A szomszédos ország kormány még csütörtökön döntött arról, hogy a stabil földgáz ellátás érdekében kettő újabb gázvezeték építését tervezi, aminek összköltsége 400 millió euró lehet. A Bosiljevo-Sisak-Kozarac vezeték kiépítése 322 millió euróba kerül, a hossza pedig 122 kilométer lesz. A másik, a Lucko-Zabok gázvezeték pedig megközelítőleg 78 millió euróért épül majd meg 36 kilométeren. Mind a két vezeték építéséért a horvát Plinacro vállalat felel - írta meg a Penzcentrum.

A már meglévő folytatása

A Bosiljevo-Sisak Kozarac a már meglévő Zlobin-Omisalj és 75 bár kapacitású Kozarac-Slobodnica, illetve a jelenleg is építés alatt álló Zlobin-Bosiljevo gázvezetékkel együtt alkot majd egy fő csővezetéket. Ez összeköti majd a krki LNG-terminált Közép- és Kelet-Európa országaival és Ukrajnával, ennek hatására még több gáz érkezhet az ukránok felől Oroszországból.

Jó hír Magyarország számára

Az említett gázvezeték a Magyarország és Horvátország között meglévő vezeték folytatása, így annak kapacitása Zlobintól Bosiljevón, Sziszeken és Kozaracon keresztül Magyarország irányába óránként 400 ezer köbméterre emelkedik, ami évente 3,5 milliárd köbméter gázt jelent.


Szlovénia is örülhet

A másik, a Lucko-Zabok Szlovénia számára lehet előnyös, hiszen ezzel náluk is növekszik a kapacitás. Az új vezetéknek köszönhetően évente 1,5 milliárd köbméter gáz érkezhet az országba. Ez nagyjából le is fedi a szlovénok maximális fogyasztását. A horvát kormány hozzátette, hogy amennyiben szükséges, a második fázisban tovább növelhető majd a gázvezeték kapacitása.

A két új vezeték megépítése több ország ellátására is hatással lehet - fotó: pexels.com

A horvát gazdasági miniszter, Damir Habijan elmondta, hogy a főváros 2 évvel ezelőtt döntött arról, hogy másfél éven belül 2,9 milliárd köbméterről, 6,1-re növelik kapacitást. Emlékezetett, hogy a hozzá tartozó új gázvezeték-hálózat megépítését pedig három éven belül tervezték megvalósítani, ami a mostani döntéssel meg is valósulhat. Azt azonban, hogy mikor kezdik el a projekt megvalósítását, egyelőre nem közölték.