Szombaton napos, gomolyfelhős időre van kilátás csapadék nélkül. Késő délutántól nyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. A többnyire mérsékelt déli szél a Dunántúlon időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 33 fok között várható. Késő estére 21, 26 fokra hűl le a levegő.

Szombat éjjel nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a fátyolfelhőzet, emellett a Dunántúlon erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés is, és ott - főként annak északi részén - zápor, zivatar is kialakul. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül, zivatarok környékén erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 21 fok között alakul, a kevésbé felhős keleti tájakon lesz hűvösebb a hajnal.

agrometeorológia

Éjjel előfordulhatnak zivatarok viharos széllel kísérve – fotó: Liza agrophoto

Vasárnap fokozódik a hőség. Reggel, délelőtt az éjszakai konvektív csapadék miközben fokozatosan gyengül, szűnik, egyre inkább kelet felé helyeződik. Ezt követően az ország nagy részén napos időre számíthatunk, és csak kevés helyen eshet. Késő délutántól, estétől azonban ismét egyre magasabbra törnek a gomolyfelhők, ezzel együtt pedig megnő a záporok, zivatarok esélye. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 29 és 35 fok között várható.

Hétfőn a sok napsütés mellett az északi megyékben erőteljes lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, arrafelé elszórtan valószínű zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban 15 és 22, délután 30 és 37 fok között alakul a hőmérséklet.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!