A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) jóvoltából idén először került meghirdetésre a „Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram", mely – az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával – első évében 12 rászoruló, tehetséges anyaországi és külhoni magyar fiatalnak nyújt anyagi támogatást a fejlődéshez.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és dr. Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója vettek részt a sajtótájékoztatón, melyet Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára nyitott meg.

A jövő a fiatal szakemberek kezében van

Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke elmondta, hogy a Magyarok Kenyere program célja nem csupán az adományozás, hanem annál jóval több. A nemzeti összetartozás egyik pillére is ez a program. Nagyon fontos, hogy a fiatal tehetségeket is vonják be a jövő építésébe, és véleménye szerint a diákok, a támogatás segítségével, jobban tudnak a tanulmányaikra koncentrálni.

A Kárpátaljáról is díjaztak fiatalokat, akik most különösen nehéz helyzetben vannak. Jakab István elmondta, hogy a nehézségek ellenére a jövő építésére kell koncentrálni, hiszen ez az ő kezükben van, a program feladata pedig az ehhez való alap megteremtése. A programhoz nagy segítséget nyújtott a AVHGA. a MAGOSZ-nak pedig igazán fontos a mezőgazdaságban gyakori problémát okozó generációváltás segítése.

Magyarok Kenyere

Győrffy Balázs, dr. Herczegh András és Jakab István. Fotó: MTI/Kovács Attila

dr. Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a gazdálkodás igazi hivatás az abban résztvevők számára. Külön köszöntötte a hazai ösztöndíjasok mellett az Erdélyből és Kárpátaljáról érkezett díjazottakat. Óriási megtiszteltetésként éli meg, hogy alkalmanként bekapcsolódhatnak a Magyarok Kenyere program munkájába, és hogy az alapítvány adományaival segíthetik az ösztöndíjat elnyert fiatalok tanulmányait, szakmai fejlődésüket, fenntartható gazdálkodásukat.


Az alapítvány 1991-ben Uniós forrásokból alakult, 3 magyar bank és az Agrárminisztérium részvételével. Ezidáig adományokat az alapítvány nem gyűjtött, ez most egy kivételes pillanat. Tevékenységük lényege, hogy a magyar gazdálkodókat segítsék forrásokhoz, hitelekhez jutni, mely források elengedhetetlenek a napi működéshez, de a fejlesztésekhez is.

Jelenleg 24000 magyar gazdálkodóért vállalnak kezességet és 580 milliárd forint az a hitelösszeg, amely mögött az alapítvány kezességet vállal. A válságban lévő ágazatok számára is próbálják elérni, hogy a bankok hitelt nyújtsanak. A tevékenységük nem profitorientált.

A társadalmi felelősségvállalás, vagyis a közös jövő építése nagyon fontos a számukra. A vidék és a haza megtartó erejét azok jelentik, akik művelik a földet, ápolják a hagyományokat és készítik a magyarok kenyerét. De az új idők új kihívásokkal is járnak. A jövőt tehát a fenntartható gazdálkodást is jelenti. Ezért is fontos, hogy a Magyarok Kenyere program a jövő nemzedékét is támogassa.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke köszöntötte a díjazottakat, és elmondta, hogy a Magyarok Kenyere program a gazdálkodók életének fontos része. Meggyőződése, hogy a mezőgazdaságban nagyon komoly jelentősége van a tradícióknak és annak, hogy hogyan állunk a múltból kapott örökséghez. Nagyon fontosnak tartja, hogy olyan szakemberek álljanak a rendelkezésre, akik megfelelő módon kezelik az örökséget, és hogy szakmai utánpótlás álljon rendelkezésre. Ebben az ágazatban van élni akarás, és minden nehézség ellenére hisznek abban, hogy sikeres jövőt tudnak építeni. A fiatalok sikere pedig méltó visszacsatolás lesz, hogy a program helyes irányba indult.

A pályázat óriási segítség a díjazottaknak

Az ösztöndíjprogramban 12 anyaországi és külhoni magyar fiatalnak nyújtanak anyagi támogatást.

A díjazottak:

Kárpátaljai magyar területről: Balogh Ádám, Bedő István, Molnár Péter, Tihor Barnabás, Zán-Fábián Bálint

Erdélyi magyar területről: Csibi Gyula, Csomortáni Csongor

Anyaországi pályázók közül: Kun József Gergely, Papp Hanna Natália, Rácz Panna, Takács Gergely, Varga Diána Aranka

Magyarok Kenyere

„Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogram" díjátadói és díjazottai. Fotó: MTI/Kovács Attila

Az egyik díjazott, Papp Hanna Natália Balatonszabadiból érkezett. Pályázatában bemutatta családi gazdaságukat, amely 300 hektáron működik és növénytermesztéssel foglalkoznak, leginkább kukoricával, búzával és napraforgóval. Kérdésünkre kifejtette, hogy az egyetem elvégzése után át szeretné venni a gazdaság vezetését és kibővíteni azt a növénytermesztés mellett állattenyésztéssel, főleg tejelő szarvasmarhákkal, továbbá falusi turizmus keretében szeretné bevezetni az érdeklődőket a falusi gazdálkodás rejtelmeibe. A pályázatot nagyon hasznosnak tartja, hiszen segítségével részt vehet olyan szakmai rendezvényeken, amelyek nagy segítséget nyújtanak neki a jövőbeni munkájához.

Molnár Péter Kárpátaljáról érkezett. Elmondta, hogy a helyi gazdák jó szívvel viszik a búzát a gyűjtőhelyekre, hiszen különösen fontos számukra az összetartozás érzése. Az ösztöndíjon keresztül pedig nagy segítséget kapnak ahhoz, hogy a hazatérésük után folytatni tudják a gazdálkodást.

Csomortáni Csongor 25 éves, Erdélyből érkezett, elsőgenerációs méhész, 2014-ben egy méhcsaláddal kezdte meg tevékenységét, majd 2017-ben fejlődési szándékkal Csíkszeredán méhészeti tanfolyamot végzett, majd Magyarországra érkezett, hogy gyakorlati tudását is gyarapítsa. Később 5 méhcsaládot vásárolt meg, azonban a hegyvidéken nem állták meg a helyüket a korábban tanultak, így rájött, hogy különböző éghajlati típusokon más és más technikákat kell alkalmazni.

Az általa megtermelt méz prémium minőségű, vállalkozását pedig folyamatosan fejleszti. A pályázattal a célja egy speciális gép beszerzése, melynek segítségével folyékony mézet tud előállítani. Ez azért is fontos, mert ezáltal nem szükséges a mézet ahhoz melegíteni, hogy az folyékony állapotban maradjon. Az általa előállított krémmézzel így rengeteg energiát tudna megspórolni. Ezen kívül szeretné tudását az elméletben és a gyakorlatban is bővíteni.

A díjazott fiatalok a kapott segítséggel el tudják mélyíteni tudásukat, mely nagy hasznukra lesz jövőbeni munkájuk során.