Szombaton a kezdetben még ködfoltos, párás, rétegfelhős tájakon is javulnak a látási viszonyok, csökken a felhőzet, és az ország nagy részén napos, fátyolfelhős időben lesz részünk. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti szelet több helyen élénk, az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön olykor erős lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, de a szélcsendes, fagyzugos tájakon gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között várható, de néhol hűvösebb is lehet.

Vasárnap az ország nagy részén gyengén felhős, napos időre számíthatunk, de főleg az Északi-középhegységben, illetve az Észak-Alföldön előfordulhatnak rétegfelhős, párás körzetek, estétől ködfoltok is. A késő délutáni óráktól nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik, vastagszik a felhőzet.

Főleg hajnalban, reggel néhol előfordulhat jelentéktelen szitálás. Késő délutántól nyugat, délnyugat felől egyre többfelé elered az eső. A délkeleti, keleti szél főleg az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között várható.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Pixabay