Feldman Zsolt figyelmeztetett, hogy tegye meg a bejelentést, aki tagja a kárenyhítési alapnak, és csatlakozásra biztatta azokat a kisebb termelőket is, akinek nem kötelező részt venni az alapban. Az elmúlt hetek időjárása fagykárokat okozott a gyümölcsösökben, az államtitkár példaként említette a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében keletkezett komolyabb károkat.

kajszibarack

Vannak olyan kistérségek, ahol az egész termés elfagyott – fotó: Pixabay

Mint mondta, a gazdák jelzései alapján például a kajszi- és őszibarack ültetvények erősen érintettek, az eddigi becslések alapján elképzelhető, hogy az idei gyümölcstermés fele elfagyott, és vannak olyan kistérségek, ahol az egész. Feldman Zsolt felidézte, hogy tavaly mintegy 27 ezer hektár gyümölcsöst ért időjárási kár, ami után idén márciusban 6,5 milliárd forintot fizettek ki a gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak.

Az államtitkár elmondta azt is: nem csak a kárenyhítési alap, valamint a biztosításokhoz adott díjtámogatás és az újonnan indult krízisbiztosítási rendszer áll rendelkezésre, hanem új pályázatokkal is segítenék, hogy a gazdálkodók fagyvédelemhez szükséges eszközöket szerezzenek be.