Kedd

Tartós hőségre kell felkészülnünk a következő napokban. Afrikai eredetű forró levegő érkezik hazánk fölé, amely nagy mennyiségű port is hoz magával. Kedden sok napsütésre számíthatunk kevés fátyolfelhőzet mellett, a hajnali 15-23 fokról délután 31-37 fokig melegszik fel a levegő.

Hőség

Az északi, északnyugati tájak kivételével nagy területen 27 Celsius-fok felett, sőt délkeleten 29 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, ezért Békés és Csongrád-Csanád megyére harmadfokú, Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.

Gomolyfelhők is képződnek, azonban csak helyenként fordulhat elő főként az északnyugati, északi megyékben zápor, egy-egy zivatar. Többfelé erős lesz a déli, délnyugati szél.

Szerda

Jellemzően napsütésre várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél időnként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. Este a Kisalföldön északnyugatira fordul a szél. A minimum-hőmérséklet 15–23, a maximum 32–38 fok között alakul.

Csütörtök

Derült vagy gyengén gomolyfelhős, napos idő várható, legfeljebb egy-egy zápor, esetleg zivatar fordulhat elő. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15–23, a csúcshőmérséklet 32–38 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Indexkép: pixabay.com