Mindezt Hadászi László innovációs főigazgató mondta el az Agroinform.hu-nak. Mint már beszámoltunk róla, hamarosan a gazdálkodók számára is hozzáférhetővé válik a KITE Zrt. új fejlesztése, a Precíziós Gazdálkodási Rendszer (PGR). Ennek részleteiről az AGROmashEXPO-n kérdeztük a szakembert. Itt jelentette be ugyanis Szabó Levente vezérigazgató "a gyors, megbízható, egyszerűen elérhető döntéstámogató rendszer” indulását.

Miben nyújt újat a KITE Precíziós Gazdálkodási Rendszere?

Már 2016-2017-re egyértelművé vált számunkra, hogy a különböző fejlesztési műhelyekben elért precíziós gazdálkodással kapcsolatos kutatás-fejlesztési eredmények csak szigetszerűen léteznek, és ha ezeket valahol nem vonják össze, és nem foglalják rendszerbe, akkor nem lehet bevezetni a piacra. Meg fog rekedni a kutatás-fejlesztési fázisban, sosem jut el a gazdaságokba, a termelőkhöz. Ezért a KITE Zrt. megkezdte az egyes precíziós elemek rendszerszintre emelését. Első lépésként megfogalmaztuk, milyen célok elérése esetén juthatunk el oda, hogy összeállhasson egy ilyen rendszer.

precíziós gazdálkodás

A rendszer elérhetővé teszi a termelők számára a gazdálkodás során képződött adatok feldolgozását és hasznosítását.

Melyek voltak ezek a célok?

Az egyik az, hogy nagy területre lehessen kiterjeszteni a rendszert. Azt a célt tűztük ki, hogy 2020-ra egymillió hektár legyen bevonható. Ehhez azok az agrotechnológiai fejlesztések kellettek, amelyek a nagy szántóföldi kultúrákra (kalászosok, kukorica, napraforgó, repce, szója) vonatkoznak, hiszen a szántóföldek több mint 90 százalékán ezeket termesztik. Az is szempont volt, hogy minden technológiai művelet precíziós elveken működjön, az alapműveléstől kezdve egészen a betakarításig. Sőt, ha lehet, még azon túl is, gondolok itt például a terményszárításra.

Kiemelt célunk volt, hogy úgy épüljön fel a rendszer, úgy történjen meg a technológiai váltás, hogy ne jelentsen érdemi költségnövekedést a termelőknek. Ennek érdekében például olyan adatforrásokat építettünk be, amelyekért külön nem kell fizetni. Ilyenek a műholdfelvételek vagy azok az adatok, amelyek a mezőgazdasági gépekből kinyerhetők, hiszen a mostani gépek ezt már lehetővé teszik. A talajvizsgálatok beépítése sem okoz többletköltséget, hiszen ezek korábban is elvégzendő feladatot jelentettek. Annyi a változás, hogy a talajvizsgálat is precíziós szemlélettel és eszközrendszerrel történik.

Az is nyilvánvaló volt számunkra, hogy a PGR-nek könnyen elsajátíthatónak, felhasználóbarátnak kell lennie. Továbbá könnyen továbbfejleszthetőnek. Arra is fel kellett készíteni a rendszerünket, hogy a különböző helyekről származó, különböző adattípusokat fogadni és kezelni tudja.

A legfontosabb kritérium pedig az volt, hogy biztosítson többletjövedelmet a termelőnek.

Ezek voltak az alapok. Mi lett ezekből 2020-ra?

Az elmúlt három évben ezek a célok mind teljesíthetővé váltak, és összeállt a Precíziós Gazdálkodási Rendszer. A fenntartható agrárinnováció – ezt a szlogent adtuk neki – gyakorlatilag három pilléren áll: agrotechnológia, műszaki megoldások és informatikai háttér. Mindennek az a lényege, hogy a technológia fókuszában a növénynek kell állnia. Célunk, hogy a növény igényeinek a lehető legjobban megfeleljünk. Az ezt szolgáló folyamatokat minden oldalról – inputanyag, műszaki termék, informatika – meg kell támogatni. Így tudunk többlethozamot produkálni.

A másik feladat, amelyet elvégeztünk, hogy az eredményeket 21. századi módon, tehát digitalizált formában jelenítjük meg. Erre tizenhat alkalmazást fejlesztettünk ki. Tizennégy indítása már startra kész.

Hadász László

Hadászi László: "Nyilvánvaló volt számunkra, hogy a Precíziós Gazdálkodási Rendszernek könnyen elsajátíthatónak, felhasználóbarátnak kell lennie, és nem járhat érdemi költségnövekedéssel a termelő számára."

Hogyan és mikor indítják el a rendszert?

Első lépésként februárban a KITE szakembereinek birtokába kerül, márciusban pedig megnyitjuk tesztelésre. Körülbelül 600 termelőt szeretnénk ebbe bevonni. Éles üzemben várhatóan júniusban indítjuk a Precíziós Gazdálkodási Rendszert.

Megjegyzem, a PGR-nek az a szaktanácsadási formája, amit Partner Profit Programként hirdettünk meg 2019 közepén, már működik. Ahogy a nevében is benne van, a leghangsúlyosabb üzenete az, hogy a termelői többletjövedelem elérését szolgálja.

Mikor és hogyan lehet igénybe venni a Precíziós Gazdálkodási Rendszert?

Ezekhez az alkalmazásokhoz több szintű hozzáférési lehetőségeket biztosítunk. Lesz egy nyilvános részük is, és ezen túl – ha nem is minden alkalmazásban – kettős hozzáférési lehetőséget nyújtunk: egy alap- és egy profi szintűt. Ezek már fizetős alkalmazások. A rendszer természetesen minden adatvédelemmel kapcsolatos feladatnak megfelel.

Nem is kell különösebb szaktudás hozzá? Úgy működik, mint pl. egy okostelefon applikációja?

Pont ez volt a cél, hogy ne kelljen hozzá szaktudás, bárki által alkalmazható legyen. Az alkalmazások mobilról, tabletről, számítógépről egyaránt könnyen elérhetők.

Vegyünk egy példát, a 16 applikáció valamelyikét megnyitva!

A KITE weboldalán keresztül ki-ki a maga hozzáférési szintjén belép, és megnyitja mondjuk a Tudásbázis applikációt. Itt megtalálja azokat a szakmai anyagokat, amelyek a KITE-ben az elmúlt 45 évben képződtek. Egy keresőrendszeren keresztül könnyen fellelhető az a tudnivaló, amire épp szüksége van, legyen az növényvédelem, tápanyag-utánpótlás, gépesítés stb. Ezekhez különböző kalkulátorokat fejlesztettünk ki, amelyekkel mindenki a saját adottságaira szabhatja a kívánt információkat. Beállíthatja például, hogy milyen mikrogranulátum kiszórását tervezi, és a kalkulátor megmondja, milyen beállítást kell alkalmaznia az általunk forgalmazott vetőgépen.

Van applikációnk olyan esetekre is, amikor valakinek nagyon gyorsan azonnali információra van szüksége. Például tudni akarja, hogy a tábláján adott pillanatban melyik RTK bázisállomás szolgáltatja a legpontosabb jelet, mert beállítaná rá a fedélzeti számítógépét.

Olyan alkalmazásokat is kifejlesztettünk, amelyek elemzéseket tesznek lehetővé. Ilyenek például a különböző tápanyag-utánpótlással, hozammal és hozamtérképezésekkel kapcsolatos szoftvereink.

precíziós

Várhatóan júniusban indítják el a Precíziós Gazdálkodási Rendszert.

Mire számítanak, mikorra épül be a Precíziós Gazdálkodási Rendszer a gazdálkodók napi gyakorlatába?

Sokat várunk ezektől az alkalmazásoktól. Azt gondoljuk, hogy könnyen és gyorsan beépülnek, egy-két éven belül a napi gyakorlat részei lesznek.

Kiváltja a szakértői hálózatot?

Nem kiváltja, hanem azt támogatja! A célunk is ez volt, hiszen ettől függetlenül megmarad a KITE saját szaktanácsadói hálózata is.

A gyors elérés vagy a konzultációs lehetőség is támogatja a szaktanácsadást, ha például a felhasználó valamit nem találna meg a rendszerben, vagy esetleg valami nem egyértelmű számára.

Milyen adatai vannak a KITE-nek arról, hogy mekkora területen gazdálkodnak precíziósan?

A KITE a 2010-es évek elején kezdett el a precíziós gazdálkodással foglalkozni. Jelenleg 250 ezer hektárra vonatkozóan adunk fizetős szaktanácsot a termelőknek. Körülbelül 2150 traktorba beépített RTK-értékesítésünk van, ennyi gép képes fogadni a műholdas navigációs jeleket. Becsléseim szerint ezek 1,8-2 millió hektárt művelnek meg.