A durumbúza jelentősége a növénytermesztésben

Az RAGT Vetőmag Kft. szakmai videósorozata évről évre nagy sikernek örvend a gazdálkodók körében. A rendhagyó tudásátadást idén is folytatja a nagy múltú nemesítőház, amely idei ötödik filmjét a durumbúza termesztése köré építette.

A szakmai videó első előadását Neumann József, a Nádasdi Agrár Kft. ügyvezető tulajdonosa, valamint az Első Magyar Durumbúza Termelési rendszer szakembere prezentálta.

A durumbúza (Triticum durum), termesztését tekintve a Közel-Keletről indult hódító útjára és mára a világon mindenhol ismert növénykultúra. A durumbúzából készült feldolgozott termékek a korszerű és egészséges táplálkozás kedvelt alkotói.

durumbúzából készült ételek

Durumbúza a vetésforgóban – azaz termesztéstechnológia mindenkinek!

A durumbúza termesztése ma már nagy sikerrel folytatható a hidegebb téli időjárású kontinentális éghajlaton, így Magyarországon is – a sokéves nemesítői munkának köszönhetően. A világ legnagyobb termelői Kanada, USA, Mexikó, Olaszország, Franciaország, Görögország, de Közép-Kelet-Európában is egyre növekszik a termőterülete.

Hazánkban 2020 óta néhány ezer hektárról, közel 40 ezer hektárra növekedett a durumbúza termőterülete.

Miért szeretik a gazdálkodóka durumbúzát?

A durumbúza termesztése nem igényel komolyabb technológiai váltást és jól beleilleszkedik a vetésforgóba. Termesztéstechnológiája a közönséges (aestivum) búzáéhoz hasonló, ugyanakkor a nemesítési eljárásoknak köszönhetően a durumbúza termesztésével magasabb hozamok érhetők el.

A piaci környezet is kedvez ennek a növénynek, ugyanis a fogyasztói szokások átalakulnak és Európában is "divattá vált" az egészséges táplálkozás – így és ehhez kapcsolódóan a bővül a durumbúzatermékek piaca.

Magyarországon napjainkban a durumbúzatermesztés, egyelőre még csak egy kis szelete a búzavertikumnak (5%), így érdemes ezzel a jövedelmező kultúrával színesíteni a vetésforgót.

Felvásárlási árak, amelyektől garantáltan megjön a gazdák kedve a durumbúza-termesztéshez!

2017-ben a kommersz búza felvásárlási ára 40.000 Ft/tonna körül alakult, míg a jó minőségű durumbúza ára 60.000 Ft/tonna volt.

2021-ben a kommersz búza ára 110.000 Ft/tonna volt, ezzel szemben a durumbúza ára 180.000-200.000 Ft/tonna.

Aki kedvet kapott, így termesszen durumbúzát!

Durumbúza esetében érdemes a technológia ismertetése előtt leszögezni, hogy ennél a kultúránál nagyon fontos a precízen végrehajtott termesztés kivitelezése, ugyanis a piaci elvárásoknak megfelelően a termesztési folyamat végén kiváló minőségű, homogén összetételű, szervmaradványoktól és toxinoktól mentes terméket kell kapnunk ahhoz, hogy a kívánt nyereséggel tudjuk értékesíteni a terményünket.

Mindezek érdekében fokozottan ügyeljünk a technológiai fegyelem megtartására.

• Fontos a termőhely megválasztásakor, hogy lehetőleg kedvezőbb adottságú területeinken termesszünk durumbúzát.

• Az elővetemény megválasztásakor tartsuk szem előtt, hogy jó előveteménynek számítanak a hüvelyes növények (szója, borsó) és a korán lekerülő ipari növények (napraforgó, repce)

Kiemelten kezeljük a növényvédelmi tényezőket:

  • A durumbúza érzékeny a fuzáriumos megbetegedésekre, ezért kerülendők a fertőzés kockázatát növelő elővetemények pl.: kukorica.
  • Ajánlott a kalászos elővetemények kerülése.
  • A körültekintő módon elvégzett őszi gyomirtás rendkívül fontos a durum esetében.

A sikeres durumbúzatermesztés már a vetésnél kezdődik. Jól elmunkált, aprómorzsás, kellő nedvességtartalmú talajt készítsünk elő. A vetés optimális időpontja 10.05.-10.15. A vetést egyenletes és gondosan megválasztott (területi adottságoktól függően) vetésmélységben,  minden évben változó ezermagtömeg mellett kell kivitelezni.

A tápanyag-utánpótlás tekintetében nem igényel a kommersz búzánál több tápanyagot, de ezeket megfelelő időben kijuttatva kell biztosítani, hogy a növény fel tudja venni. Jótékony hatású a lombtrágyák kijuttatása a kultúrában.

Az aratással kapcsolatosan fontos megemlíteni, hogy olyan gazdálkodóknak ajánljuk a durumbúza termesztését, akik saját kombájnnal rendelkeznek, ugyanis az érett durumbúzát az első adandó alkalommal és azonnal le kell aratni ahhoz, hogy toxinmentes, kiváló minőségű terményt kapjunk.

Miben segít az Első Magyar Durumbúza Termelési Rendszer?

Első Magyar Durumbúza Termeltetési Rendszer

Az Első Magyar Durumbúza Termelési Rendszer (EMDTR) küldetése, hogy megvalósítsa az ellenőrzött körülmények között történő, szervezett termelést.

Az alapítók célja egy olyan szervezet létrehozása volt, amelyben az egész vertikum képviselteti magát a termeléstől a kereskedelmen- és feldolgozáson át, a fogyasztásra szánt termék előállításáig.

A rendszer működésének alappillérei:

  • Jó durumbúzafajták ajánlása, magas hozammal, stabil minőséggel.
  • Korszerű, infrastrukturálisan jól ellátott, szakmailag kvalifikált gazdálkodószervezetek. összefogása, célorientált gazdálkodással.
  • Egységes, termőhelyre szabott technológia ajánlása.
  • A résztvevők magasabb szintű együttműködése, munkájuk összehangolása.
  • Minőségbiztosítási rendszer fenntartásával a nyomonkövethetőség biztosítása.
  • Az egészséges táplálkozás kapcsán erőteljes marketingtevékenység.

Az elmúlt 10-15 évben nemcsak a termelés, hanem a terménykereskedelem is jelentősen változott.
Az európai fogyasztók egyre érzékenyebbek az élelmiszer-biztonságra – és ezen igények maximális kiszolgálása érdekében dolgozik az Első Magyar Durumbúza Termelési Rendszer – a gazdálkodókkal karöltve.

durumbúza
Az előadás második felében Mózes Petra, az RAGT Vetőmag Kft. termékmenedzsere mutatta be prezentációját.

Az ismeretátadás a búzák kategorizálásával kezdődött:

A közönséges búza (Triticum aestivum) – amelyet sokan kenyérbúzaként is emlegetnek – termesztése a legnépszerűbb hazánkban a búzák között, jellemzője a magas fehérje- és sikértartalom.

A durumbúza (Triticum durum) kifejezetten tojás nélküli tésztakészítésre alkalmas kemény búza. A magas fehérjetartalom mellett kiváló főzési tulajdonságokkal bír.

A búzákat vetésidő szerint is kategorizáljuk:

  • Az őszibúzák előcsíráztatást igényelnek a virágzás beindulásához
  • A tavaszi búzák pedig szintén a vetésidejükről kapták a nevüket.

Érdekességek, amelyeket jó, ha tudunk a durumbúzáról

  • Mesterségesen kifejlesztett búzafajról van szó a durumbúza esetében.
  • A búzák közül a legkeményebb szemekel rendelkezik: ellenálló magfehérjéje miatt nehezen őrölhető.
  • Tápanyagokban gazdag: A, B, E vitamin tartalmán túl, a rostok magas aránya is kiemelendő.
  • A közönséges búzától eltérő fehérjeszerkezettel rendelkezik, aminek köszönhetően alacsony a glikémiás indexe (GI).
  • Jó állagú tészta nyerhető belőle tojás felhasználása nélkül is.
  • Nincsen jelentős különbség a durum- és a közönséges búza között termésmennyiségben – standard időjárási viszonyok között.

Az előadó a legfontosabb piaci tényezőket kiemelve hangsúlyozta a durumtermesztés előnyeit:

  • Biztos piaca van a világban – és Európában is.
  • A közönséges búzához képest magasabb áron értékesíthető, amennyiben a termény minősége megfelel az elvárásoknak.
  • Könnyen exportálható Olaszországba, Németországba, Ausztriába.

Mózes Petra a legfontosabb agronómiai jellemzők bemutatása mellett ismertette az RAGT Vetőmag Kft. legújabb nemesítésű durumbúza kínálatát:

durumbúza

durumbúzadurumbúza kísérlet

Az előadás zárásaként a szakember kiemelte, hogy 2022-2023 gazdálkodási évben a korábbról jól ismert durumbúzák mellett az új fajták is bevonásra kerültek az RAGT Vetőmag Kft. kisparcellás kísérleteibe. A korábbi kísérletek eredményeiről, illetve bármely más kérdéssel kapcsolatban szívesen osztanak meg információkat az RAGT Vetőmag Kft. munkatársai. Forduljanak hozzájuk bizalommal!