A gyomnövényekről mindenki számára egy negatív, haszontalan vagy káros dolog jut az eszébe, ami nem véletlen, hiszen a gazdálkodó ember szemszögéből nézve a gyom a termesztett növénykultúrán belül a nem vetett, hasznot nem hozó, sőt akár káros növényt definiálja.
a gyomok kulcsfontosságú szerepet játszanak például a kopár föld termékeny talajjá történő átalakításában, illetve a tápanyagok újrahasznosításában.
A mélyen gyökerező gyomok képesek a talaj alsó rétegeiből tápanyagokat felhozni, ezzel segítve a kultúrnövények tápanyagfelvételét. Képesek csökkenteni a talajok nitrát-túltelítettségét, mert növekedésük során nagy mennyiségű nitrogént használnak fel.
A szőlő-, illetve gyümölcsültetvényekben egyes sekélyen gyökerező gyomok (pl. tyúkhúr) hasznosak lehetnek, hiszen a tápanyagot és a vizet nem szívják el a kultúrnövény elől, viszont alacsony növekedésüknek köszönhetően szőnyeget alkotnak a sorokban, befedik a talajt, így védve azt az eróziótól és az erős napsugárzástól és a gyors kiszáradástól, ami által fenntartják a jó talajszerkezetet, megakadályozzák a talaj tömörödését és gátolják más, kártékonyabb gyomok terjedését.
Kövér porcsinnal szőnyegszerűen borított talaj, mely megvédi azt az erős napsugárzás káros hatásaitól – A szerző felvétele
A gyomnövények sokfélesége élőhelyet és táplálékot biztosít a különféle hasznos élő szervezetek és mezei vadállatok (pl. fogoly) számára, ezért szerepük az agroökoszisztémában felbecsülhetetlen. Emellett a gyomok a talajéletet is javítják, mert kedvező mikroklímát biztosítanak a talaj mikroorganizmusainak.
Előfordulásuk jelzi a talajtípust, a talajkémhatást és a víz-tápanyagellátottságot is.
Sok köztük az indikátor növény, melyek ott nőnek és terjeszkednek, ahol sajátos igényeik számára megfelelőek a körülmények, ezáltal pontos képet adva az adott termőterület talajállapotáról. Jó példa erre a nagy csalán (Urtica dioica), mely a nitrogéndús, tápanyagban gazdag talajt kedveli, és a terjőke kígyószisz (Echium vulgare), ami ezzel ellentétben a talaj tápanyaghiányát mutatja meg.
A csalán a tápanyagban gazdag talajok indikátor növénye – A szerző felvétele
A gyomnövények méhlegelőként is nélkülözhetetlenek. Számos gyom a méhészet számára fontos nektár-, illetve virágporforrás. Mint például a tarlóvirág (Stachys annua), a kék búzavirág (Centaurea cyanus), a repcsényretek (Raphanus raphanistrum), a vadrepce (Sinapis arvensis), az apró szulák (Convolvulus arvensis), az útszéli zsázsa (Cardaria draba), a tarlóhere (Trifolium arvense) és a bükköny (Vicia) nemzetség képviselői is.
Illetve az igen agresszívan terjedő és nehezen kiirtható rizómás, évelő közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca) adja a selyemfűméz alapanyagát hazánkban, melyet hungarikumként tartanak nyilván.
A selyemkóró virágán gyűjtögető méh – A szerző felvétele
Bizonyos gyomnövényeket még az emberek is fogyasztották anno, ilyen a tarackbúza, melynek gyökeréből lisztet és abból kenyeret készítettek ínség idején. A mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus) lisztes gumója pedig szinte csemegének számított korábban. A kövérporcsin (Portulaca oleracea), az apró szulák (Convolvulus arvensis), a tyúkhúr (Stellaria media) és sok más gyom hajtásait salátanövényként gyűjtötték. Rengeteg példát lehetne még sorolni ide, nem beszélve a gyógyhatású gyomnövényeikről…
A mogyorós lednek virága, melynek gumója régen csemegének számított – A szerző felvétele
A szántóföldi gyomnövények egy része dísznövényként is népszerű volt, ilyen például a konkoly (Agrostemma githago), a mezei szarkaláb (Consolida regalis), a keleti szarkaláb (Consolida orientalis), a nyári hérics (Adonis aestivalis), a pipacs (Papaver rhoeas) és a kék búzavirág (Centaurea cyanus), melyek magjai egynyári dísznövényként való vetésre még napjainkban is kaphatóak.
Az útszéli pipacsok virágzása szemet gyönyörködtető látvány nyújt minden évben – A szerző felvétele
Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a gyomok a biológiai sokféleség hordozói, ezáltal fontos génforrások lehetnek, melyek jelentősek a növénynemesítésben és az evolúciókutatásban is.
_fill_540x300_0.jpg)
