Ma legalább egymilliárd szarvasmarha él a Földön, és az általuk a légkörbe jutó metán jelentősen hozzájárul a károsanyag-kibocsátáshoz – írja a qubit.hu. A legnagyobb mértékben kibocsátott üvegházhatású gáz, amiért az emberi tevékenység felelős, a szén-dioxid – ez adja az összkibocsátás 76 százalékát –, ezt követi a metán 16 százalékkal. És mivel a metán 28-szor jobban melegíti a Föld légkörét, mint a szén-dioxid, a téma újra és újra a figyelem középpontjába kerül.
Már számos ötlet született a probléma megoldására; ilyen például a tehenek emésztőkészülékében található mikrobiom megváltoztatása; a húsfogyasztás csökkentése; Írországban pedig a kérődzők által kibocsátott metánt hasznosítani szeretnék, ugyanis a kutatók szerint Észak-Írország gázszükségletének kb. 80 százalékát fedezheti a biometán. Kérdésként merült fel ezek kapcsán, hogy miért ragaszkodunk ennyire a marhához, ha sokan ilyen károsnak tartják.
Frank M. Mitloehner, a Kaliforniai Egytem kutatója szerint önmagában a marhahúsról való lemondás nem segítene számottevően a globális klímahelyzeten, egy másik klímakutató pedig azt mondta: a szarvasmarhák kibocsátásának hatását jelentősen túlbecsülik, mert nem számolnak azzal, hogy a metán hamarabb eltűnik a légkörből, mint a szén-dioxid. A cikk szerint azonban a szakértő véleményének köze van ahhoz, hogy amerikai, és Amerika a világ legnagyobb marhahúsfogyasztója. Joshua Specht történész szerint az Egyesült Államok egyszerűen "a marhára épült".
_fill_540x300_0.jpg)
Az alulértékelt marhahús
Eduard Hahn német antropológus 1896-os elmélete szerint a marhát amiatt háziasították, mert szent állatnak tartották, és nem a húsáért vagy a tejéért. Úgy gondolta, hogy a szarvasmarhatartásban kialakult összes szokás is rituális előzményekre vezethető vissza, pl. az is eredetileg vallási jelentőséggel bírt, amikor szántásra fogták be a szarvasmarhákat: a szent állatokon keresztül a termékenység istennője fordította termőre a földet.
A marhahús Jean Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826), a híres francia ínyenc és politikus megjelenéséig nem számított úri fogásnak, főleg mert a tejtermelésből kieső, csökkenő hozamú teheneket vágták le, a húst pedig nem megfelelő módon dolgozták fel.
Az első nyomtatott szakácskönyv szerzője is úgy nyilatkozott a marháról, mint aminek a húsa nem sokat ér. „A szarvasmarha húsa hideg és száraz természetű, főzése ugyanúgy igen bajos, mint az emésztése. Durva, nyugtalanságot és búskomorságot okozó tápláléknak számít. Negyednapos lázat, ekcémát és korpásodást okoz" – írta.
A marhahúst régen nem sokra becsülték – illusztráció: Shutterstock
Gyógyszerként viszont már annál többre tartotta a marhahúsból készült leveseket és oldatokat! Egyébként már a vikingek és az angolszászok is úgy hitték, hogy a marhahús ételnek gyalázatos, de egy sor betegségre kiváló gyógyír. Mivel a szarvasmarhát az erővel és a termékenységgel kötötték össze, így a belőle készült gyógyszerekről is úgy gondolták, hogy erőt adnak a fogyasztójuknak.
Végre elfoglalja méltó helyét a marhahús
Brillat-Savarinnak köszönhetően azonban végre elkezdték értékelni a marhahúst. De míg ő kimondottan úri ételként népszerűsítette a bifszteket, Amerikában a marhahús vált a mindennapi betevővé – a XIX. századra már itt fogyasztották a legtöbbet belőle (korábban Angliában).
Joshua Specht, a Red Meat Republic szerzője szerint "a marhaipar tette Amerikát azzá, ami", ugyanis a legelők tulajdonosai több állam történelmében sorsdöntő szerepet játszottak, a modern kereskedelmi láncok kialakulása, a hűtött marhavagonok, a modern vágóhidak pedig alapjaiban határozták meg az Egyesült Államok kereskedelmét, közlekedését és gazdaságát.
Kezdetben csupán gyógyszerként értékelték a marhahúsból készült leveseket és oldatokat – fotó: Shutterstock
A marhahús Amerikában mindennél népszerűbb és olcsóbb volt, aminek Specht szerint a kizsákmányolt húsipari munkások és az indiánok fizették meg az árát, akiket azért is űztek el a lakóhelyükről, mert kellett a hely a szarvasmarháknak. Ez azonban sem a húsipari szereplőket, sem a fogyasztókat nem zavarta.
A kialakuló élelmiszerláncok ráadásul nem csupán nagy hasznot és olcsó húst ígértek, hanem ellenőrizhető, biztonságosan fogyasztható húst is. A húsforgalmazók ezt a folyamatot az új ipari kor természetes velejárójának tartották. Az 1870-es évektől az olcsó amerikai marha Angliába eljutva – ahol akkoriban elit élelmiszernek számított – szélesebb körben is hozzáférhetővé vált.
Állítólag a német, a francia és az angol hadsereg is több millió tonnányi marhakonzervet rendelt a chicagói gyártóktól, amelynek különösen nagy hasznát vették a trópusokon, ahol a friss élelmiszer hamar megromlott volna.
A hatvanas években pedig a marhahúsfogyasztást már egyenesen amerikai találmányként reklámozták, aminek az eredménye az lett, hogy a marhahúsfogyasztás sorra döntötte a rekordokat, és az Egyesült Államok még mindig világrekorder e téren: fejenként évente kb. 27 kiló marhahúst fogyasztanak. Ennek 50 százalékát a népesség 12 százaléka vásárolja meg, főleg 50 és 65 év közötti férfiak, kutatók szerint azért, mert a nyugati kultúrában a vörös húst a férfiassággal és az erővel azonosítják, továbbá a nők inkább hajlandók csökkenteni a húsfogyasztásukat, mint a férfiak. A legtöbb marhahúst gyorséttermekben, hamburgerként és burritóként fogyasztják.
Kutatók azonban egyre többször hívják fel a figyelmet arra is, hogy a metánkibocsátáson túl a szarvasmarhatartás az erdőirtásokért is felelős: Brazíliában, Guatemalában és Hondurasban több százezer holdnyi őserdőt égettek fel azért, hogy több hely jusson a legelőknek.
A felvázolt alternatívákat azonban, például hogy mondjunk le a marhahús és a tejtermékek fogyasztásáról, illetve együnk inkább műhúst, nem fogadják kitörő örömmel a fogyasztók. Ráadásul a műhús környezeti lábnyoma a jelenleg érvényes szabályozás mellett akár nagyobb is lehet, mint a hagyományos állattartásé.
