Szerda

Délelőtt általában csökken, szakadozik a felhőzet, néhány órás napsütés is várható. Délután ismét beborul, megvastagszik a felhőzet. Napközben nagyobb eséllyel a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben, estétől országosan kell számítani esőre, záporra. A szél többfelé megélénkül.

A maximum-hőmérséklet +6 és +13 fok között alakul, délkeleten lesz a legenyhébb idő.

Csütörtök

Marad a jobbára borult idő, többfelé várható csapadék. Főként esőre van kilátás, de északnyugat, nyugat felől gyengülő intenzitás mellett havas eső, a dunántúli hegyekben hó is eshet. A szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

A minimum-hőmérséklet -1 és +7 fok között várható, a maximum-hőmérséklet pedig +2 és +9 fok között valószínű.


Péntek

Folytatódik a főként borult idő, de nyugaton átmenetileg szakadozottabb lehet a felhőzet. Az ország keleti felén, kétharmadán várható csapadék: havazás, havas eső, esőre kell számítani. A Nyugat-Dunántúlon alacsony lesz a csapadékhajlam. A szél az Északnyugat-Dunántúlon és a Zempléni-hegység környékén megerősödik.

A minimum-hőmérséklet általában -3 és +4 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 1 és 5 fok között alakul.

A kedd délutántól vasárnap délutánig lehulló csapadék miatt hazánk északkeleti folyói megáradhatnak.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.

Indexkép: Nemes Máté István