Ma a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, bár ez a keleti megyékben csak szűrt napsütés lesz, majd estétől nyugaton már megvastagszik a felhőzet. Estig csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, főként a Dél-Alföldön és északnyugaton néhol meg is erősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Éjszaka az ország nyugati felén beborul az ég, és többfelé várható eső. Keleten még nem valószínű csapadék, és a felhőzet is szakadozottabb lehet. A délkeleti szelet élénk, néhol erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13 fok között alakul.

Hétfőn hajnalra a nyugati és a középső országrészben már erősen megnövekszik a felhőzet, miközben keleten helyenként köd, illetve rétegfelhőzet alakul ki, másutt fátyolfelhős lesz az ég. Délelőtt keleten is megnövekszik, majd a déli órák környékén előbb a Dunántúlon, később másutt is jelentősen csökken a felhőzet. Reggelig a Dunántúlon várható több helyen eső, zápor, később északkelet, kelet felé helyeződik át a csapadékzóna, a Tiszántúlon nem fog mindenütt esni. Késő estére északkeleten is eláll az eső. A délkeleti, majd a délnyugatira forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az északkeleti, keleti megyékben néhol 17, 19 fok is lehet.

Kedden éjszaka nagyobb területen köd és rétegfelhőzet képződése várható. A rétegfelhőzet északkeleten akár tartósan is megmaradhat, másutt többnyire fátyolfelhős idő várható, azonban a Nyugat-Dunántúlon vastagabb lehet a felhőzet, nagyobb eséllyel itt alakulhat ki kisebb eső, zápor. A tartósan borult tájakon szitálás sem kizárt. A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között várható.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, záporeső. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között valószínű.

Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan valószínű eső, záporeső. Szakadozottabb felhőzetre délen van nagyobb esély. A déli, délkeleti szelet időnként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Pénteken felhősebb jellegű idő valószínű, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek, néhol fordulhat elő eső, záporeső. A déli, délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Szombaton az éjszaka kialakuló köd és rétegfelhőzet egy része tartósabban megmaradhat, másutt változóan felhős lesz az ég. Számottevő csapadékra kicsi az esély. A déli, délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.