Benyújtotta a lemondását szerdán Mogens Jensen dán élelmiszerügyi és mezőgazdaságért felelős miniszter, miután törvénytelen utasítást adott az ország 17 milliós nyércállományának levágására a koronavírus mutációja miatt – írja az MTI.

Lemondását a kormányoldal és az ellenzék is üdvözölte, de utóbbi Mette Frederiksen miniszterelnök felelősségét is felvetette, és vizsgálatot követel. A dánok kormányba vetett bizalma a nyércek kiirtására vonatkozó döntés nyomán érezhetően megrendült. Az aarhusi egyetem felmérése szerint november közepén a megkérdezettek alig több mint fele mondta, hogy bízik a kormányban, míg júliusban ez az arány 75 százalék volt.

nyércek

Az intézkedés az ország mintegy 1100 nyércfarmját érintette volna – fotó: MTI/EPA/Ritzau/Mads Claus Rasmussen

A hatóságok november elején kezdeményezték az állomány kiirtását arra hivatkozva, hogy a megváltozott vírus embereket is képes megfertőzni, és terjedése miatt hatástalanná válhatnak a későbbi vakcinák. Bár a kormány időközben sietve előkészített egy törvénytervezetet a nyércek kiirtásának engedélyezésére, az ellenzék leszögezte, hogy nem engedi megkerülni a hagyományos 30 napos jogalkotási folyamatot.

Az ellenzéki pártok szerint addig ugyanis nem kezdeményezhető az egészséges nyércek levágása, amíg nincsenek tervek az ország mintegy 1100 nyércfarmjának tulajdonosai és dolgozói kártalanítására.