Mint arról tegnap írtunk: a szakemberek több hazai folyón is elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a várható árhullám miatt.

Az Infostart arról számolt be hétfőn délelőtt, hogy az elmúlt napok csapadékos időjárása nyomán 121 centire "hízott" a Balaton. A vízügy hétfő reggeli adatai szerint az elmúlt 4 napban minden nap volt emelkedés. A tendencia azért érdekes, mert a téli szabályozási szint 110 centi, ettől 5 százalékkal lehet eltérni, míg a nyári 120, azaz ezt már át is lépte a tó.

A Duna pedig már oly mértékben árad, hogy nagy eséllyel a gemenci ártér jelentős részét is elönti. Ezért a területet kezelő Gemenc Zrt. kénytelen korlátozásokat bevezetni, s arra kéri a természetjárókat, a kirándulókat, hogy ezekben a napokban az árvízvédelmi feladatok ellátása és a vadállomány védelme érdekében ne látogassák az ártéri túraútvonalakat, területeket, illetve azok környezetét, az árvízvédelmi létesítményeket; töltéseket, vadmentő dombokat.


Honlapjukon hozzáteszik: az elöntés jelenlegi mértéke mellett az állatok bőven találnak megfelelő búvó- és táplálkozó helyet, viszont a vadállomány nyugalmát biztosítani kell. Mindezek mellett az utak, turista utak, illetve tanösvények jelentős része sem lesz járható az árvíz és a sár miatt ezekben a napokban.

Indexkép: Pixabay