 km/h 2 pár hidraulikacsatlakozó, Utolsó régi áras fülke nélküli S80! Vegye meg most, régi árfolyam, régi árlista spóroljon több millió Forintot!
12.000.000 Ft +ÁFA
3 literes VM detroit motor 16/8 átkapcsolhatóan 8/8 fokozatú 40km/h váltó, 1,2-40 km/h 2 pár hidraulikacsatlakozó, Utolsó régi áras S80! Vegye meg most, régi árfolyam, régi árlista spóroljon több millió Forintot!
17.500.000 Ft +ÁFA
3 literes VM detroit motor 24/12 fokozatú 40km/h váltó, 0,6-40 km/h 3 pár hidraulikacsatlakozó, Jobboldali függesztőorsó hidraulikusan állítható Hidraulikus 3. pont Utolsó régi áras S110! Vegye meg most, régi árfolyam, régi árlista spóroljon...
69.900 EUR +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
5.600.000 Ft
Belarus MTZ 820.4 traktor eladó. Egyeneshidas, 2010-es évjárat, piros rendszámmal, érvényes műszakival, 18 000 kg vontatási kapacitással. Elöl és hátul gyári gumik, üzemképes állapotú. Igény esetén a szállítás megoldható. Kiváló választás...
9.490.000 Ft +ÁFA
Eladó New Holland TG285 típusú traktor. Korának megfelelő állapotban jó gumikkal, ledes lámpákkal, kultúrált belsővel. Nekem nagy kisebb csere érdekel.
Steyr 8170 típusú traktor, 1983-as évjáratú, 6 hengeres, 140 lóerős motorral, mechanikus váltóval, légfékrendszerrel, 32.000kg vontatással, friss műszakival, azonnal munkára fogható állapotban eladó.
5.600.000 Ft +ÁFA
90 LE-s New Holland keskeny nyomtávú traktor, klímával, műszakival, felújított első híddal, új kuplunggal, azonnal munkára fogható állapotban családi gazdaságból eladó.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.965)
- Case IH (128)
- Claas (156)
- Egyéb traktor (133)
- Farmtrac (201)
- Fendt (106)
- John Deere (525)
- Massey Ferguson (111)
- MTZ / Belarus (564)
- New Holland (130)
- Zetor (122)
- Több

Tényleg ekkora a baj? Ez történik, ha légy száll az ételre!
Légy az ételen? Meglepő, mennyire kell tőle tartanod!

_fill_540x300_0.jpg)