Az őszi vetések jellemzően jól telelnek. A repce többnyire 6-8 leveles, a kalászosok pedig 1-3 leveles állapotban vannak. Ahol hosszú ideje, akár már október közepe óta borítja belvíz a felszínt, ott hiányosabbak az állományok, a legtöbb helyen azonban megerősödve érte a vetéseket a januári hideg, mikor végre tartós nyugalmi állapotba kerülhetnek. Az elmúlt hét lehűlése hótakaró nélkül sem okozott károkat, és növényvédelmi szempontból is nagyon jól jött a hideg.

Pénteken keleten, északkeleten felhős idő lesz a jellemző, ott szórványosan várható havazás, másutt a felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, néhol hózápor lehet. Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé erős lesz, keleten csak időnként élénkül meg az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8 fok között valószínű, de a derült, havas, szélvédett helyeken hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.

Észak, északkelet felől az eddiginél is hidegebb légtömegek áramlanak fölénk a magasban, ezért a folytatásban átmenetileg tovább hűl az idő, komolyabb havazásra azonban továbbra sem lehet számítani. Jövő keddig több-kevesebb napsütés minden nap várható. A felhőátvonulásokból gyenge havazás, hózáporok pénteken főként északkeleten fordulhatnak elő, majd szombaton a Dunántúlon lehet néhol gyenge havazás. Vasárnap és hétfőn többfelé kialakulhat hószállingózás vagy egy-egy hózápor, de számottevő mennyiség ekkor sem valószínű.

Éjszakánként a legtöbb helyen -5 fok alá hűl a levegő, keleten, északkeleten azonban -10, hétfőn -15 foknál is hidegebb lehet. Pénteken az ország nyugati, délnyugati kétharmadán még 0 fok fölé melegszik napközben a levegő, szombattól azonban fagyos napok jönnek, amikor a maximumok is 0 és -5 fok között alakulnak. Enyhülés keddtől kezdődik, ekkor nyugatira fordul fölöttünk az áramlás, és a magasban egyre melegebb légtömegek érkeznek fölénk.

Több lesz a felhő, de jelentősebb mennyiségű csapadék kedden és szerdán sem valószínű. A hószállingózást nyugat felől egyre több helyen gyenge vegyes halmazállapotú csapadék váltja föl. Az éjszakák a hét közepéig még fagyosak maradnak, napközben azonban a legtöbb helyen már fagypont fölé melegszik a levegő.

Aktuális időjárás előrejelzés, 24 órás, 5 és 30 napos, település szerinti bontásban, felhőkép, radar, műhold, csapadék és hőmérséklet térkép az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: MTI/ Komka Péter