Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak616 FtBenzin árak608 FtEUR390.93 FtUSD360.1 FtCHF407.5 FtGBP463.39 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
vmelyik nap voltam repcenézőbe és egy most ősszel hozzám csatolt parcellarészben ,amit már egybe vetettünk be a fő területtel ,messzebbről ugy látszott, mintha a regulátor nem hatott volna és elindult volna,a repce.
közlebbről nézve, látszott, hogy ez a kétszikű gyom, magasodik ezen szakaszon,
Üdv.!
A Galera nem vitte ki ősszel a tyúkhúrt a repcéből, és egy-egy foltban igen csak megerősödött.
Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan gyomirtószer a repcében, amivel tavasszal ki tudnám szedni a tyúkhúrt?
A mienk kis szárban van, tavaly abban volt! 2 napja csináltuk meg a Galera+nurelle+charisma kezelést. Tavaly is megtekerte a szárát, idén is megfogja. Tavaly 30q lett az átlagom.
Ma délelőtt körülneztem a növényeket:
Mustáron- ezer bolha
Búzán árpán vetésfehérítő
Repcéken fénybogár
két meleg nap alatt a kárositók elleptek mindent!
Azt sem tudom melyikkel kezdjem!
Én az enyémre 2q tettem ha érdemli kap még később,a galerával meg lehet spórolni egy kicsit ha nem nagyon gyomos le kell menni 2dl/ha-ra.De ha még teszel rá egy kis ként meg bórt az csodákra képes.
Nem is volna szerintem szar... De legalább az a rákos Galera ne kb8500(nettó) volna... A nagyon gyomosakat megcsináljuk , amik kevésbé , azoknak bízunk a jó gyomelnyomó képességükben:)Mondjuk a MAS műtrágyával nem tom mi legyen 2 vagy 3 q-t adjunk ki kapásból ? Úgy hogy idén még Nitrogént nem kapott...
Válasz #29. hozzászólásra
Nem volt annyira durva a tél,nem hiszem hogy stresszelné a meleg,azért van meleg mert tavasz van.
Mondjuk az tényleg érdekes ha már virágzik is.
Hello ,korai még kijelenteni hogy 10q fog adni, a repce csalós tavaly gondolkoztam hogy kitárcsázom az enyémet és mégis 32q adott.A gyomirtást meg érdemes megfontolni ha még most kezd szárba indulni sztm. lehet legfeljebb bestersszeli egy kicsit.
Valószínű , azért mert egy kissé megviseltek az állományok a hideg miatt... Most meg jött ez a hirtelen meleg... Én nem tom de ez a mérnök be ijesztett, ezzel a dumával , bár lehet , hogy egy barom... Azt én is látom hogy vékony , nyurga és talán ritka is de azt nem tom ez ilyenkor mennyire gáz? Ilyen volt tavaly is csak talán vastagabb. Az meg hogy kezd virágzani(látszik a halvány sárga színesedés) nem azt jelenti szerintem , hogy jövőhéten már a méhek éppen port gyűjthetnek róla nem? Akkor miért volna még bármi is kár?
Válasz #27. hozzászólásra
Nem értem miért lenne most már minden repce 10q-s.
Én ma néztem körbe a repcéket,tényleg szárba van indulva,de nem értem miért baj az,attól mert sokhelyen csak most tudnak rámenni,már régen beindult a tavasz(nekem pl már másodjára kell a héten rovarölőzni mert itt van a fénybogár),és a dolgok mennek a maguk rendjén legföljebb kicsit korábban.
Most Április 6 van,és mindenki veti ész nélkül a naprát meg a kukit,mert ilyen az idő máskor ilyenkor még senki nem vetett,de most ilyen a tavasz.
Ma azt mondta egy okos , hogy a repcék zöme szárba indult(heves megye) és lassan ki virágzik kb 35-40 cm magas ... Még azt is mondta hogy ne is nyomjuk le Galerával (bár tiszta fű 2szikűek)mert egy szar lesz kb tíz mázsa... Tehát Ráfizetésnek hisz minden további kiadást! Megjegyzem: hibrid vetőmag , 3q8-20-30-as van rajta... Ez ne lenne jó? hát akkor mi? Az ideg szétbasz. Amúgy a sár miatt most tudnánk csak kitenni a Mas-t , de azt is azt mondja csak 2q-t tegyünk , és utána még max 1q-t mert bizonytalan... Most szerintetek mi a teendő???
Válasz #15. hozzászólásra
Szia!
A Galerában klopyralid hatóanyag van +még 1másik annak nem tudom a nevét.A Lontrelben csak klopyralid van ennyi a külünbség a kettő között ,a lontrel az kevesebb.
Én nem ismerek mást. Legközelebb,ha tudod hogy nagyon pásztortáskás a föld próbálkozzál ősszel preermengensen.
Repcében létezik egyáltalán a Galerán, Lontrelen (amik majdnem ugyanazt tartalmazzák) kívül más poszt kétszikűirtó?
Eddig úgy tudtam nincs más lehetőség.
Nyugodtan lehet még galerával vegyszerezni, egészen virágbimbós állapotig. ( én tavaly akkor csináltam és semmi baja nem lett).
De a lontrel is nagyon jó csak egy kicsit dráda.(kétszikű ellen)
De kérdezd meg a veszerezési szakmérnöködet.
az a baj, hogy túl hideg van a galerához, igaz az lenne a jó, félő, hogy mire melegebb lesz már nagyon fejlettek lesznek a gyomok
ősszel jobb lett volna
51 hozzászólás
Válasz #50. hozzászólásra
Valószínű így van nem vagyok elég járatos benne a cégnél is az ősszel csinálták most jutott eszembe
Válasz #49. hozzászólásra
Cleratopot ir a Basf,de kimondottan oszi kezelest ir elo.
amugy dekalbos a repce
Válasz #48. hozzászólásra
Ha nem IMI-s a repce akkor nem tudsz vele kezdeni semmit
Válasz #46. hozzászólásra
![smile rolleyes](/oldforum/images/smiles/rolleyes.gif)
koszonom.
akkor egyelore ,nem kell vele foglalkozni,ha kifagyhat?.marciusban latjuk majd a sorsat
panterat ,mar kapott 1szikure
Válasz #45. hozzászólásra
Az bizony vadrepce ahogy Szabi írja
Válasz #45. hozzászólásra
Szerintem vadrepce,vagy kifagy vagy nem
vmelyik nap voltam repcenézőbe és egy most ősszel hozzám csatolt parcellarészben ,amit már egybe vetettünk be a fő területtel ,messzebbről ugy látszott, mintha a regulátor nem hatott volna és elindult volna,a repce.
![](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20141225182149_2014_12_24_12.30.15.jpg)
![](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20141225182318_2014_12_24_12.30.29.jpg)
![](https://static.agroinform.hu/data/forum/images/TN_agroinform_20141225182318_2014_12_24_12.30.29.jpg)
közlebbről nézve, látszott, hogy ez a kétszikű gyom, magasodik ezen szakaszon,
ennek vajon mi a neve ,és mi vinné ki tavasszal?
Válasz #43. hozzászólásra
Tavasszal használtad már?
Válasz #42. hozzászólásra
Ikarust neki az visz mindent ...
Üdv.!![smile surrender](/oldforum/images/smiles/surrender.gif)
A Galera nem vitte ki ősszel a tyúkhúrt a repcéből, és egy-egy foltban igen csak megerősödött.
Az lenne a kérdésem, hogy van-e olyan gyomirtószer a repcében, amivel tavasszal ki tudnám szedni a tyúkhúrt?
A mienk kis szárban van, tavaly abban volt! 2 napja csináltuk meg a Galera+nurelle+charisma kezelést. Tavaly is megtekerte a szárát, idén is megfogja. Tavaly 30q lett az átlagom.
Válasz #39. hozzászólásra
Ne vess, permetezz Ferenc!!!
Ma délelőtt körülneztem a növényeket:
Mustáron- ezer bolha
Búzán árpán vetésfehérítő
Repcéken fénybogár
két meleg nap alatt a kárositók elleptek mindent!
Azt sem tudom melyikkel kezdjem!
Válasz #37. hozzászólásra
Lehet:)
Válasz #36. hozzászólásra
Nekünk is ilyen . De ez a növ.védős pali már virágzást emleget , meg korai szárba indulást.....Pfff , lehet azt se tudja mit beszél...
Válasz #34. hozzászólásra
Nem zöldbimbós állapotban van kb 30-40 cm magas tele virágbimbókkal,de még nem nyíltak ki.
Válasz #32. hozzászólásra
Én az enyémre 2q tettem ha érdemli kap még később,a galerával meg lehet spórolni egy kicsit ha nem nagyon gyomos le kell menni 2dl/ha-ra.De ha még teszel rá egy kis ként meg bórt az csodákra képes.
Válasz #31. hozzászólásra
Na ez az ... Felétek nem sárgul még?
Válasz #32. hozzászólásra
Ha nem lesz eső a 2q is sok ha jó idő lenne rá akkor az 5q-t is meghálálhatja.
Válasz #30. hozzászólásra
Nem is volna szerintem szar... De legalább az a rákos Galera ne kb8500(nettó) volna... A nagyon gyomosakat megcsináljuk , amik kevésbé , azoknak bízunk a jó gyomelnyomó képességükben:)Mondjuk a MAS műtrágyával nem tom mi legyen 2 vagy 3 q-t adjunk ki kapásból ? Úgy hogy idén még Nitrogént nem kapott...
Válasz #29. hozzászólásra
Nem volt annyira durva a tél,nem hiszem hogy stresszelné a meleg,azért van meleg mert tavasz van.
Mondjuk az tényleg érdekes ha már virágzik is.
Válasz #27. hozzászólásra
Hello ,korai még kijelenteni hogy 10q fog adni, a repce csalós tavaly gondolkoztam hogy kitárcsázom az enyémet és mégis 32q adott.A gyomirtást meg érdemes megfontolni ha még most kezd szárba indulni sztm. lehet legfeljebb bestersszeli egy kicsit.
Válasz #28. hozzászólásra
Valószínű , azért mert egy kissé megviseltek az állományok a hideg miatt... Most meg jött ez a hirtelen meleg... Én nem tom de ez a mérnök be ijesztett, ezzel a dumával , bár lehet , hogy egy barom... Azt én is látom hogy vékony , nyurga és talán ritka is de azt nem tom ez ilyenkor mennyire gáz? Ilyen volt tavaly is csak talán vastagabb. Az meg hogy kezd virágzani(látszik a halvány sárga színesedés) nem azt jelenti szerintem , hogy jövőhéten már a méhek éppen port gyűjthetnek róla nem? Akkor miért volna még bármi is kár?
Válasz #27. hozzászólásra
Nem értem miért lenne most már minden repce 10q-s.
Én ma néztem körbe a repcéket,tényleg szárba van indulva,de nem értem miért baj az,attól mert sokhelyen csak most tudnak rámenni,már régen beindult a tavasz(nekem pl már másodjára kell a héten rovarölőzni mert itt van a fénybogár),és a dolgok mennek a maguk rendjén legföljebb kicsit korábban.
Most Április 6 van,és mindenki veti ész nélkül a naprát meg a kukit,mert ilyen az idő máskor ilyenkor még senki nem vetett,de most ilyen a tavasz.
Ma azt mondta egy okos , hogy a repcék zöme szárba indult(heves megye) és lassan ki virágzik kb 35-40 cm magas ... Még azt is mondta hogy ne is nyomjuk le Galerával (bár tiszta fű 2szikűek)mert egy szar lesz kb tíz mázsa... Tehát Ráfizetésnek hisz minden további kiadást! Megjegyzem: hibrid vetőmag , 3q8-20-30-as van rajta... Ez ne lenne jó? hát akkor mi? Az ideg szétbasz. Amúgy a sár miatt most tudnánk csak kitenni a Mas-t , de azt is azt mondja csak 2q-t tegyünk , és utána még max 1q-t mert bizonytalan... Most szerintetek mi a teendő???
A regulátort is most adtam ki, remélem jókor.
Válasz #23. hozzászólásra
én is ma gyomirtottam
Válasz #23. hozzászólásra
Mi most csináljuk a gyomirtást a repcében. Tavaly is görbült a szára mégis jó lett a termés.
tavaszi regizés ???????
gyomirtás Nálunk már nem mehetne legalább 1,5 hete ! túl nagy a repce, húzza a meleg. megtekeredne a szára az fix.
Válasz #21. hozzászólásra
utána csak kalászos mehet meg kuki
Hát, sebforrasztó zsombor ellen jó. És az is keresztesvirágú.
Válasz #19. hozzászólásra
utána kell nézni talán én ugy tudom hogy jó!
Válasz #18. hozzászólásra
nem ismerem. Szerinted?
Válasz #15. hozzászólásra
ikarus?
Válasz #16. hozzászólásra
Idén már pre fogom csinálni!!!
Válasz #15. hozzászólásra
Szia!
A Galerában klopyralid hatóanyag van +még 1másik annak nem tudom a nevét.A Lontrelben csak klopyralid van ennyi a külünbség a kettő között ,a lontrel az kevesebb.
Én nem ismerek mást. Legközelebb,ha tudod hogy nagyon pásztortáskás a föld próbálkozzál ősszel preermengensen.
sziasztok!
Az egyik repcetáblában kijött a pásztortáska. A Galera nem viszi. A Lontrel vinné?
Válasz #13. hozzászólásra
Nem az, csak kétszikűt visz.
Válasz #12. hozzászólásra
Akkor az a + valami biztosan 1szikűirtó.
Válasz #11. hozzászólásra
az a hatóanyaga mint a galerának + még egy valami,van talajhatása is állítólag ezért érdekelne csak k..va drága.
Repcében létezik egyáltalán a Galerán, Lontrelen (amik majdnem ugyanazt tartalmazzák) kívül más poszt kétszikűirtó?
Eddig úgy tudtam nincs más lehetőség.
Érdeklődök hogy használt e valaki ikarus gyomirtót,mik a tapasztalatok mert elég húzós az ára.
Használt már valaki BUTISAN START repcében ősszel?? Ha igen milyen sikerrel??
Nyugodtan lehet még galerával vegyszerezni, egészen virágbimbós állapotig. ( én tavaly akkor csináltam és semmi baja nem lett).
De a lontrel is nagyon jó csak egy kicsit dráda.(kétszikű ellen)
De kérdezd meg a veszerezési szakmérnöködet.
Válasz #6. hozzászólásra
Válasz #5. hozzászólásra
Szerintem még nem késö.Volt már amikor késöbb GALERÁZTAM minden baj nélkül.
Válasz #4. hozzászólásra
Sajna repcék kinőtték a galérat! Középső hajtásokon ott vannak az első terméskezdemények!
Tudom ,hogy jobb lett volna ősszőn,de nem tudtam megcsinálni.
az a baj, hogy túl hideg van a galerához, igaz az lenne a jó, félő, hogy mire melegebb lesz már nagyon fejlettek lesznek a gyomok
ősszel jobb lett volna
Válasz #1. hozzászólásra
Üdv Én galerát ajánlanám ha kétsziküek vannak benne persze nem mindegy milyen fejlettségüek.