Az élelmiszerlánc biztonságát a gyökerétől, tehát a növényvédelemtől kell garantálni. Éppen ezért a növényorvosok szakmai naprakészsége nem csupán tudományos, hanem a társadalmi érdek is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 70. Növényvédelmi Tudományos Napok című rendezvényen, a MATE Budai Campusán.

Nagy István agrárminiszter a 70. Növényvédelmi Tudományos Napok című rendezvényen

Nagy István agrárminiszter a 70. Növényvédelmi Tudományos Napok című rendezvényen – fotó: Pelsőczy Csaba

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a növényvédelmi szakemberek együttműködése és az integrált növényvédelmi módszerek együttes alkalmazása biztosítja a környezet megóvása mellett az egészséges élelmiszerek előállítását.

Ebben a folyamatban a növényorvosok tudása kiemelt jelentőséggel bír. A világ napról - napra változik, ezért a növényvédelmi szakembereknek a társadalmi és klimatikus kihívásokra is megfelelő válaszokat kell adniuk. A precíziós növényvédelemre, illetve a biológiai és a kémiai megoldásokra egyaránt támaszkodnunk kell – fűzte hozzá.


A miniszter arra emlékeztetett, hogy Magyarországon évek óta az uniós átlag alatt használnak fel növényvédő szereket. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy a kibocsájtás csökkentésének igénye mellett meg kell őriznünk az ország termésbiztonságát.

Ezért nem a puszta mennyiségi mérséklésre, hanem a felhasználás kockázatainak csökkentésére is fókuszálni kell. Így kiemelt figyelmet kell fordítani az integrált növényvédelmi módszerek széles körű gyakorlati megvalósítására.

oklevél

A rendezvény keretében az agrárminiszter oklevelek átadásával ismerte el a növényvédelmi szakemberek munkáját – fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István komoly eredménynek tartja, hogy a magyar álláspontnak megfelelően sikerült meghátrálásra bírni a brüsszeli bürokratákat. Az Európai Bizottság ugyanis visszavonja a Növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló rendelettervezetét – tette hozzá.

A rendezvény keretében az agrárminiszter oklevelek átadásával ismerte el a növényvédelmi szakemberek munkáját.