Kutatók már többször figyelmeztettek arra, hogy túl sok húst és állati eredetű terméket fogyasztunk, és ha ezeket a század közepéig növényi alternatívákra cserélnénk, azzal meg lehetne állítani az erdőterületek és a természetes földterületek elvesztését, óvva ezzel a klímát és a biodiverzitást. Erről szeretnék meggyőzni a fogyasztókat is, és egy felmérés során azt próbálták kideríteni, hogyan lehet vonzóbbá tenni a növényi alapú termékeket – írja a qubit.hu.

Így lehet vonzóvá tenni a vegán termékeket

A felmérésben az online válaszadók két csomag közül választhattak: az egyikben szerepeltek állati eredetű élelmiszerek, a másikban nem. Kiderült: szinte minden azon múlik, hogy hogyan feliratozzák a csomagokat!

Ha a „vegán" címke szerepelt a terméken, azt a vásárlóknak csupán 20 százaléka tartotta vonzónak. A „növényi alapút" 27 százalékuk választotta, azonban az „egészséges és fenntartható" opciót 44 százalékuk! Pedig ez utóbbi is vegán volt, csak nem úgy hívták.


Mi ennek az oka?

A fenntarthatósággal és azzal, hogy valami egészséges, azoknak sincs semmi problémájuk, akik szeretik a vöröshúsokat, azonban a veganizmussal kapcsolatban sokaknak ellenérzéseik vannak.

Egy másik kutatás megállapította, hogy a gazdagabb országokban 75 százalékkal kevesebb húst kell fogyasztani ahhoz, hogy a jövőben is legyen elég táplálék az emberiség számára, azonban önmagában a veganizmus nem old meg minden problémát; az is fontos lenne, hogy az alternatív élelmiszerek megfizethetők legyenek mindenki számára.

Indexkép: Pixabay