Kubota

A Kubota motorfejlesztő ágazata a 48 voltos, úgynevezett mikro-hibrid rendszert kezdte el fejleszteni, amely kisméretű motorgenerátor és a megszokott generátor helyére került fel elsőként a D1803-CR-T típusjelű, 3 hengeres, 1826 cm³-es turbódízel motorjára. Ezáltal a 38 lóerős teljesítményt, további 13,6 lóerővel lehet megnövelni, ha szükséges (51,6 LE). Ez szinte azonos a 4 hengeres, 2434 cm³-es, V2403-CR típusú, szintén turbódízel motoréval, amely 50,3 lóerős.

Kubota V3307

A moduláris motor- és hibrid-egység konstrukció már nemcsak e két típuson, hanem a 4 hengeres, V3307 jelű, 3331 cm³-es, 75,3 lóerős motorra is felkerült, 90 lóerőre növelve csúcsteljesítményét. A mikrohibrid motorgenerátorok teljesítménye még átvihető, többsoros, hosszbordás ékszíjakkal.

FPT Industrial – F28 Hybrid

2020-ban a 2,8 literes, 4 hengeres, F28-as blokkot egészítették ki egy hibrid (motor-generátor) modullal, amely a lendkerékhez kapcsolódik, két tengelykapcsolóval. Egyik a modul és a lendkerék közt, a másik, a modul után található. Mindkettő külön-külön is működtethető vagy akár egyszerre. Így lehetőség van csak elektromos meghajtásra is, amennyiben elegendő ez a teljesítmény és a dízelmotor átmenetileg le is állhat (stop-start rendszer).

Mielőtt lemerülne a hibrid rendszer külön akku-egysége, automatikusan újraindul a dízelmotor, amelyen ezúttal nincs indítómotor, ezt a feladatot is a motor-generátor látja el. A hibrid rendszerek elektromos hálózata igen sokféle lehet, a mindössze 48 volttól egészen a 300-600 voltos rendszerekig. Fontos tudni, hogy 60 volt az a határ, amelytől már szigorú előírások vannak nemcsak az érintésvédelem terén, de a szervizelési környezetre és módjára is.

Az FPT F28 Hybrid erőforrás

Az FPT28 Hybrid egy klasszikus párhuzamos meghajtás, áramot termelhet például hidraulika-szivattyú, kormánymű, légkondicionáló számára, tehermentesítve és fogyasztás-csökkenést eredményezve a dízelmotornál. Ugyanakkor, ha nagy teljesítményre van szükség, a kettő együtt működik átmenetileg.

A motorblokk eredetileg a Fiat Ducatókból származik (akkor 2.8 JTD-nek hívták), de ez már a múlt. Most a legkorszerűbb, 1600 bar nyomású, közös nyomócsöves üzemanyag-rendszerrel, megkerülő szelepes turbófeltöltővel, de még hengerenként 2 szeleppel rendelkezik. Maximális teljesítménye 74 lóerő, 2500-as fordulatszámon, forgatónyomatéka 375 newtonméter, percenkénti 1400-as fordulaton.

Az olajcsere-intervallum 600 üzemóra. Üzemeltetését nagyban könnyíti, hogy még SCR és AdBlue nélkül, de egy kompakt rendszerrel – kipufogógáz-visszavezetés, oxidációs katalizátor, részecskeszűrő – teljesíti a Stage V előírástA fenti paraméterekhez adódik hozzá a hibrid-egység 40 lóerős csúcsteljesítménye, illetve 27 lóerős állandó teljesítmény.

Agrár- és építőipari területen egyaránt alkalmazzák, teleszkópgémes- és csúszó kormányzású, kompakt rakodóknál és kotró-rakodóknál, valamint számos építőipari gépben is.

Forrás: media.cnhindustrial.com; kubota.com