Ma borult, párás idő lesz – ködre pedig szinte minden reggel számítani kell a következő napokban.


Egy északnyugat felől érkező front egyre nagyobb területen felszakítja a felhőzetet, mögötte kitisztul és naposra fordul az idő. Az ország keleti, délkeleti harmada azonban egész nap borult, ködös maradhat. Szitálás elsősorban az Alföldön fordulhat elő, északnyugaton kisebb eső lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon lehet magasabb értékekre számítani.

Szárzúzás Fendt traktorral – fotó: Agroinform.hu

Szárzúzás Fendt traktorral – fotó: Agroinform.hu

Kedden tartósabban borult, párás, ködös és kevésbé felhős, napos területek is lesznek. Szitálás néhol előfordulhat. A déli, délkeleti szél főleg az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul, kora délután a borult területeken 9-12, a napos vidékeken 13-17 fok valószínű.

Szerdán is egyaránt lesznek tartósabban borult és fátyolfelhős, napos területek. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, kora délután a borult tájakon 9-12, a kevésbé felhős körzetekben 13-18 fokot mérhetnek.

Csütörtökön reggel sokfelé lesz köd és rétegfelhőzet, és vastagabb frontfelhőzet is érkezhet északnyugat felől, amely nappal továbbvonul délkelet felé. Mögötte délután, este északnyugati irányból csökken a felhőzet, de főként a keleti, északkeleti megyékben maradhatnak borult, párás területek. Helyenként szitálás, majd többfelé eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10, kora délután a borult, párás, illetve csapadékos vidékeken 9 és 12 fok között valószínű, de délkeleten 13-16 fokot is mérhetnek.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.