Az előző évben a társaság árbevétele 17,961 milliárd forint volt, létszáma 583 fő, míg 2017-ben 17,943 milliárd forint bevételt ért el, a foglalkoztatottak száma pedig 576 volt.

A Savencia Magyarország 2018-2019-ben több milliárd forint értékű beruházással új gyárépületet, raktárat, gyártósorokat és egy regionális kutatás-fejlesztési központot alakított ki Veszprémben. Az európai gyártási kapacitások optimalizációja révén például a panírozott termékek gyártósora a Savencia csoport hesovi (Csehország) egységéből ebbe az üzembe került át.

A társaság egyik legfontosabb terméke az idén 90 éves Medve sajt, amely a Savencia Magyarország eladásainak közel egyharmadát tette ki 2019-ben. Megjegyezték, hogy a nagy múltú márka magasan piacvezető az ömlesztett kördobozos sajtok szegmensében: a szegmens 2019. évi eladott mennyiségének 53 százaléka, értékének pedig 63 százaléka realizálódott e márkanév alatt.

Medve

A társaság egyik legfontosabb terméke az idén 90 éves Medve sajt – fotó: medvesajt.hu

A közleményben felidézték, hogy a Medve sajtot a svájci sajtmester, Stauffer Frigyes hozta el Magyarországra, akinek répcelaki üzeme 3 megye csaknem teljes tejhozamát dolgozta fel, és termékeit Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba és Kanadába is szállította. A répcelaki gyár 1955-től a Vas megyei Tejipari Vállalat üzemegysége volt, 1995-ben vásárolta meg a Pannontej Rt., amely jelenleg francia tulajdonban, Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. néven a mai napig itt gyártja a Medve sajtokat.