A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási
államtitkára hozzátette, hogy az idei évre már 55-60 milliárdos
eredménnyel számolnak. Közlése szerint a növénytermesztés mindenütt
nyereséges volt, ellenben sok sertés- és baromfitartó, illetve
tejtermelő könyvelhetett el veszteséget, ám a területalapú
támogatásokkal együtt számolva a bevételt, összességében azok is
eredményesen gazdálkodtak.
    Benedek Fülöp hangsúlyozta: a 2005. évi agrártámogatások lényege
az volt, hogy mintegy 110-120 milliárd forinttal több kerüljön a
gazdálkodókhoz, mint az előző évben. Hozzáfűzte: ez azt jelentette,
hogy a 2005-ös év után járó, ám csak idén kifizetendő  támogatások
egy részét előre tudták hozni 2005-re. Tájékoztatása szerint az
uniós egyszerűsített területalapú támogatásból így 88,6 milliárdot
fizettek ki, összesen 200 ezer gazdálkodónak. Megjegyezte: most
január 16-ától pedig 50,8 milliárd forintot fizettek ki a magyar
kiegészítő területalapú támogatás keretében, 180 ezer gazdálkodó
részére.
    Az államtitkár rámutatott arra is, hogy 2004-ben még csak 35-40
százalékot tett ki az uniós támogatás aránya, s 60-65 százalék volt
a nemzeti pénzforrás, ám tavaly már fele-fele volt az arány, az idei
évben pedig a támogatások 60 százaléka jön az unióból, s 40
százaléka lesz a magyar forrás.
    Benedek Fülöp kitért arra is, hogy a mezőgazdasági alkalmazottak
átlagkeresete is nőtt - két év alatt 16 százalékkal -, s várhatóan
megáll az elvándorlás és "beáll" a 200 ezres alkalmazotti létszám.
Közlése szerint 2003-ról 2004-re mintegy tízezren hagyták el az
ágazatot. Megjegyezte: 1990-ben még 550 ezer embernek nyújtott
keresetet a mezőgazdaság.
    A közigazgatási államtitkár tájékoztatott arról is, hogy tavaly
10 százalékkal nőtt a beruházások értéke az előző évihez képest, s
170 milliárd forint összegű fejlesztés valósult meg. Megjegyezte:
ennek döntő része a tároló-kapacitás bővítése volt; 2005-ben mintegy
2,5-3 millió tonnányi gabona elhelyezésére alkalmas új tárolótér
épült.
    Az államtitkár elmondta: 7.800 társas vállalkozás és 765 ezer
egyéni gazdaság van Magyarországon.
    Ismertetése szerint 2005-ben - hasonlóan a 2004. évihez - rekord
gabonatermés volt (összesen 16,4 millió tonnányi), napraforgóból a
magyarországi volt a legjobb termésátlag az unióban. Rekordtermést
hozott a cukorrépa is, míg csalódást okozott a zöldség-gyümölcs
ágazat.
    Benedek Fülöp hozzátette: nehéz helyzetbe hozta a termelőket a
külföldről beáramló importáru dömpingje is. Az állattartással
kapcsolatosan hangsúlyozta: a szarvasmarha létszám csökkenése tavaly
megállt. A juhászat viszont sikerágazat: az anyajuhok állománya 890
ezerről 1 millió 100 ezerre nőtt az uniós csatlakozás óta, s az új
tagországok közül a legnagyobb beszállító Magyarország. A
sertésállomány viszont az 5,1 millióról 4,2 millióra csökkent
2005-re, ami indokolatlanul drasztikus - jegyezte meg Benedek Fülöp.
Hozzátette: Magyarországon ugyanis a felvásárlási ár a dániainál 16,
a hollandiainál 8 százalékkal több, noha ezek a legdrágább árak az
unióban.
    A tárca közigazgatási államtitkára adatai szerint tavaly a
magyar agrárexport 3,1 milliárd eurót tett ki; az export-import
egyenleg pozitív volt 1,2 milliárd eurónyi összeggel.

Forrás: MTI