Ma éjjel kezdetben nagyrészt derült lesz az ég, majd északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, hajnaltájt a Kisalföld térségében meg is vastagszik a felhőtakaró. Csapadék nem várható. A szél egyre nagyobb területen délire, délnyugatira fordul, a Dunántúlon megélénkül, északi részén helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -5 fok között alakul, északnyugaton lesz az enyhébb idő.

búza

Régóta tart a szárazság – fotó: Shutterstock

Szerdán délelőtt az Alföldön még várható - egyre szűrtebb - napsütés, majd arrafelé is megvastagszik a felhőzet. Az ország északi felén többfelé valószínű eső, záporeső, legnagyobb eséllyel a Dunántúl északi részén. Az Északi-középhegység térségében havas eső, hó is eshet. Délebbre jóval kisebb a csapadék kialakulásának esélye, délkeleten nem is valószínű. A délnyugat szél nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -5 fok között alakul, északnyugaton várható az enyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű, délen lesz a melegebb.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.