Vasárnap

Délelőttől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken az összefüggő felhőzet, mögötte gyorsan vonuló felhőtömbök zavarják a napsütést. Több helyen időszakos csapadék is várható: reggel, délelőtt még eső, a gyorsan vonuló felhőkből már inkább záporok. A délutántól északnyugatira forduló szél az északi megyékben megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, másutt élénk széllökésekre kell számítani.

A legerősebb széllökések Észak-Magyarországon, a Dunazug-hegyvidéken, az Észak-Alföldön, illetve vasárnap már az Észak-Dunántúlon is elérhetik a 60-70 km/h-t. Kiemelten vasárnap délután a magasabban fekvő helyeken, valamint záporok környezetében 70-80 km/h-t meghaladó lökések is előfordulhatnak. Vasárnap délután az északi és középső országrészben csekély valószínűség mellett egy-egy zivatar is kialakulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de a szelesebb északi tájakon ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.


Hétfő

Jellemzően közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. A nap első felében helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Reggelig elvétve havas eső, hó sem kizárt. Az északnyugati, majd nyugati, délnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol időnként viharos lökések is lehetnek.

Hajnalban -5, +4, kora délután 6 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb idő.

traktor

Kedden már nem várható számottevő csapadék – fotó: pixabay.com

Kedd

Felhőátvonulások várhatók az ország nagy részén többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél.

Hajnalban általában -1, +6, kora délután 11, 17 fokra számíthatunk.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.