Mi történik a pályáról lekerülő lovakkal? Ennek a kérdésnek a megválaszolására talált a nak.hu jó példát Nagy-Britanniában.

Van egy szervezet a RoR (Retraining of Racehorses), amely 2000-es indulása óta az ország egyik legkiemelkedőbb lójótékonysági szervezete lett, és országában a legmagasabb szintű lójólétet képviseli, valamint gondoskodik azokról az ex-versenylovakról, akik nélkülük nehéz helyzetbe kerülnének. Küldetésük, hogy minden korábbi galoppló jóléte felett őrködjenek.

versenylovak

Mi történik a pályáról lekerülő lovakkal? – fotó: pixabay.com

Mint írják, évente több ezer ló hagyja el a brit lósportot. Egyesek tenyésztési céllal ménesbe kerülnek, más lovak külföldön folytatják versenykarrierjüket, megint másokból terepversenyek szereplői válnak; azonban a legmagasabb százalékban (több mint 40%) átképzik őket másik szakágra vagy szabadidős tevékenységre.

A telivér sokoldalúságának tudatosítása, valamint a RoR által kizárólag ex-galopplovak számára rendezett képzések és versenyek számának gyarapodása jelentősen megnövelte a fajta iránti keresletet, ezáltal csökkentve annak kockázatát, hogy a korábbi versenylovak nemkívánatosakká és bizonytalan státuszú elemekké válnak.

A jótékonysági szervezet jóléti munkájának kulcsfontosságú szempontja azonban, hogy mindig felkészültnek kell lennie, így a RoR országos infrastruktúrával és „biztonsági hálóval” rendelkezik, amely készen áll a korábbi versenylovak befogadására és gondozására, ha a körülmények ezt indokolják – írja a nak.hu


A szervezetnél 2014-ben független stratégiai felülvizsgálat történt, aminek egyik eredménye volt a RoR jóléti vezetője pozició létrehozása. Ez a személy lett felelős a jótékonysági szervezet „Vulnerable Horse Scheme” (veszélyeztetett lovakra irányuló intézkedések rendszere) és „Emergency Relief for Thoroughbreds” (vészhelyzeti segítségnyújtás telivéreknek) programja végrehajtásának felügyeletéért.

A felelős személy számos akkreditált „újraelhelyezési központtal” (rehoming center) dolgozik országszerte, hogy ott biztosítsák ezeket a jóléti szolgáltatásokat, ahol arra szükség van. A munkakör a nagy és ismert szövetségekkel, például az RSPCA-val (Királyi Társaság az Állatkínzás Megakadályozásáért) és a World Horse Welfare-rel (Lójóléti Világszervezet), valamint a British Horseracing Authority-vel (BHA- Brit Lovassport Hatóság) való együttműködést is magában foglalja.

RoR felismerte a lovak szerepét az emberek segítésében, ezért a jótékonysági szervezet aktívan támogatja az ex-versenylovak használatát ebben a minőségben – olvasható a cikkben.

versenyló

A RoR országos infrastruktúrával és „biztonsági hálóval" rendelkezik, amely készen áll a korábbi versenylovak befogadására és gondozására, ha a körülmények ezt indokolják – fotó: pixabay.com

„Vulnerable Horse Scheme” (veszélyeztetett lovakra irányuló intézkedések rendszere)

Veszélyeztetettnek azokat a lovakat tekintik, akik nyugdíjba vonulásuk után többször is gazdát cseréltek a lovastársadalomban jól ismert problémák miatt. Ezeknek a lovaknak gyakran kellett megélniük, hogy a gazdának nem volt elegendő erőforrása gondoskodni róluk, ami megnyilvánulhatott az elkötelezettség hiányában, időhiányban, pénzhiányban is.

A lovak a tulajdonosok beleegyezésével kerülnek a rendszerbe, akik gyakran maguk kezdeményezik a felvételüket a RoR-nál, vagy együttműködő partnereiknél (akkreditált központokban vagy jótékonysági szervezeteknél). A lovak a RoR egyik akkreditált újraelhelyezési központjába kerülnek, ahol ápolják és átképzik őket, hogy megfelelő új otthont biztosítsanak nekik hosszú távra. A program évente körülbelül 55 lovat segít ilyen módon.

„Emergency Relief for Thoroughbreds” (vészhelyzeti segítségnyújtás telivéreknek) program

Ezt az alapot csak nagyon indokolt, súlyosabb eseteknél használják. Ritkán, de sajnos előfordul, hogy az egykori versenylovakra elhanyagolt állapotban, rossz körülmények közt vagy betegséggel küzdve találnak rá. Az eseteket a RoR jóléti vezetője értékeli és felügyeli.

Lényege, hogy finanszírozást biztosítanak azoknak a lovaknak, akik rossz egészségi állapotban vannak, és állatorvosi tanácsadásra vagy azonnali ellátásra szorulnak. Az alapból fedezik az ellátást, utókezelést, adható belőle hozzájárulás a tartási költségekhez, amennyiben azzal sikerülhet kielégítő módon, hosszútávú megoldást találni.

Akkrediált centrumok országos lefedettsége

ló

A RoR felismerte a lovak szerepét az emberek segítésében, ezért a jótékonysági szervezet aktívan támogatja az ex-versenylovak használatát ebben a minőségben – fotó: pixabay.com

Lóasszisztált terápia

A telivérek érzékeny és intelligens természetüknél fogva kiválóan alkalmasak az emberrel végzett terápiás és oktatási munkára. Számos jótékonysági szervezet sikeresen használja fel ex-versenylovait az emberek oktatásának és fejlődésének elősegítésére: ezt a szerepet a RoR határozottan támogatja. Nemcsak a megfelelő vérmérsékletű lovak számára nyújt értékes új célt, hanem kiemeli az egykori versenylovak sokoldalúságát is.

A RoR számos olyan kezdeményezésben vett részt vagy jelenleg is aktívan részt vesz, amelyek korábbi versenylovakat használnak az emberek megsegítésére. A szervezet fogyatékkal élők lovagoltatásával, valamint fogvatartottak rehabilitációjával foglalkozó egyesületekkel is kapcsolatban áll – olvasható a nak.hu cikkében.