Vegán ételek

A mai húspótlók már nem csak kinézetre és állagra, de ízre is olyanok, mint a húsos megfelelőjük – fotó: Tóth Eszter

Kötetlen hangulat, inspiráló előadások, izgalmas kerekasztal-beszélgetések és nagyszerű vegán fogások – ez volt hazánk első, a Magyar Vegán Egyesület, a VeganFriday és az Ébredő Bolygó Alapítvány szervezésében november 4-én megrendezett Plant-Powered Perspectives növényi konferenciája.

Hagyományteremtő jelleggel tartották meg múlt hét csütörtökön a MagNet Közösségi Házban az elsősorban élelmiszer- és vendéglátóipari szereplőket megszólító szakmai növényi konferenciát. A nagy nemzetközi cégek, mint például a Nestlé, az IKEA, a Danone és az Unilever és a magyar vegán piac legjelentősebb szereplői mellett résztvevőként olyan innovatív hazai vállalatok is képviseltették magukat többek között az eseményen, mint a BioTechUSA, a Pápai Hús vagy a Metro.

A Csehország és Lengyelország után hazánkban is megrendezett esemény, amelynek házigazdája Puskás-Dallos Péter előadóművész volt, hazánkban egyedülálló kezdeményezés, amely a növényi alapú trend követésére, előre mozdítására, színesítésére fókuszál az üzleti szektor érintett szegmenseiben.

Növényi alapú élelmiszerek trendje

Az előadások szinte mindegyike rámutatott a növényi alapú élelmiszerek terén megfigyelhető felfutó trendekre, felhívta a figyelmet a tudatosság és az edukáció fontosságára, és kiemelte, hogy a növényi élelmiszerek célcsoportja közel sem csak a vegán és vegetáriánus fogyasztók, hanem a húsfogyasztást tudatosan csökkentő flexitáriánusok egyre népesebb tábora.

Plant-Powered Perspectives konferencia növényi élelmiszerek, IKEA, Unilever

Balról: Burján Csaba az Unilever, Sánta Krisztina az IKEA, Tóth Boglárka a Nestlé, Vida Krisztián a Bridge Bio képviseletében – fotó: Tóth Eszter

A Plant-Powered Perspectives konferencia résztvevői előadásokat és Galavits Patrik, a Forbes Magyarország újságírója által moderált beszélgetéseket hallhattak a területen zajló innovációról és a növényi termékek táplálkozástudományi, vendéglátóipari, sőt befektetői perspektívákról is.

„A vegetáriánusok diktálnak, a húsevők pedig követik őket"

Ezt Burján Csaba, az Unilever Food Solutions ügyvezető igazgatója mondta előadásában, felhívva a figyelmet arra, hogy ma már egy társaság étteremválasztását nagyon gyakran a növényi étrenden lévők határozzák meg, akik azonban még igen szűk listáról választhatnak csak.

Vegán hamburgerek

Vegán hamburger kóstoló – fotó: Tóth Eszter

Bősze Ákos, a METRO Kereskedelmi Kft. HoReCa Üzletfejlesztési Vezetője elmondta, hogy a fővárosban a legjobb a helyzet, míg kelet felé egyre kevesebb növényi alternatívát kínálnak a vendéglátósok a vendégeknek. Zsolnay Gergely, a Planteen Food egyik alapítója egyenesen azt állította, hogy sem vegán vendéglátás, sem szakmai elit nincs a területen – ezzel szemben a Don Pepe operatív vezetője, Kerékgyártó György, és Papp Péter, a Las Vegan's társalapítója azt fogalmazta meg, hogy a gyorséttermek területén Magyarország versenyképes Nyugat-Európával szemben is.

Vendéglátósok kerekasztal-beszélgetése

Vendéglátósok kerekasztal-beszélgetése – fotó: Tóth Eszter

Az élelmiszeripari cégek kerekasztal-beszélgetéseinek érdekes tanulsága, hogy a jelenleg igen drágának számító vegán termékek a keresletnövekedéssel és a tömegtermelés beindulásával néhány éven belül elérhetik, majd akár alá is mehetnek az állati eredetű termékek árszínvonalának.

Az esemény támogatói a Nestlé és a MagNet Magyar Közösségi Bank voltak, médiatámogatója a NoSalty.