Vasárnap: csökken a felhőzet

Eleinte még sok lesz a felhő, majd lassanként szakadozottá válik a felhőtakaró, délutántól pedig nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Délelőtt délen még többfelé, délután már csak délnyugaton eshet az eső. Jobbára mérsékelt marad az északias szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

fagy

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +4. A fagyzugokban, illetve a kevésbé felhős tájakon lesz a leghidegebb – fotó: pixabay.com

Hétfő: akár -6 fok is lehet

Éjjel köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet. Napközben változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Egy-egy jelentéktelen zápor előfordulhat, de számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, majd délnyugati szél mérsékelt marad.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +4. A fagyzugokban, illetve a kevésbé felhős tájakon lesz a leghidegebb.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.


Kedd: mediterrán ciklon érkezik

Éjjel helyenként pára, köd képződhet. Egy mediterrán ciklon hatására napközben nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé elered az eső. A Tiszántúlon kisebb a csapadék esélye, de a ciklon pályája még bizonytalansággal terhelt. A délkeleti, keleti, majd a Nyugat-Dunántúlon az északi szél megélénkül, sokfelé megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.