Gabonafélék 260 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A szántóföld, gabonafélék elnevezésű hirdetési kategóriában főként szemestermények, illetve különféle gabonafajták terményei között böngészhetünk. Az apróhirdetések a következő alkategóriákba szerveződnek: árpa, búza, cirok, köles, kukorica, napraforgó, rozs, tritikálé, zab, mák, mustármag, repce, egyéb gabonafélék.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
A felsorolásból kiderül, hogy bár a kínálat zömét valóban a gabonafélék jelentik, ugyanakkor látható, hogy más fontos, a szántóföldi növénytermesztésben előállított növények terményei is szép számmal megtalálhatóak az ajánlatok között. Az itt hirdetett termények egy része a takarmánycélú felhasználást célozza (például takarmány borsó), ahogyan jellemzőek az élelmiszeripari felhasználást célzó (például bio tönkölybúza, lenmag, hajdina) ajánlatok is, de kisebb számban még vetőmagként (például őszi árpa) való hasznosítást megcélzó hirdetések is előfordulnak.
Olvasson tovább
kis és nagy tételben takarmány kukorica eladó
720 EUR
2025. szeptember 22. 22:34 Kukorica Szlovákia
Kukoricát vásárolnék, minimális mennyiség 6 tonna. Az ár megegyezés szerint. 2024-es kukorica érdekel.
300t kukorica eladó kombajnalol
8.000 Ft
Pécsváradon tisztított őszi árpa eladó. Kiváló minőségű árpa gabonafélék közül, ideális vetéshez vagy takarmányozáshoz. Érdeklődni lehet a megadott elérhetőségek egyikén.
25 tonna tisztított árpa eladó kedvező áron, kiváló minőségben. Az árpa ideális takarmányozáshoz és egyéb gabonafélékhez. Érdeklődni a legjobb ajánlatért!
6.900 Ft
Eladó tritikálé 6900 Ft-os áron.
8.000 Ft
Idei termésű, jó beltartalmi értékekkel rendelkező (mintázva, bevizsgálva) zab eladó kis és nagy tételben is, szállítás megoldható. 80 tonna van készleten Számlaképes vállalkozás vagyunk
105.000 Ft
10 tonna kukorica egyben eladó. Friss, kiváló minőségű takarmánykukorica elérhető azonnali átvétellel. Ideális választás állattartók, gazdálkodók számára, nagy mennyiségben is kedvező áron.
9.000 Ft
Kiváló minőségű árpa zsákolva eladó. Az ár 100 kg árpára vonatkozik.
8.000 Ft
Eladó kiváló minőségű zab termény, friss és tiszta, ideális takarmányozáshoz vagy vetőmagnak. Érdeklődni a részletekről üzenetben lehet.
100 Ft
Tisztított fekete zab eladó big bag-ben (500-800 kg) vagy ömlesztve. Egyedi egyeztetés esetén kis zsákban is kapható. Kiváló minőségű takarmány tenyészállatoknak, lovaknak. Vetésre is ajánlott, zöldtrágyázásra vagy másodvetésben, vagy silózásra. AKG...
8.500 Ft
Takarmány búza, tritikálé és Euro-s búza nagy tételben eladó. Kiváló minőségű gabonafélék mezőgazdasági célra, folyamatosan elérhetők raktárról. Nagyobb mennyiség esetén kedvezményes árak! Érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehet.
10.000 Ft
200 tonna kiváló minőségű, tisztított zab eladó. Ideális takarmányozáshoz vagy feldolgozáshoz. Érdeklődni lehetőségekkel kapcsolatban keressen bizalommal!
7.700 Ft
Tisztított, telephelyen betárolt, 58 tonna búza eladó.
12.000 Ft
kb 50 mázsa Pannónia fajtájú tisztított szója eladó 12 000 Ft/q
8.000 Ft
Eladó 21 tonna kukorica, amely toxinra nem lett vizsgálva. Ideális választás gazdáknak takarmányozásra vagy egyéb mezőgazdasági célokra. Érdeklődni üzenetben lehet.
Kombájntiszta vörös takarmány cirok 1 t eladó
300 Ft
Kiváló minőségű, tisztított vörös köles eladó. A vörös köles takarmányozásra és vetési célra egyaránt alkalmas. Ideális választás gazdáknak és állattartóknak, akik megbízható takarmány-alapanyagot keresnek, vagy minőségi vetőmagot szeretnének.
10.000 Ft
Elado kombájn tiszta búza 10000/q Akar vetésre is ! Ugyan itt árpa is kapható 10000/q
Kamion tételbe vásárolnék kukoricát Ár megegyezés szerint
100 Ft
Eladó kétsoros Laubella őszi árpa, tisztítva, zsákolva, 100 Ft/kg áron. Vetőmagnak is alkalmas.
9.000 Ft
500 q tisztított, szárított, toximentes kukorica eladó tárolóból. Minimális rendelhető mennyiség: 50 q. Ár: 9 000 Ft/q.
10.000 Ft
tisztított rozs eladó, Vetésre alkalmas
10.000 Ft
Kombájntiszta árpa eladó.
10.000 Ft
Kombájntisztaságú zab eladó. Takarmány zab elérhető azonnali elvitellel.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Egészségesnek hitték, mégsem az – a tél kedvence megbukott a laborban
Nem minden termék olyan, mint amilyennek gondoljuk.
Aszály: a folyók duzzasztása lenne a megoldás?
Az LGT-sláger ma is él: mindenki másképp csinálja. Vagy csinálná...


















