Vészesen közeleg a szeptember 15-i határidő, amíg az EU-s döntés értelmében tilos a szabadkereskedelmi megállapodás keretében Ukrajnából érkező gabonát öt ország – Magyarország, Bulgária, Románia, Lengyelország és Szlovákia –, területén értékesíteni.

„Nincs döntés a hosszabbításról, de szerintem ha nem hosszabbítjuk meg, a probléma ugyanúgy előáll" – idézi a Szabad Európa a lengyel agrárbiztost, Janusz Wojciechowskit.

A biztos a szavait megerősítendő elmondta azt is, hogy az idei számok alapján 54 millió tonna az exportálható ukrán gabonamennyiség, az EU szárazföldi úton havi négymillió tonnát képes elszállítani. Kijelentette azt is, hogy szerinte a korlátozásokat év végéig ki kellene terjeszteni. Ugyanakkor a biztos többször hangsúlyozta, hogy a megfogalmazott álláspont a saját véleménye – írja a lap.

Mi lesz az ukrán gabonával szeptember 15-e után?

Mi lesz az ukrán gabonával szeptember 15-e után? – Fotó: Shutterstock

Az Európai Bizottságnál egy órával később az agrárbiztos saját szóvivője magyarázta el, hogy a biztosi testület más állásponton van, mint Wojciechowski. A korlátozás szeptember 15-i érvényességére ugyanis úgy tekintenek, hogy lejár a lehetőség, és nincs javaslat arra vonatkozóan, hogy meg kellene hosszabbítani – emeli ki a lap, valamint hozzáfűi, hogy a szóvivő arról adott tájékoztatást, hogy a testület dolgozik a szállítási kapacitások növelésén, például a Dunán keresztül.


Janusz Wojciechowski felvetette egy új támogatási program lehetőségét is: az ukrán vállalatok, gazdák és/vagy szállítmányozók el tudják juttatni az árut valamelyik európai kikötőbe (legegyszerűbbnek a litván és a lengyel logisztikai csomópontok tűnnek) és innen folytatódhat az értékesítést világszerte. A biztos elképzelése szerint a végcéltól függően az EU tonnánként húsz-harminc euróval támogatná a szállítási költségeket. Erre az EU hatszázmillió eurót különíthetne el, ami év végéig húszmillió tonna gabona „kiszabadítását" tenné lehetővé. A biztos kiemelte, hogy erről a megoldásról tájékoztatta Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Románia és Bulgária, illetve Ukrajna képviselőit, illetve az Európai Bizottság tagjait – közölte szintén a Szabad Európa.

A lap forrásai szerint a lengyel biztos azt is hangsúlyozta, hogy az EU-t nem fenyegeti ellátási válság, tekintettel arra, hogy idén 270 millió tonnás gabonatermés várható az uniós tagállamokban, a feldolgozóágazat igénye pedig ennél kevesebb, 250 millió tonna.

Döntés sem a javaslatról, sem a tilalom meghosszabbításáról még nincs. A kérdésről a 27 agrárminiszter mondja majd ki a végső szót. Nagy István, agrárminiszter a nyár folyamán többször jelezte, hogy Magyarország az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat szeptember 15. után is fenn kívánja tartani.