Vasárnap estétől hétfő reggelig

Derült, csapadékmentes idő várható. A többnyire mérsékelt déli szél Sopron térségében időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul.

Előrejelzés: hétfő reggeltől hétfő éjfélig

Jobbára derült, napos időben lesz részünk csapadék nélkül. A déli szelet több helyen kísérik majd élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 38 fok között várható.

Kedd

Napközben északnyugat felől időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, és főként északon, északnyugaton alakul ki szórványosan zápor, zivatar, majd estétől megvastagszik a felhőzet, és sokfelé várható eső, zápor, zivatar. A szél eleinte a Dunántúlon, majd másutt is északnyugatira, északira fordul, többfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatarok környezetében helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 35 fok között alakul, nyugaton lesz napközben a hűvösebb, a Tiszántúlon a legmelegebb.

Erdőn talán kicsit enyhébb az idő, mint a szántóföldön – de a munka ott is kőkemény – fotó: Méhész Imre

Szerda

Északnyugaton, nyugaton már reggel kisüt a nap, majd másutt is csökken a felhőzet. Éjszaka sokfelé várható kiadós eső, zápor, zivatar, délelőtt inkább már csak keleten eshet, majd az összefüggő csapadék délutánra elvonul, és mögötte néhol alakulhat ki zápor. Az északi, északnyugati szél élénk vagy erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű.

Csütörtök

Eleinte többnyire derült, napos időre számíthatunk, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Péntek

Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Főként a Dunántúlon és északon alakulhat ki szórványosan zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 28 fok között valószínű.

Szombat

Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Helyenként zápor előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.